12. Why haven't we done it before?

Sziasztok!

Végre itt az új fejezet! Bocsi a hosszabb szünetért, de reméljük, ez a rész kárpótolni fog titeket.

(Elárulom, hogy nagyon sokat szenvedtem azzal, hogy rávegyem magam a megírásra, és miközben írtam, végig mászkáltak előttem a munkások - lakás felújítunk -, szóval vicces volt... XD D.)

Csak hogy egy kicsit bevezessünk titeket a kullisszatitkokba, eláruljuk, hogy a javítás úgy történt, hogy Mila miközben átnézte, VESSZŐ, felolvasta a telefonba.
"A mellkasomon támaszkodott meg, és ajkaimra hajolt. Először meglepődtem, aztán kezeimet a fenekén keresztül derekára...... anyuciii hallasz?"
majd
D.: amúgy nem gondolod hogy Harry túl gyorsan elmegy?
M.: hátöö... de.
D.: akkor írj bele még valamit
M.: uh, én nem!

Jó olvasást, és várjuk a véleményeket! :D

Doraa & Mila

Harry

- Komolyan mondtam – törte meg Louis a csendet, és megfogta a kezem.

- Le kell ülnöm – lépett az egyik szabad székhez Niall.

- És ez úgy… mióta? – hebegte Liam, miközben helyet foglalt a szőke mellett.

És ezzel a kihallgatás megkezdődött…

Este végre kettesben lehettünk Louis-val. Bezárkóztunk a szobába, és egymáson kívül semmivel sem foglalkoztunk. Beszélgettünk, csókolóztunk vagy csak csendben feküdtünk egymás mellett, hallgatva a másik szuszogását.

Az idilli pillanatot a gyomrom korgása rombolta össze, szóval úgy döntöttünk, hogy – ma már másodszorra – vacsorázunk.

Amíg vártunk, majd evés közben is tévét néztünk. Miután végeztünk betámadtuk a fürdőt – külön-külön – majd azon kaptam magam, hogy megint egymás mellett fekszünk.

Louis

Az ágyon feküdtem a hátamon, csukott szemmel, amikor éreztem, hogy Harry mellém feküdt. Pár másodpercig még élveztem a békés csendet, aztán rávettem magam, hogy felnézzek. Eléggé meglepődtem, amikor az eddig mellettem fekvő hirtelen megmozdult, lábát átvetette a derekamon, és egyszerűen a csípőmre ült. A mellkasomon támaszkodott meg, és ajkaimra hajolt.

Először meglepődtem, aztán kezeimet a fenekén keresztül derekára simítottam, miközben nyelvem a szájába vándorolt. Csak boxer és póló volt rajta – amit nem tudom, miért vett fel, hiszen szinte mindig a nélkül, vagy egyáltalán ruha nélkül alszik.

Ám még ezt a ruha mennyiséget is soknak találtam. Megragadtam felsője alját. Egy pillanatra elszakította száját a bőrömtől, így végre szemébe nézhettem. A vágy ott lobogott a tekintetében, de az arcáról bizonytalanságot olvastam le.

Kisimítottam az arcába lógó tincseket, majd arcélén is végig futtattam ujjaimat. Belemozdult az érintésembe, és becsukta szemeit, melyek a következő pillanatban már fel is pattantak, amikor egyetlen mozdulattal felrántottam a felsőtestét fedő anyagot.

Engedelmesen hagyta, hogy kibújtassam belőle, majd finoman a hátára löktem, és magam alá gyűrtem. Egyre gyorsabban vette a levegőt, és mintha megrémült volna attól, hogy elvesztette az irányítást.

Újra megcsókoltam, és teljesen hozzásimultam. Felnyögött, ahogy én is.

Amikor áttértem a nyakára először megmerevedett, majd ajkait halk sóhajok hagyták el. Kezei a hátamon siklottak végig, a testem égett, és tudtam, hogy ha nem állok le, mindez már nem lesz elég.

- Louis – hallottam rekedt hangját. A vágy végigszáguldott a testemen, egy bizonyos pontban összpontosult. Feltérdeltem a feje mellett támaszkodva. Amikor rájöttem, hogy térdem lábai között van, igen érzékeny ponthoz simulva azt hittem megőrülök.

- Igen? – mosolyogtam rá. Kipirulva feküdt alattam, zilált hajjal, szabálytalanul kapkodta a levedőt.

- Én… Nem tudom… - kezdte, de nem folytatta. Teljesen kétségbe volt esve. Kételkedő arckifejezése széles mosolyra késztetett.

- Mit nem tudsz? – vontam fel a szemöldököm.

Harry

Amikor Louisra másztam még fogalmam sem volt, mit fogok tenni, csak hagytam, hogy a vágy irányítson. Vadul faltam ajkait, ám amikor ő került felülre elbizonytalanodtam. Louis ismét birtokba vette a számat, majd éreztem, ahogy rám nehezedik.

Nem gondoltam volna, hogy tovább akar menni, magamról meg végképp nem tudtam, mit szeretnék, de váratlanul ért, amikor azon kaptam magam, hogy kezeim feneke felé csúsztak.

- Louis – krákogtam, mire felemelkedett rólam. Az egyik combja az enyémek között volt, olyan helyen, amitől majdnem felnyögtem.

- Igen? – mosolygott.

- Én nem tudom… - szakadt fel belőlem. Tényleg nem tudtam. Majd felégetett a vágy, ugyanakkor kétségbe voltam esve. Rengeteg kérdés kavargott a fejemben – Mit? Hogy? Most komolyan?

- Mit nem tudsz?

Végighúztam az ujjaim az oldalán, a pólója alatt, aminek hatására megborzongott.

- Én fé… Azt hiszem, félek – motyogtam.

- Félsz? – kérdezte nevetve. – Nem harapok.

- Louis – emeltem égnek a tekintetem.

- Harry. Mindketten egyformán tapasztalatlanok vagyunk, nyilván. Semmi olyat nem kell tenned, amit nem szeretnél. Bízz bennem.

Idegesen beharaptam az alsó ajkamat, aztán bizonytalanul bólintottam, mire hozzám hajolt, ám én is ugyanekkor mozdultam felé, így feje összekoccant az enyémmel. Rögtön hátrébb húzódott, és feljajdulva a fejéhez kapott, ahogy én is. Egyszerre nevettünk fel, és amikor immáron óvatosabban közeledett, és megcsókolt, éreztem hogy teljesen feloldódtam. Jobb kezével apró köröket rajzolt a mellkasomon. Közelebb akartam érezni magamhoz.

Lerángattam róla a pólót, és áthajítottam a szobán. Felkönyököltem, hogy elérjem, és finoman megharaptam a fülcimpáját, mire hangosan sóhajtott fel.

Amikor a keze lassan a mellkasomról a hasamon keresztül lecsúszott, úgy éreztem, mentem szétrobbanok a bennem tomboló érzésektől.

Louis

Semmit sem akartam ráerőltetni, de biztos voltam benne, hogy amire vágytam azt ő is élvezte volna.

A fejemben soha, még csak meg sem fordult, hogy én bármikor is egy fiúval kerülnék ilyen helyzetbe, így abból indultam ki, hogy ami nekem jó lenne, az nyilván neki is az. Egyetlen apró bólintása boldogsággal öntött el, azonnal nekiestem, ismét. Egyetlen célom az volt, hogy örömet szerezzek neki.

Meglepődtem, hogy az előbbi tétovázása után, mennyire felbátorodott. Amikor pedig a fülemhez hajolt, egyenesen felnyögtem a meglepettségtől. Úgy döntöttem, nincs értelme tovább húzni az időt.

A nyakához hajoltam, és miközben nyelvem a kulcscsontja körül kalandozott, addig kezemet lassan de határozottan merevedésére simítottam. Fejét hátravetette, teste megfeszült – bár a boxere még mindig rajta volt, kezével pedig biztos pontot keresve derekamat találta meg, amivel csak azt érte el, hogy amúgy sem távol lévő testünk még közelebb préselődött egymáshoz.

A gyönyör, amit az arcáról le lehetett olvasni mérhetetlenül boldoggá tett, ám én még kínozni akartam.

Kissé felemelkedtem, ami csalódott morgást váltott ki belőle. Csókokkal kezdtem hinteni a mellkasát, és igyekeztem egyetlen apró kis helyet sem kihagyni. Imádtam a bőre illatát.

 Lassan haladtam lefelé, ő pedig egyre szabálytalanabbul kapkodta a levegőt, és tehetetlenül vergődött alattam.

- Louis… - túrt a hajamba, amikor boxeralsójának szegélyéhez értem.

Felültem, és kétoldalt mellette térdelve néztem le rá.

- Mit szeretnél? – néztem le rá tettetett nyugalommal, apró mosollyal a szám szélén.

Valójában úgy éreztem, hogy ha két másodpercen belül nem vetem rá magam, én belehalok a vágyba. Csak bámultam a csukott szemeit, szana-szét álló göndör haját, elnyílt ajkait, és a mellkasát, ami szaporán emelkedett és süllyedt. Az utóbbi időben rengeteget edzett, ami látszott is rajta. Néha meg-meg feszülő izmainak látványa megőrjített - nem mint ha azelőtt nem lett volna ellenállhatatlan.

- Hm? – bíztattam a válaszadásra, és miközben megtámaszkodtam mellette, kezeim ’véletlenül’ finoman végigsiklottak az oldalán.

Harry

- Ne kínozz már tovább! – szaladt ki a számon, és abban a pillanatban amint kimondtam, meg is bántam. Nem az elszólás miatt, sokkal inkább azért, mert így hangosan is beismertem, hogy teljesen elgyengültem, vagy inkább elvette az eszemet - igen, ez sok mindenre válasz lenne.

Amikor úgy döntött, hogy újra játszadozni szeretne, megelégeltem a dolgot, hevesen rántottam le magamhoz. Szájon csókoltam, majd én tepertem magam alá.

Egyenes vonalban húztam végig ajkaimat a nyakán, a mellkasán, majd a hasán, míg el nem értem a kék-fehér csíkozású boxere szegélyét.

Felpillantottam rá, és csábító arcát látva eldöntöttem, hogy mindenkinek meg kell mutatnom, kié: apró foltokkal ’díszíttetem’ a nyakát, aztán újra az ajkait kezdtem el marcangolni – komolyan mondom, ez megunhatatlan-, a kezem pedig közben besiklott az egyetlen rajta maradt ruhanemű alá.

Louis hangosan nyögött fel, és éreztem, ahogy megmerevedik alattam. Kicsit eltávolodtam az arcától, és miközben megszabadítottam a zavaró ruhadarabtól, megnyaltam az ajkaim.

- Harry ha… - krákogta, és látszólag kissé zavarban volt. Megráztam a fejem, majd mélyen a szemébe néztem, miközben kezemet lassan, majd egyre gyorsabban mozgatni kezdtem férfiasságán. Louis egyik keze a hátamon járt fel és alá, a másikkal pedig a lepedőt markolta görcsösen.

- Harry! – hallottam nevem, mire lehajoltam hozzá, bár amúgy sem jutott túl sok levegőhöz. Alig értem ajkaihoz, felnyögött, majd végigsöpörtek rajta az élvezet hullámai.

Louis

Lihegve élveztem a testemben lassan csillapodó gyönyört. Furcsán éreztem magam. Nem mertem felnyitni a szemeim. Pár hónapja még egyenesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy Harryvel ilyesmit tegyek. Most pedig itt fekszem alatta, és…

Mikor éreztem, hogy kicsit arrébb helyezkedik, felnéztem, egyenesen a csillogó szemeibe. És hirtelen minden tökéletesen helyesnek tűnt.

Ekkor eszméltem csak rá, hogy rajta még a boxere is rajta van. Gondolkodás nélkül ültem fel, őt pedig löktem a hátára. Fölékerekedtem, és alsója lerántása után azonnal ajkainak estem, kezemet pedig merevedésére simítottam. Hirtelen cselekedeteim miatt eddig reagálni sem volt ideje, ám erre már egyértelmű hangokkal fejezte ki – valószínűleg akarata ellenére -, hogy mennyire élvezi.

A karom alatt átnyúlva húzott magához egyre jobban, ujjait egyre erősebben vájta a bőrömbe. Tudtam, hogy valószínűleg ha rövid ideig is, de ennek nyoma marad, ám nem bántam.

A füle mögötti érzékeny részt kezdtem csókolgatni, hogy hagyjam levegőhöz jutni.

Aztán teste megfeszült, amikor a gyönyör végigszáguldott rajta. Az, hogy a hátamba markolt enyhe kifejezés, ám erre akkor egyáltalán nem figyeltem.

Legördültem róla, de továbbra is szorosan mellette maradtam. Lehunyt szemmel pihegett mellettem. Nem tudtam megállni, hogy ne túrjak bele így is kusza hajába. Végigsimítottam az arcán, mire rám nézett ragyogó kék szemeivel.

- Ez… - kezdte, de arckifejezéséből kitaláltam, mire gondolt.

- Igen… - nevettem el magam.

- Miért nem csináltuk ezt előbb? – nézett újra fel, és vigyorodott el ő is szavai képtelenségén.

Megfogtam a kezét, majd percekig csak csendben feküdtünk, egyedül a hüvelykujjam mozdult, amivel kézfejét simogattam.

- Szeretlek – suttogtam hirtelen, minden megfontolás nélkül. Majd miután kimondtam, ébredtem csak rá szavaim jelentőségérre.

Azt rég tudom, hogy jóval több van köztünk, mint barátság, ám ezt eddig bonyolultnak és furcsának gondoltam. Ám lehetséges, hogy ennyire egyszerű lenne?

11. Are you serious?

Üdv ismét!
Végre idáig is eljutottunk, ebben a fejezetben már ismét fellelhető a történet elejét jellemző őrültség, és a lehetetlen poénok. Jó olvasást, véleményeket várjuk... :)

Doraa

Louis

- Oké. Köszönjük a reggeli látogatást és a kellemes ébresztést, szia – kezdtem Zaynt kitolni az ajtón.

- Na de srácok… - méltatlankodott. Már csak pár méter volt hátra. – Amúgy nemsokára megérkezik a riporter, szóval lassan itt az ideje, hogy összeszedjétek magatokat – hadarta még el, mielőtt rácsaptam az ajtót, és alaposan be is zártam azt.

- Elment? – nyögte Harry a takaró alól.

- El – bólintottam, bár ezt nem láthatta. Fáradtan sóhajtott fel.

- És ezennel a titkolózás csodálatos kezdetét láthattuk.

- Előbb-utóbb úgyis megtudta volna, ahogy Liam és Niall is meg fogja, amennyiben nem vakok. Illetve ő előbb tudta, mint mi, szóval nem számít – ültem le mellé az ágyra őt győzködve. – Amúgy fel kéne kelned.

- Ki van zárva – burkolózott bele Harry a takarójába még inkább. Szélesen elvigyorodtam, és rávetettem magamat. Egészen addig csiklandoztam, amíg csapkodva, nevetve és dobálózva a szavakkal meg nem ígérte, hogy kimászik az ágyból. Amikor végre abbahagytam kínzását, felült, és igyekezett nagyon csúnyán nézni rám.

- Úgy utállak – vágta a képembe.

- Nem igaz – vigyorodtam el, majd ajkaira tapadtam, és visszadöntöttem a párnák közé. Amikor átölelte a derekamat, és végigsimított a gerincem mentén, már kezdtem elhinni, hogy valóban nagyon utál.

Aztán valahogy mégiscsak mindketten kikászálódtunk a puha és hívogató ágyból, és miután összeszedtük magunkat, szigorúan nem kéz a kézben Zayn megfojtására indultunk.

A szobájában találtunk rá, és az üres pezsgősüvegről és rózsaszirmokról hamar rájöttünk, hogy ő sem töltötte egyedül az éjszakát.

Kezdtem tisztára titkos ügynöknek érezni magam, amikor elrejtőztem a fal mellett. Anne ekkor lépett ki a fürdőből egy szál férfiingben.

- Szia, jó reggelt, ahogy látom biztos az volt, nem láttad Zaynt? – mosolyogtam rá kedvesen. Harry mögöttem majdnem hangosan kezdett el kacagni, ám a kérdezett meg sem lepődött, sőt, kedvesen visszamosolygott.

- Bent van a fürdőben.

- Köszönöm, hálám üldöz, további szép napot – integettem neki, és osontam tovább a fürdő felé, miközben előkészítettem a gyilkos fegyvert: egy fényképezőgépet.

Harry

A reggeli nyelvbirkózás után letusoltunk - külön-külön -, felöltöztünk, majd bosszúálló hadjáratra indultunk. Az óvatlan Zayn nem zárta be az ajtót, szóval egyszerű kilincs lenyomással bejutottunk a romantika sújtotta övezetbe, és hamar szembetaláltuk magunkat Anne-nel, aki - mintha ez természetes lenne - közölte, hogy Zayn a fürdőben található. Louis el is indult, én meg ott maradtam az egy szál ingben ácsorgó Anne-nel. Hm.

- Szóval... Milyen volt az este? - tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott.

- Jó volt. Kár, hogy olyan hamar leléptetek. Mi volt a baj?
- Á, csak... Fáradtak  voltunk. Minden oké - hadartam.

- És veletek Zaynnel? Meddig maradtatok?
- Nem tudom, elég későn  jöttünk el onnan. Vagy korán, attól függ, honnan nézzük - nevetett.

Zavartan elmosolyodtam, és megvakartam a tarkóm.

A kínos csöndet Zayn üvöltése szakította félbe – „LOUIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIS!" -, majd egy szál törölközővel a derekán rohant ki a fürdőből, az idősebb fiú pedig utána.

- Most mi van? - vigyorgott Louis. - Csak kicsit megörvendeztetem a rajongókat!

- Menj innen azzal a kamerával! Vagy tudod, mit? Gyere ide vele, és add a kezembe, hadd töröljem ki a videót!
- Azt már nem! - vigyorgott Louis, és majdnem fellökött, ahogy kirohant a szobából, Zayn pedig utána vetette magát. Még mindig egyetlen törölközőben. Anne-nel gyorsan utánuk siettünk
Louis nem bízta a véletlenre. A lépcsőház felé vette az irányt, Zayn pedig elszántan követte.

Louis

Egészen a szálloda hátsó kijáratáig rohantam, utánam Zayn, utána Anne és a sort zárta Harry.

A jelenet egy vígjátékba is beleillett volna, főleg ha számításba vesszük, hogy az újságtól érkező riporter mellett rohantunk el.

Az ajtóban megálltam, és mielőtt még üldözőm elmarhatta volna a gépet, magasra tartottam, és védtem az életem árán is.

- Te hallgatsz, én meg nem adom véletlenül oda az újságíróknak a felvételt - tettem szerintem fair ajánlatot.

Ekkor jött meg a menedzsment a testőrökkel együtt. Felparancsoltak minket a szobába, majd miután mindenkin volt ruha, a kiéhezett riporterek elé vetettek minket.

Az ügyet lazán kimagyaráztuk valami lényegtelen hülyeséggel, és reflexből válaszolgattunk a szokásos kérdésekre. Aztán jött, amire eddig nem találtunk ki választ.

- Kapcsolatban vagytok vagy egyedülállóak? - mosolygott kedvesen a riporter.

Én egyből Harryre néztem, aki pedig rám, míg Zayn mindkettőnkre.

- Nekem van barátnőm - mosolygott a mellettem lévő fekete hajú jobban, mint amennyire kellett volna neki.
- Nekem viszont nincs - válaszolt Liam is.

- Szabad vagyok... - vallotta be Niall.

- Én... nekem pedig... fogalmam sincs... - motyogott Harry.

- Ez mit jelent? -  faggatták tovább balszerencséjére.

- Azt, hogy nem tudom - zárta le a kérdést

- És te Louis? - nézett rám a nő pletykaéhes tekintettel.

- Én éppen próbálok együtt lenni valakivel.
- Csak próbálsz?

- Igen, mert nem olyan egyszerű, mint azt hittem - mosolyodtam el, és észrevétlenül Harryre néztem.

Harry

Az interjú végeztével visszamentünk a szállodához, majd a cuccainkat összeszedve beszálltunk a turnébuszba. Louis-val és Zaynnel leültünk az asztal köré, és a telefonjainkat kezdtük el nyomkodni – amikor is megjelent Liam és Nial.
- Nem gondolod – nézett Liam Louis-ra – hogy valamibe be kéne avatnod minket?
Lou kérdőn nézett rá.
- Valakivel próbálok együtt lenni? – idézte Niall.
A kólát amit épp ittam, kis híján kiköptem, Zayn pedig elvigyorodott, és egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk.
- Öh… - nyögte Louis, miközben a két fiú továbbra is várakozóan nézett rá. Zayn újra elmerült a twitterezésben.
- Zayn, téged nem is érdekel? - csattant fel Niall. A visszhangok mestere csak egy másodpercig nézett fel, majd az ajkába harapott, újabb mosolyt elfojtva.
- Nos? – sürgette Liam Louis-t, aki kétségbe esve nézett rám.

Louis

Csak értelmetlen szavak hadoválására voltam képes, amíg gondolkodtam a helyes válaszon – már ha egyáltalán van olyan.
- Na jó – adtam meg magam, mire láttam, hogy Harry szemei elkerekednek, miközben a telefonját nagyon bámulva éppen valami értelmetlen szöveget pötyög be.
- Szerelmes vagyok – vigyorodtam el. – A többit tőle kérdezzétek – intettem fejemmel a mellettem ülő felé, mire mozdulatlanná merevedett.
- Honnan tudjam, hogy kit szeretsz? – háborodott fel, Zayn pedig már alig bírta visszafogni a nevetését.
- Még mindig fogalmad sincs róla, az éjszaka után se, te kis butus? – néztem rá rosszallóan. Egy pillanatra ujjaimat göndör fürtjei közé temettem, majd a kezem combjára simítottam. Tudtam én, hogy színésznek kéne mennem…
Harry először sápadt, aztán pirult – mindeközben iszonyatosan aranyos volt -, majd csak ezek után próbálta meg ellökni a kezemet. Zayn nem bírta tovább, kipukkadt belőle a nevetés. Felnéztem Niallre és Liamre.
Komolyan. Azokat az arckifejezéseket meg kellett volna örökíteni.

Harry

- Na jó, Louis, komolyan! – kérte Niall. – Tényleg érdekel.
Letettem a telefonom az asztalra, majd kérdőn a mellettem ülőre néztem, aki aprót bólintott. Nem akartunk, és nem is tudtunk volna hazudni a legjobb barátainknak. Nemes egyszerűséggel kezembe fogtam Louis arcát, és megcsókoltam ajkait. Szinte hallani lehetett, ahogy leesett a fiúk álla. Adtam még egy gyors szájra puszit neki, majd széles mosollyal pislogtunk a szőkére és Liamre, akik hatalmas szemeket meresztettek ránk – de azért egy pillanatra Zayn szája is tátva maradt.
- Komolyan mondtam – törte meg Louis a csendet, és megfogta a kezem.

10. Almost perfect

Hello!
Íme itt az új fejezet! Jelentem bioszból is levizsgáztunk, már csak egy töri szóbeli áll a rendszeres frissítés útjába... (Észrevettük a "mikooor lesz már új feji" témájú kritikákat, és igyekszünk!)
És akkor lássuk a 2/5 1D további szerencsétlenkedéseit! (Véleményeket továbbra is várjuk...)


Doraa

Louis

- Nem - szólalt meg mély, rekedtes hangon.

Elmosolyodtam, és lazítottam a karjain a nyakam körül, majd könyökénél fogva a kanapéhoz húztam. Nehezen akart elengedni.

- Bármennyire is jó érzés így ácsorogni, egyáltalán nem segít a beszélgetésben, amiért hazajöttünk - juttattam eszébe a zavaró tényt.

A kanapéra ült, hátával a karfának támaszkodva, én pedig vele szembe. Mindketten felhúzott lábbakkal gubbasztottunk, hogy véletlenül se érjük a másikhoz. Iszonyúan idegesített.

Gyorsan átfutottam a fejemben minden lehetősséget. A kapcsolatot, ami kialakult köztünk, nem lehetett eltörölni a banda miatt. Az érzéseim pedig, ha beleőrülök a felejtésbe, sem szűntek volna meg. De ha felvállaljuk, kitör a tömeghisztéria.

- Muszáj hallgatnunk róla - mondtam ki hangosan a következtetésemet. - Veled akarok lenni, téged akarlak, és nem azt mondom, hogy titkolózzunk... Egyszerűen csak ne csókolózunk nyilvánosan... Bár lehet, az eddigi poénjaink után már nem lepődne meg senki... Mármint... Amennyire azok poénok voltak...

És ekkor már tudtam, hogy minden ölelés, játékos érintés ide vezetett, ahol most vagyunk.

A következő őrült gondolatom pedig az volt, hogy egyiket sem bántam meg, sőt... Meg akartam ismételni azokat, ahányszor csak a velem szemben ülő hagyja.
Ám eddig olyan könnyű volt őt megérinteni. Csak kinyújtottam a kezem, és ő ott volt. Most pedig minden mozdulat súlyossá és veszélyessé vált. Nem tudtam, hogyan reagálna. Hiába maradnánk csak barátok, képtelen lennék úgy viselkedni, amennyiben azok nem ölelkeznek vagy csókolóznak. Minden megváltozott. Ami eddig természetes volt, mind idegenné vált. Úgy tűnt, mintha azon gondolkodnék, mi lenne, ha először érezném forró bőrét a tenyerem alatt.

Harry

- Louis... - Átfutott a fejemen, hogy megfogjam a kezét, de aztán inkább mégsem tettem. - Azt hiszem, igazad van. Mindenben. Mármint... Nem érdekel, hogy minek hívjuk, ha velem vagy - mondtam ki olyan könnyedén, mintha a legutóbbi interjúról beszéltünk volna. - És tudod mit? Legszívesebben világgá kürtölném, hogy szeretlek, és hogy szeretsz. De tulajdonképpen tudod miért nem érdekes? Mert akivel a leginkább meg szeretném osztani, az úgy is te vagy. És persze, nem hinném, hogy oda akartunk volna állni Liam meg Niall elé, megfogni egymás kezét, hogy képzeljétek, együtt vagyunk! Csak... Csak szeretni akarlak. És hogy hagyd, hogy szeresselek.

Mindeközben az ujjaimmal malmoztam, és nagyon próbáltam úgy előadni az egészet, hogy ne tűnjek, vagy legalább ne érezzem magam totál idiótának. Minek utána Louis nem válaszolt, éreztem, hogy rá kéne emelnem a tekintetem, de ez olyan nehéznek bizonyult, mint még soha.

Valahogy az ujjaim sem akarták abbahagyni a feszültség-levezető mozgást. Végül Louis segített, megfogta a kezeimet, és ekkor már kénytelen voltam a szemébe nézni.
- Nyugi - mosolyodott el, majd lassan, óvatosan közel hajolt hozzám.

Éreztem, hogy ahogy én sem, ő sem biztos a dolgában, nem igazán tudja, hogyan kell kezelni egy ilyesféle helyzetet. Aztán ahogy látta, hogy nem próbálok ellenkezni, a kezeit az enyémekről az arcomra tette, és lágyan megcsókolt.

Nem mondhatnám, hogy meglepetésként ért vagy ilyesmi, hiszen a hosszas bevezető után számítottam rá, de hirtelen mégsem tudtam, hogyan reagáljak. Louis szerencsére adott időt, hogy valamennyire megszokjam a helyzetet, és átkaroljam a derekát. Egyik kezével a nyakamat kezdte cirógatni, és ahogy elmélyült a csókunk, nem bírta - vagy inkább nem akarta - tovább tartani magát, és finoman hozzám simult.

Néhány másodpercre eltávolodtunk egymástól - csak annyira, hogy egymás szemeibe nézhessünk -, majd újra egymás ajkainak estünk, ám ezúttal már nem olyan finomkodóan. Ebben a csókban már benne volt minden elnyomott érzelem, az összes elfojtott vágy, minden, ami eddig nem törhetett a felszínre. Egyszerre volt őrjítő és felszabadító. Belemosolyogtam a csókba. Ő is. Aztán hátrébb húzódott, megtámaszkodott mellettem a karfán, és végre igazán felszabadultan elnevettük magunkat. Az ő keze azért még mindig a tarkómat, az enyém pedig az ő derekát simogatta. 

Louis

Tökéletes volt. Aztán észrevettem, hogy tulajdonképpen alig férünk el a kanapén. Felpattantam, mire Harry kérdőn felhúzta a szemöldökeit. Széles vigyorral felé nyújtottam a kezem, amit meg is ragadott. Erőteljesen felrántottam a kanapéról, de vigyáztam, hogy ne csapódjon nekem teljes erővel. Magam után húztam az ágyamig, majd hátradőltem, őt is magammal rántva. A szobában visszhangzott a nevetése, és a szemei ragyogtak, amikor rám nézett. Ismét ajkaira tapadtam.

Mikor levegőt kapkodva elváltunk egymástól, legördült rólam, így mind a ketten a plafont néztük pár pillanatig. Oldalra fordítottam a fejem.

- És amúgy hogy vagy mostanában? - tettem fel a sablon kérdést, ami jelen pillanatban iszonyat viccesen hangzott. Az oldalára fordult, és úgy nézett rám, mint aki nem hiszi el, hogy ezt tényleg kimondtam, majd kipukkadt belőle a nevetés.

Visszafordult, és ismét a hátán fekve válaszolt vidáman.

- Igazán jól, köszi, hogy kérdezted - válaszolt aztán mégis, amin pedig én kezdtem kuncogni.

- Valóban? - kerekedtem fölé. A lábaink teljesen összegabalyodtak, a könyökeimen támaszkodtam a feje mellett.

- Valóban - bólogatott kisgyerekként, mint aki rájött, most árulta el legféltettebb titkát.

Erre puszikat kezdtem el adni neki mindenhová, ahol csak értem. A homlokára, az arcára, az orrára, egészen addig, amíg meg nem elégelte. Egyik kezét a tarkómra simította, majd erőteljesen lehúzott magához egy újabb csókra. Sosem éreztem magam ennyire felszabadultan ez előtt.

Ismét elváltam tőle, mielőtt elragadott volna a vágy, és többet akartam volna. Az ismét olyan dolog, amiről beszélnünk kell majd, de nem most, amikor mellette fekszem az oldalamon, még mindig szorosan mellettem van, a tenyeremet illeszti az övéhez, és ujjaimmal játszik.

Összekulcsoltam kezeinket, majd a kézfejére leheltem apró puszit. A szemébe néztem, és tetszett, hogy végre nyoma sem volt az alig egy órával ezelőtti könnyeinek. 

Harry

A csönd végre nem feszült volt, hanem egyenesen olyan, mint tegnap vagy azelőtt. Aztán az idilli pillanatot sikerült szétzúznom egy hatalmas ásítással. Louis pedig a változatosság kedvéért szélesen elvigyorodott.

- Álmosak vagyunk, álmosak vagyunk? - érdeklődött.

- Dehogyis! - ráztam meg a fejem, ám újabbat ásítottam.

Megadóan felültem az ágyban, adtam a szájára még egy puszit, majd a fürdő felé vettem az irányt.

- Ne gyere utánam! - fordultam vissza széles mosollyal, mire ő megjátszott felháborodottsággal csettintett.

Ahogy magamra engedtem a meleg vizet, mintha az elmúlt nap feszültségeit is mind lemostam volna magamról.

Gyors fogmosás után megszárítottam a hajam, majd kikecmeregtem a fürdőszobából. Belebújtam egy utamba akadó tiszta boxerba, és belezuhantam az üres, tiszta ágyba. Félálomban hallottam, ahogy Louis is elvonul zuhanyozni, majd meg sem lepődtem különösebben, amikor éreztem, hogy besüpped mögöttem az ágy, és a hátamhoz simul. Átölelte a derekam, és adott még egy puszit a vállamra.
- Jó éjt - motyogtam, majd szinte azonnal álomba merültem.

Reggel felettébb meglepő dologra ébredtem.

- TUUUUUUUUDTAM! - kiabálta Zayn az ágy lábánál állva. - Tuuudtam, tuuudtam, annyira tudtam! - Még örömtáncot is járt.

- Mi történt? - érdeklődtem rekedten.

- Zayn tudta - állapította meg Louis.

- Mit is?

- Fiúk... Ne már. Az egyik ágy be van vetve, te a másikban vagy - nézett rám -, te pedig most ugrottál ki belőle - fordult Louishoz.

- Louis, miért engedsz be mindenféle jöttmentet a szobánkba? - fordultam vissza a fal felé.

- Nem kérdezte, hogy bejöhet-e - magyarázta.

- Ugyan már, ne mondjátok, hogy titkolni akartátok. A srácok elől. Előlem! - bár a fejemre húztam a párnát, hallani lehetett a hangján, hogy a vigyor az arcán letörölhetetlen.

9. You went crazy

Hello!

És igen! Igaz, hogy holnap vizsgázunk, és igaz, hogy egyikünk se  tud semmit, még is sikerült kijavítani az új fejezetet! Ezennel hivatalosan is elérkeztünk a történet címadó részéhez.
Jó olvasást, és várom a véleményeket!

Doraa

Louis

Beszólásom egy szokásos poénnak indult, ám valami egészen más lett belőle. Másodpercekig ültem lefagyva, magam elé meredve. A szívem ezerrel dobogott, még akkor is, amikor kérdőn a mellettem ülőre néztem.

- Menj már utána! – szólt rám Zayn erőteljesen, mire azonnal felpattantam és igyekeztem a kijárat felé. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz most, de semmi más nem járt az eszemben, mint ajkai az enyémekre simulva.

Egyáltalán merre mehetett? Kiléptem az épület elé, szerencsére azonnal megláttam néhány méterrel arrébb, a falnak támaszkodva.

- Harry – szólítottam meg, de fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Magyarázatot vártam egy olyan kérdésre, amit még magamnak feltenni is rettegtem, nem hogy neki.

Újra elismételtem a nevét. Szörnyen festett. Annyira magányosnak és elhagyatottnak látszott, amilyennek sose szerettem volna látni. Át akartam ölelni és megvigasztalni.

Nem nézett rám még akkor sem, amikor megkértem. Könnyek folytak végig az arcán. Nem akartam olyat tenni, ami ennyire megviseli. De mégis mit tettem?

Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen semmi másra sem vágyom, mint hogy megcsókoljam.

A fal segítségével ejtettem foglyul, hogy ne szökhessen meg. Eltüntettem a sós cseppeket, és ajkaimat az övéire nyomtam. Amikor nem ellenkezett, felbátorodva öletem át a derekát, és húztam még inkább magamhoz, de eltolt.

- Louis… ezt… meg kéne beszélnünk. – Éreztem, ahogy eltávolodik tőlem.

- Nem akarok beszélni – közöltem vele komolyan. Persze tudtam, hogy muszáj lesz, jelen pillanatban azonban nem tudtam, mit is mondhatnék.

- Louis – szólt rám, és látszólag kezdett ideges lenni. És még mindig szomorú volt.

- Én is szeretlek – mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott. Aztán rájöttem, hogy valójában ez a pár szó volt az, ami minden érzelmemet lefedte. Az egész ennyire egyszerű. Mindig is eszesnek, kedvesnek, szeretetreméltónak és gyönyörűnek tartottam. Illetve ott, abban a pillanatban, piszkosul vágytam rá.

Úgy vettem észre, ez volt az, amire legkevésbé sem számított. Szemei kételkedve bámultak rám. Én pedig semmi másra nem voltam képes, mint szelíden mosolyogni rá.

Azt, hogy még egyszer megcsókolom, inkább nem kockáztattam meg. Időre volt szüksége, ahogy nekem is.

Harry

Gondolkodnom kellett, de mégsem állhattam ott percekig némán.

- Mi lenne, ha visszamennénk a hotelba folytatni ezt a beszélgetést? – kérdeztem fojtott hangon. – Te hívj egy taxit, én meg lemegyek a cuccainkért és szólni a többieknek.

Aprót bólintva vette elő a telefonját. Mikor leértem, Zayn ölében már újra ott ült Anne, és kedvesen cirógatták egymást.

Igyekeztem minél gyorsabban összeszedni a dzsekijeinket, mintha ott sem lennék, ám persze ez nem sikerült. Zayn megkopogtatta a vállam.

- Igen? - fordultam felé, ő pedig csak kérdőn vigyorgott. Égnek emeltem a tekintetem.

- Ennyire egyértelmű volt? - csúszott ki a számon.

- Nem tudom - vonta meg a vállát. - Nekem igen.

- Micsoda? - ráncolta homlokát Anne.

- Hagyjuk, cica - mosolygott az ölében ülő lányra Zayn, én pedig egy 'majd megbeszéljük, Zayn'-nel és egy 'további jó szórakozást'-tal ott hagytam őket.

Felbaktattam a lépcsőn, és a fal mellett ácsorogva egy igen elmélyült Louist találtam. Más azt mondaná, bután meredt maga elé, de én ismertem ezt a tekintetet - ahogy minden mást is rajta -, és tudtam, hogy valamin komolyan gondolkodik. Nem akartam megzavarni, és hirtelen nem is tudtam, miről beszélhetnénk, mert mégsem mehet oda az ember fia a haverjához azzal, hogy na figyi, most akkor mi szerelmesek vagyunk? Tehát szótlanul a kezébe nyomtam a fekete dzsekijét, és fel-alá kezdtem járkálni a járda szegélyén.

A gondolat, ami leginkább foglalkoztatott - mily meglepő, - a jövő volt. De igaziból nem azon töprengtem, hogy most mi lesz köztünk Louis-val. Mármint persze, nem hagyott nyugodni az sem, hogy mennyire gondolta komolyan vagy mennyire fogja holnap komolyan gondolni, de ami igazán zavart, az a távolabbi jövő volt. Úgy értem, ha mi ketten most komolyan... folytatjuk ezt a... dolgot, akkor oké, hogy Niall és Liam jól fogják fogadni - Zayn reakcióján már nem kellett agyalnom-, hiszen ők a barátaink, és szeretnek minket, na de a rajongók? A családunk? A menedzsment és mindenki más? Mi lesz így? Mi lesz kettőnkkel? Mi lesz a bandával?

Néhány órának tűnő perc után megérkezett a taxi. Louis előre ült, én hátra, bediktáltam a szálloda címét, és bármilyen értelmes gondolatfoszlányt mellőzve bámultam az ablaküveg túl felén elsuhanó sötéten ásító házakat.

A hotel elé érve Louis fizetett, majd továbbra is halálos csöndben fellifteztünk a szobánkhoz. Louis-nál volt a kulcs, kinyitotta az ajtót, ledobta a dzsekijét a földre, majd önmagát a kanapéra. Halkan csuktam be az ajtót, majd miután elfordítottam a kulcsot, hirtelen nem tudtam, mihez kezdjek. Ilyen még sosem fordult elő köztünk, de kezdett kínossá válni a hallgatás.

- Ugye nem akarod egész éjjel ezt csinálni? - kérdezte Louis anélkül, hogy rám nézett volna.

- Mit? - játszottam az értetlent, mire végre rám pillantott, és égnek emelte a szemét.

- Ugye nem akarsz hallgatási fogadalmat tenni?

- Csak ha te sem - vigyorodtam el, mire végre az ő arcizmai is ellazultak.

- Szóval idejössz, vagy két méteres távolságról fogunk beszélgetni?

Hozzá hasonlóan levágtam a dzsekim a szoba közepébe, és a kanapé karfáján átlendülve csapódtam be mellé. Törökülésbe helyezkedtem, és kerestem a szavakat.

Neki előbb sikerült megtalálnia a hangját.

- Nézd, Harry, hogy ha átgondoltad, és... rájöttél, hogy... vagy...

De úgy látszik, a szavakat mégis én találtam meg előbb.

- Louis. Mióta megismertelek, egy vicces, odaadó, kitartó, önzetlen, kedves fiúnak tartalak. Ahogy bekerültél az életembe, úgy lettél a legjobb barátom. Sosem volt semmi, amit ne szerettem volna rajtad, még a legidegesítőbb szokásaidat is imádom, hogy mindig a szavamba vágsz, hogy néha úgy visítasz, mint egy malac, és hogy néha horkolsz. Minden apró dolog hiányzik, ha nem vagy velem. És eddig nem tudtam, mi ez... - És a mondatok csak jöttek és jöttek, és képtelen voltam megálljt parancsolni az eddig kimondatlan szavaknak. - Vagy is, mi van? Dehogynem tudtam. Csak nem mertem elhinni. Vagy nevet adni neki, arról nem is beszélve, hogy szavakba önteni. Szóval most, hogy valamilyen szinten készen állok rá... Ha azt akarod kérdezni, hogy megbántam-e vagy meggondoltam-e magam, a helyzet az, hogy nem, és nem is fogom, szóval ha most megijesztettelek, akkor itt az utolsó alkalom, hogy kimenj azon az ajtón - mutattam a hófehér tölgyfaajtóra - anélkül, hogy összetörnéd a szívem.

Louis

A szóáradata először meglepett, majd a boldogság robbanásszerűen áradt szét a végtagjaimban.

- Te teljesen megőrültél... - mondtam, ami elsőként eszembe jutott. Megbotránkozó tekintetét látva, lehet nem ez volt a legjobb ötlet. Felpattant az ágyról, és ő indult az ajtó felé.

- Teljesen megőrültél, ha azt hiszed, hogy képes lennék itt hagyni téged – fejeztem be az elkezdett mondatom, mire megállt a szoba közepén. – Ami pedig azt illeti, én sem tudom, hogy mióta érzek így. Mióta vágyom arra, hogy átöleljelek, vagy mióta dobban a szívem hatalmasat, ahányszor csak rám mosolyogsz. De ha megkérdeznéd, azt válaszolnám, mindig is tudtam, hogy szükségem van rád. Egyszerűen csak nem számított, hogy barátságnak vagy szerelemnek nevezzük, amíg mellettem vagy. Persze azért az utóbbi sokkal több lehetőséget tartogat…

Egy pillanatig bizonytalanul mosolyogtam a szőnyegre, amit kitartóan bámultam, de aztán felnéztem az álldogáló fiúra, és rögtön megkomolyodtam.

Felálltam az ágyról, és mögé sétáltam. Nem mertem megérinteni. Messze volt, a gondolatai között, távol tőlem.

- Nézd, Harry... Tudom hogy rengeteg a kérdés, de nem lehetne, hogy együtt találjuk meg rájuk a válaszokat?

Hallgatott, én pedig továbbra is esetlenül álldogáltam a háta mögött. Beletúrtam a hajamba. Lehet, hogy...

- Illetve nem muszáj mostantól idétlen párocskaként viselkednünk... Ha szeretnéd, továbbra is maradhatunk barátok... - kezdtem védekezni.

Először a fejét kezdte el ingatni, nemet intve, majd megpördült a tengelye körül. Karjait a nyakam köré fonta, és arcát a nyakamba rejtette.

Ez a reakció mit sem segített abban, hogy kitaláljam, mire gondol. Nagyon szerettem volna a fejébe látni. Megtudni, hogy azt várja, öleljem át, vagy pedig éppen búcsúzik. Nem tudtam volna mit kezdeni azzal, ha elviszi innen a cuccait, és ismét Zayn költözik be a helyére.

Azt sem tudtam eldönteni, hogy pillanatnyilag hogyan érez, mivel továbbra sem hagyta el szó az ajkait, azon kívül, hogy:

- Louis... - Igazából suttogásnak sem volt tekinthető, én még is hallottam, köszönhetően annak, hogy milyen közel volt hozzám.

El akart engedni, ám mielőtt ezt megtehette volna, végre megmozdítottam a karjaimat, és szorosan magamhoz húztam. Mélyet sóhajtott, és éreztem, ahogy megnyugszik. Az egész teste, ami eddig mereven feszült, menekülésre készen, lassan felengedett a karjaim között.

- Ha elengedlek, megpróbálsz megint elrohanni? - tettem fel az első és legfontosabb kérdést, amire választ vártam.