8. Could you hold it?

Üdv ismét!

Na végre meghoztuk az új fejezetet, bocsi a késésért - igen, észrevettem,  hogy összegyűlt a hat komment -, csak kedden írjuk a töri vizsgát, így eléggé el vagyunk havazva, de igyekszünk.

A kommentekről jutott eszembe, azt hiszem, eddig nem említettem, hogy ez a történet semmi több, mint Mila 1D mániája és az unalmas tanórák következménye. E kettő hatására írtunk tele kézzel másfél A4-es füzetet, majd,  hogy ne vesszen kárba, gépeltem le, és most, amint barátnőm kijavítja, tesszük is fel.

A mostani rész kicsit rövid lett, viszont annál eseménydúsabb, szóval várjuk a megjegyzéseket!

Jó olvasást!

Doraa

Harry

Amikor szembesültem a tükörképemmel, kicsit sem voltam boldog. Nagy masnik, virágok és szívecskék csúfítottak az arcomat, és a jobb alkaromon valami elmebeteg gyermekmondóka éktelenkedett.

A tettes nevét üvöltöttem.

- Mi van? - támolygott a fürdőszobába Louis a tarkóját vakargatva, nagyon álmos szemekkel.

- Ezt mégis mikor alkottad ide?
- Mit? - pislogott rám ártatlan tekintettel.

- Komolyan? - grimaszoltam.
- Nem értem, miről beszélünk - ásított.

 Mély levegőt vettem, és mivel reggel lévén nem éltem át a humort, csöndben elkezdtem lesikálni magamról Louis mesterművét.

Egy bögre kávéval, egy óra készülődéssel és egy újabb óra válaszolgatással később ismét felhőtlen volt a hangulat, és a fiúkkal beültünk a turnébuszba egy kicsit kockulni. Persze ezerrel ment a versengés, és tuti biztos csaltak, amiért megint nem én nyertem. 
Az újabb szörnyű jelekkel inkább nem törődtem - természetesnek vettük Louis-val, hogy egymás ölében fetrengünk, szinte folyamatos volt a fizikai érintkezésünk, és ahányszor vetettem rá egy pillantást, úgy éreztem, rögvest elolvadok.
Próbáltam meggyőzni magam, hogy ez a baráti szeretet. Tényleg próbáltam. Minden erőmmel.
Ő meg egyszerűen fogta magát, elkapta a pillantásom, és rám mosolygott. Idétlenül visszavigyorogtam, majd összefüggéstelen mondatokat kezdtem hadarni Zaynnek, aki csak szótlanul vigyorgott mellettem, és hol rám, hol Louis-ra pillantott.

A napot masszív semmittevéssel töltöttük, végre nem kellett sehova rohanni, sehova készülni, semmit sem írni vagy tervezni, és ilyen már rég nem fordult elő. Szóval csak ittuk egymás után a cappucinokat, tömtük magunkba az egészségtelen nassolnivalókat, és olyan jókat nevettünk, hogy belefájdult a hasunk.

Aztán ahogy elkezdett sötétedni, magunkra kaptunk néhány ruhát, megigazítottuk a hajunkat, és ellentmondás nem tűrően intettünk búcsút a kis magángárdánknak.

Liam végzett egy kisebb kutatást, és kiválasztotta a számára legszimpatikusabb helyet. Ötöcskén levonultunk oda, és a bemelegítő kör után tökéletes hangulatba kerültünk. Csupán néhány rajongónak sikerült kiszimatolnia, hol vagyunk, de teljesen tisztelettudóak voltak, mi meg cserébe jó fejek.

Louis

Az egész napos kikapcsolódás még az esti alvásnál is jobban feltöltött energiával. Igyekeztem minél többet beszélni Harryvel, esetleg minél többször megnevettetni őt, nehogy megint eltávolodjunk egymástól.

Szinte minden pillanatban hozzáértem, mert ezt akartam. Vagyis inkább vágytam arra, hogy a bőröm az övéhez érjem, még ha csak a kivételesen testét fedő szöveten keresztül is.

Szerettem, ahogy esetlenül néha rám mosolyog, és abszolúte nem érdekelt, hogy a többiek esetleg mit látnak mindebből és mit nem.

Az esti bulizásnak vidámsággal néztem elébe, ám csajozni kivételesen egyáltalán nem volt kedvem. Liam egész jó kis helyet talált, a fények villogtak mindenütt, a zene pont olyan hangosan bömbölt, hogy az ember még éppen ne süketüljön meg, a piát pedig a pultos gyorsan a kezembe nyomta.

Húzásra ittam meg, majd kerestünk egy félreeső asztalt, ahová mind a hatan leülhettünk volna, ha lettünk volna annyian.
Ám ekkor nem várt személy érkezett. Az új sminkesünk, akit leginkább csak látásból és köszönésből ismertem, jelent meg az asztal mellett. Zayn felállva fogadta, és apró csókot nyomott a szájára, ezzel egyértelművé téve, hogy a velünk szemben ülő lány Anne.

Miután minden formaságon túlestünk, finoman elkezdtük vallatni a lányt, hogy vajon milyen hamar hagyja faképnél barátunkat - csalódnom kellett.

Ugyanis rá kellett jönnöm, hogy ők bizony totálisan beleestek egymásba, ami pedig azt jelenti, hogy már Zayn is képes volt megtalálni az igazit, én pedig még mindig nem.

Tekintetem Harryre tévedt, aki szintén elgondolkodott valamin. Aztán a srácok hoztak még egy kör piát, valami kevertet és iszonyat erőset, a hölgynek pedig valami színes díszített löttyöt.

- Ha megbocsátotok, kimennék a mosdóba - állt fel Anne az asztaltól pár perc múlva, ahol már csak én, Harry, meg a pasija ültünk.

- És ha nem bocsátunk meg? - vetettem oda.
Negédesen nézett rám.
- Akkor is.

- Megfognád? - kérdezte, és az italát Zayn kezébe adta. Az alacsony asztalra, amin roppant illetlenül fenn volt a lábam, talán azért nem tette le, mert az előbb is véletlen majdnem lerúgtam a hamutartót.

- Persze - válaszolt a kérdezett magától értetődően.

- Köszönöm - kapott ezért egy puszit a szájára. - Szeretlek.

- Jól kifogtad - ismertem be hangosan, miután a lány elment.

- Én is megyek, mindjárt jövök - állt fel Harry is.

Harry

                                      

- Megfognád? - nyomtam Louis kezébe a poharamat, és válaszra sem várva álltam fel.
- És a puszim meg a szeretlek hol marad? - háborgott Louis. 
Nem tudnám megmondani, hogy mi játszódott le a fejemben, vagy hogy lejátszódott-e egyáltalán valami. A piára is foghatnám, de igaziból semmi köze nem volt hozzá.

A mindennapok megszokottságával hajoltam le hozzá. 
- Szeretlek - leheltem, majd ajkaimat az övéire nyomtam. Csak egy pillanatig tartott, de mintha... Minta belém csapott volna az áram, és eufóriát vezetett volna belém. 
Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy meg akarom várni a reakcióját, szóval azonnal megpördültem - Zayn mindent tudó mosolya így sem kerülhette el a figyelmem -, és sietősen távoztam a kijárat irányába. Szükségem volt néhány percre, hogy felfogjam, mit is tettem. És hova is fog ez vezetni... És mennyi időn belül...

Kései - vagy épp korai - óra lévén az utca üres volt, sehol egy lélek. A falnak támasztottam a fejem, és mélyeket lélegeztem. Nem értettem, hogy ezt miért veszem komolyan. Louis-val eddig is folyton puszilgattuk, meg ölelgettük egymást, és bármit mondtunk a másiknak, elpoénkodtuk... De most... 
- Harry - hallottam Louis hangját a hátam mögül.

Nem fordultam meg. Vártam, hogy elkezdjen kiabálni, hogy mégis mit gondoltam, vagy mondjon valami frappáns viccet, és nevessünk a dolgon... De semmi ilyesmi nem történt.

- Harry - ismételte, és közelebb lépett hozzám. - Harry - kezdett bele harmadszorra is. - Ezt meg kellene beszélnünk.
Továbbra sem reagáltam, de ő azért folytatta.

- Nézd, én nem igazán... Tudom, hogy... Nem tudom hova tenni... Mármint... Ez most mennyire volt komoly?
Még mindig képtelen voltam megszólalni. Nagyot nyeltem, ő pedig közvetlen mögém lépett.

- Harry... Kérlek, nézz rám.
Amíg ki nem kellett nyitnom a szemeimet, nem is gondoltam volna, hogy sírok.

Amikor összekapcsolódott a tekintetünk a falhoz nyomott - jobb szó híján -, letörölte a könnyeket az arcomról, és nemes egyszerűséggel... megcsókolt.