II. / 4. Me too

BOLDOG  KARÁCSONYT  MINDENKINEK! :D

Mára csak sikerült összehozni a fejezetet, és nem váratunk tovább titeket.
Jó olvasást, és kellemes ünnepeket!

Doraa

WE WISH YOU A LARRY CHRISTMAS AND A 1DERFUL NEW YEAR.

Mila

Louis

- Menjünk… - tettem hozzá kicsivel később, mikor kezem már a boxere alatt járt, és igen csak nagy problémái voltak.

Kezeivel a hajamat túrta össze, a lehető legalaposabban.

- Akkor most ezt abbahagyom, felöltözünk, és odamegyünk a büféhez – vázoltam a tervet.

Eltávolodtam tőle, a szűk hely miatt kissé nehézkesen felálltam, és ruháimat elrendezve nyúltam volna a fülke zárja felé, mikor csuklómat megragadva ölébe rántott.

- Próbáld csak meg – nézett rám komolyan felháborodva, majd nemvárt szenvedéllyel nekem esett.

Harry

Tudtam, hogy Louis nem hagyna ott, ám biztos, ami biztos, gondoskodtam róla, hogy ne is tudjon. Csókolózás közben feltápászkodtam, így őt is álló helyzetbe tornázva, és a fülke ajtajának préseltem, az ő karjai pedig nyakam köré fonódtak. Ajkaitól elszakadva az arcát, majd a nyakát csókolgattam, majd finoman a fülcimpájába haraptam, mire elfojtott egy nyögést.

Derekán nyugvó kezeimmel közben tevékenykedni kezdtem: az egyiket fenekére simítottam, a másikkal pedig a pólója alá merészkedtem, és derekát kezdtem el cirógatni, majd a gerincvonalát, amitől libabőr jelent meg a karján.

Vigyorogva rövid csókot nyomtam ajkára, aztán nyakát kezdtem szívni, miközben kezeim megtalálták övcsatját.

- Nem éhes voltál? – vigyorgott, ahogy lehúztam a farmerja sliccét.

- Azt nem mondtam, hogy mire – suttogtam a szájába, mire elvigyorodott.

Ahogy ágyékára simítottam a kezem, egyértelművé vált, hogy nem én voltam az egyetlen, akinek nem a fejében volt a vértérfogata túlnyomó része.

- Lehet, hogy indulnunk kéne, ha nem akarjuk lekésni a repülőt – mormoltam a fülébe, kezemet a boxerén pihentetve.

- Nem érdekel – vágta rá. – Ráérünk, nem?

Léptem egyet hátra, ezzel leülve a WC fedelére, így egy magasságba kerültem Louis csípőjével. Lehajolt, és ajkaimra hajolva a hajamba túrt.

Kezét az ölemre simította, de a vállainál fogva eltoltam, így felegyenesedésre késztetve.

Louis

Hátamat a fülke ajtajának döntöttem. Harry ajkai arrafelé jártak, amerre eddig soha sem. Hátravetett fejjel, és fennakadó szemekkel élveztem kényeztetését.

- Harry, ezt nem… - nyögtem, próbáltam a lehető legérthetőbben.

- Nem akarod? – motyogta halkan, mikor kissé eltávolodott.
Idegesített, hogy nem nézett a szemembe.

- Dehogynem – simítottam végig arca két oldalán, ezzel késztetve, hogy rám nézzen. – De nem muszáj…

Amint ez a pár szó elhagyta ajkaimat, abban a pillanatban a térdemig rántotta a nadrágomat az alsómmal együtt.

- Harry… Ha… - próbálkoztam még, ám eszében sem volt megállni.

Egyre közelebb és közelebb hajolt, én pedig pusztán a látványtól el tudtam volna élvezni.

Körülölelt a forróság, és nedves volt és forró. A lélegzetem elakadt, a szívem pedig ezerrel vert. Ettől a pillanattól kezdve a számat nem igen hagyták el értelmes szavak, csupán élvezettel teli nyögések és zihálás.

Elégített már ki szájjal lány. Nem is egyszer. Ez valahogy mégis egészen más volt, de nem Harry érezhető tapasztalatlansága miatt.

Ujjaimmal a fejbőrét masszíroztam, míg ő idegesítően lassan hajszolt a gyönyör felé. Hirtelen elszakadt tőlem. Ő is lihegett.

- Jóllaktam. Most már mehetünk...
Azt hiszem, ilyen csúnyán még az életbe nem néztem rá azelőtt. Elnevette magát.
Olyan gyorsan mozdultam meg, hogy láttam a tekintetében az ijedtséget. Oldalasan az ölébe ültem, és keményen csókoltam édes ajkait, miközben kezem már a nadrágjában járt.



Harry


Csak húzni akartam Louis agyát, de nem hagyta, hogy befejezzem, amit elkezdtem. Szinte szó szerint az ölembe ugrott, és keze megtalálta azt a testrészemet, amely már-már szétrobbanni készült.
Hátradőltem, fejem a falnak vetettem, és elégedetten felmordultam, ahogy Louis utánam hajolt, és finoman ajkaim kezdte marcangolni.
Megborzongtam, ahogy keze a boxerem alá simult, hidegnek éreztem őt a csupasz bőrömön. Ahogy Lou markába fogta férfiasságom, alsó ajkába haraptam, hogy elfojtsak egy nyögést. Felhúzta a pólóm, és a mellkasomat kezdte el puszilgatni, majd lecsúszott az ölemből, és áttért a hasamra.
Őrjítő lassúsággal simogatta le a boxerem, csókokkal hintve a szabaddá vált felületet.
- Lou - csúsztattam bal kezem az álla alá. - Nem azért csináltam, hogy te is... - nem tudtam befejezni, ugyanis arrébb tolta a kezem, és nem csak a kezével, hanem nyelvével is cirógatni kezdte érzékeny pontom, aminek következtében az értelmes szavaim egy sóhajjal keresztezett nyögés formájában törtek felsínre.
Ahogy férfiasságom egyre nagyobb része tűnt el a szájában, egyre nehezebb volt csendben maradnom, a hang, amit kiadtam, leginkább morgáshoz hasonlított.



Louis


Igyekeztem a lehető legnagyobb élvezetet nyújtani neki, még akkor is, hogyha ez az egész lehetetlenül furcsa volt. Tetszett, hogy ilyen hatással vagyok rá.
Hallottam, ahogy a nehéz ajtó a falnak csapódik... Várjunk csak...
Kezemet Harry szájára tapasztottam, és egy pillanatra abbahagytam a kényeztetését. Hallgatóztam. Az egyik WC fülke ajtaja becsapódott, majd kattant a zár.
Elvigyorodtam, bűntársam pedig épp a kezemet próbálta meg eltávolítani az arcáról. Vállvonogatva hajoltam ismét férfiassága felé, ám megakadályozta, hogy elérjem célomat. Tenyerem helyett most a fejemet próbálta eltolni magától. Szabad kezemmel elkaptam csuklóit, majd újra nekiálltam annak, amit az előbb félbe hagytam.

Tehetetlenül adta fel a próbálkozást, és engedett fel. Immáron ő szorította szájára a tenyerem, ezzel próbálva meggátolni, hogy ajkai közül kétes hangok törjenek elő.
Eszembe jutott, hogy ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondja, hogy ma a san franciscoi reptéren fogok térdelni, egy WC fülkében, először kinevetem, aztán meg elküldöm orvoshoz beutalóért a bolondok házába. Ettől a gondolattól majdnem elnevettem magam, de ez bizonyos tényezők miatt lehetetlen volt.
És most, mégis semmilyen más hely nem jutott eszembe, ahol szívesebben lennék. A testemben őrült módjára tombolt a szenvedély, és a kielégülés utáni vágy erősebb volt minden másnál.
A kinti ajtó becsapódott, és tudtam, hogy ismét kettesben vagyunk, Mikor elvettem a kezem Harry szájáról, fuldoklóként kapott levegőért.



Harry


Mikor Louis a kezét újra izgalmasabb dolgokra kezdte használni, mint a szám befogása, azt hittem, megőrülök. Kezem az álla alá csúsztatva késztettem, hogy felegyenesedjen, amit értetlen tekintettel fogadott. Ahogy elég magasan volt hozzá, ajkaira tapadtam, felállva a falnak löktem, és míg egyik kezemmel a hideg csempére támaszkodtam, a másikkal újra megtaláltam merevedését, amit hamarosan ő is megtett az enyémmel. Mivel már elég felfokozott állapotban voltam, nem kellett sok idő, hogy Louis hevesen mozgó keze, és hol ajkaim, hol nyakam cirógató ajkai megtegyék a hatásukat. Szájába nyögve élveztem el, az ő kényeztetését pedig még folytattam néhány másodpercig, hogy rajta is végigsöpörjenek az élvezet hullámai, és hangosan fújtasson a nyakamba.
Rövid ideig még egymást ölelve vártuk, hogy csillapodjon a légzésünk, aztán mindketten széles mosollyal az arcunkon szedtük rendbe magunkat. Mielőtt kiléptünk volna a reptér folyosójára, még váltottunk egy utolsó, mindent elmondó csókot, majd a váróterem felé indultunk.
- Mondtam már, hogy szeretlek? - nézett rám komiszul.
- Én is - feleltem egyszerűen.
A Honoluluba tartó repülő indulásáig hátralévő bő fél órában egymás vállára hajtott fejjel próbáltunk ébren maradni. Túl fáradt voltam a beszélgetéshez, de szerencsére a gondolkodáshoz is, így semmi más nem járt a fejemben, mint Louis jellegzetes illata, ami áradt a nyakából.

II./3. There are no limits

Sziasztok!

Végre itt vagyunk ismét, ezentúl ígérem, összeszedem magamat, és igyekszem a lehető leghamarabb hozni a frisset. Remélem, a fejezet tartalma némiképp kárpótol titeket, és nem feledkeztetek még el rólunk teljesen...
A véleményeket továbbra is várjuk, hiszen csak miattatok csináljuk, és veszem rá magam a gépelésre.
Jó olvasást!

Doraa

Harry

- Félreérted – ráztam meg a fejem, majd megragadtam a csuklóját, és az egyik beugró felé kezdtem húzni, ugyanis így is minket bámult az emberek fele, és nem akartam az újságok címlapján végezni. – Nem kettőnkről van szó. Nem az a baj, hogy felvállaltuk, hanem az, hogy ahelyett, hogy ott állnánk, és tartanánk a hátunkat és vállalnánk a felelősséget, kiugrunk Hawaii-ra, és hagyjuk, hogy Niallék szívjanak helyettünk! – fakadtam ki, és szemeim könnyesek voltak a felgyülemlett idegességtől és kétségbeeséstől.

Louis

Harry összeszorította ajkait és lehajtotta a fejét, mint minden alkalommal, amikor a sírás kerülgette. Ismertem már annyira, hogy észrevegyem.

- Az egész menedzsment ideges és dühös. Mérgükben össze-vissza dobálóznak a szavakkal. Tudod jól, hogy az ítélet csak akkor hangzik el, ha már lenyugodtak. Addig pedig miért kéne ott lennünk? – próbáltam megértetni vele. – Illetve te is tisztában vagy vele, hogy ha most kiállunk a kamerák elé, és mosolygunk, csak még nagyobb visszhangot ver az egész ügy. Viszont ha pár napig meghúzzuk magunkat…

Éppen megszólalt volna, de befogtam a száját, és kétségbeesve magyaráztam tovább, mélyen szemeibe nézve, hátha felfogja, hogy nem tudunk mit tenni.

- Szeretlek, veled akarok lenni, és ezzel senkinek sem ártunk, vagy okozunk kárt. A srácok az első pillanattól kezdve támogatnak minket, és jót szeretnének nekünk. Szerinted ez nem így van? Szerinted nem tennék meg mindent, ami ehhez szükséges, kérdés nélkül? Épp úgy, ahogy mi is megtettük értük, többször is. Nincs semmi, ami jobb lenne, ha ott maradtunk volna, legfeljebb csak rosszabb. És mindezek után, ha most itt hagysz, őszintén, fogalmam sincs, hogy mit csinálok. Nem azért mentünk ezen keresztül, hogy most feladjuk.

Szinte megállás nélkül hadartam, ezért kapkodva szedtem a levegőt, mikor kifogytam a szavakból. Kezem elvettem a szájáról, és tehetetlenül ejtettem le testem mellé. A mellkasom szúrt, a szívem dübörgött a sok magamból kiadott indulattól.

Tényleg ötletem sem volt, mi lett volna, ha akkor fogja magát, sarkon fordul, és elhagy. Abban biztos voltam, hogy úgy összetörtem volna, mint még soha

Harry

Néhány másodpercig csendben néztem arcát, és csak az agyam kattogását hallottam. Majd az ajkamba haraptam, és szó nélkül vágtam hátraarcot.

Abban a másodpercben ragadta meg a csuklóm. Mikor tekintete találkozott az enyémmel, elvesztem benne.

- Most tényleg itt hagysz? – kérdezte érzelemmentes hangon, de szemeiben könnyek csillogtak.

- Tulajdonképp elkísérhetsz visszaváltani a jegyet – lebegtettem meg a kezemben szorongatott Londonba szóló repjegyet.

Arcán robbanásszerűen terült szét a megkönnyebbülés, és habozás nélkül ugrott a nyakamba. Mosolyogva szorítottam őt magamhoz. Aggályaim nem múltak el, de be kellett látnom, hogy néhány szempontból tényleg igaza van. Tényleg hasznos lehet, ha néhány napra eltűnünk, ami ha Londonban maradunk, lehetetlen. Még így is csak reménykedhettünk abban, hogy a sajtó nem szúr ki minket néhány órával a landolásunk után Honoluban.

Ahogy kibontakoztam az öleléséből, azonnal ajkaim felé hajolt, de megállítottam.

- Egy reptér közepén két csókolózó fiú feltűnő jelenség, még akkor is, ha nem a One Direction tagjai- mosolyogtam rá, mire ismét megfogta a csuklóm, és húzni kezdett maga után.

- Hová megyünk? Vissza kéne váltani a… - odaértünk a mosdóhoz, ahol nemes egyszerűséggel berángatott egy fülkébe, és a szót belém fojtva enyémre tapasztotta a száját. A csókba belemosolyogva túrtam a hajába.

Louis

Nem érdekelt, hogy egy reptéren vagyunk, az meg, hogy egy óra múlva felszáll a gépünk, végképp nem. Akartam őt, most azonnal. Éppen ezért egy percet sem tétováztam.

Amint becsaptam a fülke ajtaját magunk mögött, rögtön ajkaira vetettem magam, amit legnagyobb örömmel viszonzott. Szorosan hozzásimultam – az óriásnak nem mondható területen amúgy sem volt esélyem messze lenni tőle.

Csókoltam, haraptam, ahol csak forró bőréhez jutottam, ő pedig próbálta visszatartani a torkából feltörő nyögéseket. A hátam mögé nyúlva lecsaptam a WC tetejét, majd fordítottam magunkon egyet, és hátralöktem őt rá. Azt hiszem, rájött, mit tervezek, mert nem lepődött meg, amikor lovagló ülésben ereszkedtem lábaira.

A fenekembe markolt, nekem pedig széles mosoly ült ki arcomra.
 - Tudod. Harry, én annyira…

- Én is. De nem lehetne, hogy másra használd a szád? – fakadt ki. Nevetésem visszhangzott a csempézett helyiségben.

Arcomat a nyakába temettem, és miközben lassú csípőmozgásba kezdtem, alkottam egy szép vörös foltot a nyakára, a kulcscsontja fölé. Ténykedésem nem maradt reakció nélkül, és a nadrágjaink szöveteinek súrlódása szinte az őrületbe kergetett.

Ekkor hallottam, hogy nyílt a mosdó ajtaja. Ezúttal feltörő kuncogásomat fojtottam el azzal, hogy a nyakába hajoltam. Harry kezei tovább cirógatták a hátamat, még én szorosan öleltem át a nyakát. Egyértelmű volt, hogy mindkettőnknek nem kis baja van…

Harry

Az első néhány másodpercben nem tudtam, hogy csak azért rángatott-e be a fülkébe, hogy megcsókolhasson, de amikor testét az enyémhez préselte egyértelművé vált, hogy nem. Nem voltam benne egészen biztos, hogy jó ötlet – sőt, de már alapból San Fransiscoban voltunk, szóval a józan ész rég nem szabott határokat.

Mikor az ölembe ült, mohón simítottam kezeim a fenekére, és húztam még közelebb magamhoz.

- Tudod – szakította el ajkait az enyémektől - , Harry én annyira…

- Én is – fojtottam belé a szót. – De nem lehetne, hogy másra használd a szád?

Hangosan felnevetett, aztán arcát a nyakamba temetve kezdte csípőjét az enyémnek dörgölni, majd a nyakamat szívta.

Ahogy a kinti ajtó nyílása hallatszott, bennem megállt a szusz, Louis azonban rendkívül jól szórakozott.

Hátát kezdtem simogatni, amivel valójában az volt a célom, hogy mindkettőnket lenyugtassam, ám mikor arcát nyakamba fúrta, és csókolgatni kezdte azt, egyértelművé vált, hogy ő nem tervez lenyugodni.

- Lou… - suttogtam.

Hamarosan ismét ajtócsukódás hallatszott, ami azt jelentette, hogy ismét kettesben voltunk.

Louis a derekamat szorította, és a fülem mögötti érzékeny részt kezdte kényeztetni.

- Úristen – nyögtem. – Egy repülőtér mosdójában vagyunk - emlékeztettem, de közben önkénytelenül a hajába túrtam, mire elégedetten morgott fel.

Louis

Teljes mértékben hidegen hagyott légyottunk helyszíne, a lebukás veszélye csak még inkább felpezsdítette a vérem. Kezeim megtalálták a pólója szegélyét, már a következő pillanatban a bőrét érintettem alatta. Tetszett, hogy készségesen simult a karjaimba.

Hallottuk, ahogy ismét egyedül maradtunk a mosdóban.

Eltávolodtam tőle, és öléből lemászva térdeltem a lábai közé. Feltűrt felsője alól kilátszó hasfalát kezdtem csókokkal hinteni, a nadrágjáig haladva. Felnézve rá láttam a szemében a pajkost csillogást.

Nekiálltam kibontani az övét, a gatyájában lévő dudor miatt kissé nehézkesen lehúztam a sliccét, majd a számat boxerére nyomtam.

- Louis... - nyögte.

Megszakítva előző tevékenységemet néztem fel rá. Két tenyere közé fogta a fejem, és felhúzta magához, szorosan ajkaimra tapadt.

- Éhes vagyok - közölte lazán.

- Most? - vontam fel a szemöldököm, akkor meghallottam gyomra korgását.

- Most - bólintott, de már vigyorgott.

- Jó, szerezzünk kaját - vontam vállat beleegyezően, ám közben kezemmel simítottam végig legérzékenyebb pontján.

Élvezettel teli nyögés volt a reakciója.

Túl a húszezer látogatón! 
Köszönjük!

Mila

II./2. I'm going home

Nem igazán tudok bármit is hozzáfűzni, szóval inkább bemásolom a fejezet végének begépeléssel kapcsolatos beszélgetésünket, ami talán nektek is segít majd megérteni :D Amúgy reméljük, tetszik a fejezet, meg minden, igyekszünk a következővel! A véleményeket pedig várjuk! :) xx

Mila: ki mondja h valamit muszáj tenni?
Doraa: te
Mila: ezt nem értem
Doraa: én se
Doraa: oké szóval
én: mi a francot csinálsz?

te: hazamegyek

én: de... (tiltakozás, félbeszakítod)

te: f@szság volt, dolgunk van, valamit muszáj csinálni, nem hagyhatjuk hogy blablabla

én: Na és mit b@zdmeg?! felejtsük el, tagadjuk le blablabla (lehetetlen opciók)

Harry

Ami azt illeti, Louis nem nyugtatott meg maradéktalanul. Nem attól féltem, hogy a fiúk nem értik meg, hanem, hogy a világ. Mikor ajkai az enyémeket simogatták, hiába volt földöntúli érzés, csak az járt a fejemben, hogy mennyien látnak, és mit gondolhatnak.

- De… - kezdtem, mikor Lou visszafeküdt a vállamra.

- Nyugi – fojtotta belém a szót.

- De att…

- Harry, nyugodj már meg – egyenesedett fel. Nem voltam képes elhinni, hogy ennyire hidegen hagyja a banda jövője. A banda, ami az életünk volt, amely nélkül egymást sem ismernénk. – Az igazi rajongók így is szeretni fognak.

- Nem a rajongókról beszélek – emeltem fel a hangom, mire többen is felénk fordultak, ezért halkabban folytattam. – Hiába szeretnek, ha a munkaadóink kirúgnak, a TV-k nem játszák a videóinkat, a rádiók pedig a dalainkat. Nem szerveznek nekünk több koncertet…

- Akkor majd énekelünk az utcán, és a YouTube-ra tesszük fel a telefonunkkal készített videókat.

- Louis! – Iszonyúan idegesített a hozzáállása. – Bármennyire is szeretnénk, ez nem kettőnkről szól, hanem a One Directionről!

- Csak nem szeretnéd eléggé.

- Hát ezt nem hiszem el – tápászkodtam fel. – Fogalmad sincs, miről beszélek.

- Azt hittem, te is csak velem akarsz lenni, ahogy én veled.

- De önző, amit csinálunk!

- Inkább vagyok önző, mint hogy hazudjak a világnak.

Idegesen hátat fordítottam Louis-nak, és elindultam a folyosón.

Louis

Nem értettem. Annyira nem. Ezek után valahogy már nem éreztem magam fáradtnak. Csal ültem a helyemen, és bámultam ki az ablakon. Siralmasan festhettem, és úgy is éreztem magam. Lerúgtam a cipőimet, és felhúztam a lábaim.

Minden, amire valaha vágytam, az az volt, hogy énekelhessek, és meghallgassanak. Ez már teljesült. Nem akkor, amikor harmadikok lettünk az X-faktorban, nem akkor, amikor meghívtak az első TV-showba, és nem is akkor, amikor kijött az első lemezünk.

Az, amiről mindig is álmodtam, akkor vált valóra, amikor először kiálltam a színpadra. Az a sok ember, aki mind engem nézett… A mentorok… Soha sem izgultam még életemben annyira, és soha sem voltam annyira boldog azelőtt.

Aztán persze jöttek a srácok, a fellépések, felkérések százai, rajongók ezrei. Amit imádtam, és rendkívül hálás vagyok nekik, és mindenért, ami az előbb felsoroltakkal együtt járt, a pénz, a hírnév, de mindig is az éneklés maradt a legfontosabb. És hogy önmagam lehessek.

Most is csak erre vágyom. Illetve Harryre. Az ő hiánya talán elviselhetetlenebb lenne, mint bármi másé. Fogalmam sincs, mikor szerettem belé ennyire…

És épp ezért nem értettem. A srácok úgy is elfogadnak. Az őszinte rajongóink is, sőt, velünk maradnak, és támogatnak. Ám az utóbbi nem is fontos. Hiába ők az oka annak, hogy megélhetünk pusztán a zenélésből, nem féltem őket elveszíteni.

Maximum egy kisebb házba költöznénk, kevesebb luxussal, de sokkal több nyugalommal és békével.

A hangunk, bármit teszünk, a miénk marad. A barátaink kitartanak mellettünk, akárcsak a rokonaink…

Ekkor ébredtem rá, hogy az egyetlen, amit elveszíthetünk, az egyetlen, amit Harry félt, az a hírneve. És szíve szerint bármikor azt választaná helyettem. Meg is teszi, éppen most.

Harry

Megálltam a folyosó végén, és úgy tettem, mintha tüzetesen vizsgálnám a falra helyezett táblát, amiről egyébként semmi mást nem fogtam fel, mint hogy betűk voltak egymás után. Kezeim olyan erősen szorítottam ökölbe, hogy körmeim a tenyerembe mélyedtek.

Nem hittem el, hogy Louis-t ennyire nem érdekli a One Direction sorsa, amiért nem csak mi, de a többiek is évekig dolgoztak, amiért feladtuk a tanulást és a magánéletünket.

Nekem megérné ugyan mindezt eldobni Louis-ért… De a srácok nem tehetnek semmiről, ők nem érdemlik meg, hogy romba dőljön a karrierjük. És az a menedzsment, aki már a félreérthető tweeteket is töröltette velünk… Nem voltam róla meggyőződve, hogy bárki meg tudná győzni az egész csapatot, hogy továbbra is megéri foglalkozni velünk.

- Uram, elnézést, minden rendben? – lépett hozzám egy fiatal stewardess.

- Öhm… Persze. Elnézést – kerültem meg őt, és visszamentem a helyemre. Leültem – szigorúan a nélkül, hogy Louis-ra néztem volna -, elővettem a telefonomat, fülembe dugtam a fülhallgatókat, és bömböltetni kezdtem a zenét.

Louis

Egészen az átszállásig néma csendben ültünk egymás mellett. Harry egyszerűen nem vett tudomást rólam, én pedig jobb híján engedtem visszatérő fáradtságomnak, és álomvilágban töltöttem a hátralévő órákat.

Mikor felébredtem a stewardess hölgy keltegetésére, Harry már nem volt mellettem. Táskámat felkapva rohantam a kijárat felé, az embereket szinte félrelökve. Hová tűnt? Odakint már korom sötét volt, szóval hiába reménykedtem, hogy meglátom göndör hajkoronáját, meg kellett várom, míg beérünk az épületbe.

Fel-alá rohangáltam a reptéren, mint egy idióta. Nem volt a kijáratnál, sem a csomagfelvevőnél, sem a váróban. Többeket kis híján fellökve szlalomoztam a tömegben, de tudtam, alig van esélyem kiszúrni a rengeteg ember között.

Az apró boltokba egyesével bementem, majd már jöttem is ki. Néhány szembejövő tini lány szemében láttam a felismerést, ám nem foglalkoztam senkivel.

Már épp elhatalmasodott volna rajtam a kétségbeesés meg a félelem, mikor megláttam a göndör fürtöket a reptér hatalmas előcsarnokában. Épp a jegypénztártól távozott.

Odafutottam hozzá, és kezét megragadva idegesen meredtem rá.

- Mégis mi a francot csinálsz?

- Hazamegyek – közölte a legnagyobb egyszerűséggel.

- De…

- Semmi de. Hatalmas őrültség volt még csak rágondolni is. Dolgunk van otthon. Valamit muszáj tenni… Nem hagyhatjuk, hogy…

- És mégis mit? Vonjuk vissza az egészet? Tagadjuk le, felejtsük el, nevessünk a hülye tréfán? Mind ketten tudtuk, mit jelent felvállalni. Pontosan tudtuk, mik várnak ránk. És most, hogy talán bekövetkeznek, megfutamodsz?


Harry

Miután Louis az egész utat végigaludta, és meg sem próbálta megbeszélni velem a dolgot, mikor leszálltunk San Franciscoban, felpattantam a helyemről, leszáguldottam a gépről, és a repülőtéren az első utam a pénztárhoz vezetett.

Kihasználtam a hírnevem - hazudnék, ha azt mondanám, hogy először -, a sor elejére furakodtam, és mély levegőt véve kértem egy jegyet a legközelebbi londoni járatra.

Nem csak önző és meggondolatlan lett volna ez a kiruccanás, de ha Louis-t ennyire félreismertem, és ennyire nem érdekli, mi lenne a többiekkel, már nem is volt annyi kedvem csinálni ezt az egészet.

Másfél órám volt a gépig, szóval úgy döntöttem, elbújok a mosdóban, nehogy Louis utánam jöjjön. Persze a következő lépésnél kapta el a karom.

- Mégis mi a francot csinálsz? - szinte üvöltött.

- Hazamegyek - lengettem meg a kezemben tartott repjegyet, mire egyből tiltakozni kezdett, ám szavába vágtam, és kifejtettem, micsoda ostobaság volt az ötlet.

- Valamit muszáj tenni... Nem hagyhatjuk, hogy...

- És mégis mit? - lépett közelebb, és olyan opciókat kezdett el sorolni, melyek nevetségesen elképzelhetetlenek voltak.

II./1. Go anywhere

Sziasztok! 

Ezer év után újra jelentkezünk a második évaddal. Habár az első fejezete kissé rövid lett, annál jobb lesz később, és reméljük, hogy legalább annyira tetszeni fog nektek, mint amennyire mi élvezzük a megírását.
Kíváncsian várjuk a véleményeiteket, a fejezetről meg az új fejlécről is!

We do believe in Larry, we do, we do!

xx, Mila&Doraa

Harry

Louis-val kézen fogva rohantunk ki a stúdió elé, ahol több tucat ember várakozott ránk. A lehető leggyorsabban átverekedtünk magunkat a sikítozó lányok és az egymást túlkiabáló riporterek tömegén, és beugrottunk az első utunkba akadó taxiba.

- Ez nem volt semmi – lihegte Louis.

- Majdnem kitépték a hajam – bizonygattam göndör fürtjeim közé túrva.

- Úristen, hova lett a pucslim? – nézett végig magán kétségbeesetten barátom.

- Lou, nem is volt pucsid – világosítottam fel.

- Ja, akkor jó – lélegzett fel, mire elnevettem magam.

A taxist valószínűleg nem annyira szórakoztattuk, hiszen miközben minket bámult a visszapillantó tükörben, hangosan megköszörülte a torkát.

- Most hová? – érdeklődtem a mellettem ülőtől, aki egy percig elgondolkodott, majd bediktálta címünket a sofőrnek.

Mikor megálltunk a hatalmas ház előtt, épp nyitottam volna az ajtót, ám Louis megfogta a kezem.

- Csak beugrom valamiért, megyünk tovább – magyarázta, majd már nyitotta is a ház kapuját. Én inkább kerültem a taxis tekintetét, amíg Louis távol volt, aki szerencsére hamar visszaért.

- A reptérre, legyen szíves! – nézett a sofőrre, aki azonnal a gázra lépett.

Értetlenül néztem rá, ő azonban biztatóan rám mosolygott, amivel azt sugallta, hogy bízzam csak rá magam, és én úgy tettem. Csendben bámultunk ki az ablakon, és miközben London elsuhanó házait szemléltük, az járt a fejemben, ami az elmúlt órában történt. Az életünk hatalmas fordulatot vett, amikor bekerültünk az X faktorba, most azonban, hogy ezt megtettük, végképp, helyrehozhatatlanul és fenekestül fordult fel minden.

Egy pillanatra bevillant a show vezetőjének arca, mikor a tagadjuk-e, hogy nem csak baráti kapcsolat van köztünk kérdésre nemmel feleltünk, amin halkan felnevettem. Louis kérdőn nézett rám, én azonban csak szórakozottan megráztam a fejem, miközben azon töprengtem, mégis hová tartunk.

A reptér előtt fékezett le a taxi, Louis kifizette a kért összeget, majd leültetett a váróteremben, arra kérve, hogy ott várjam meg. Nem volt tíz percnél tovább távol, ami alatt csupán egy szerény lány jött oda hozzám aláírásért kuncsorogva.

Louis

Mióta közölték, hogy az adásnak vége, csak egy gondolat járt a fejemben: Hogyan tovább? Aztán eszembe jutottak Harry szavai: Bárhová, csak el innen… Mondjuk Hawaiira.
 Elégedetten léptem el a pulttól, immáron jegyekkel a kezemben. A fiatal lány kedves mosollyal kívánt kellemes utat mögüle.

Mikor visszaértem a rám váró göndör hajúhoz, ő kíváncsi tekintettel nézett fel rám.

- Utazunk – néztem rá elégedetten.

- Mi? Hogy? Mi? Hová? – fogalmazta meg kérdéseit egymás után.

- Utazunk, repülővel, mi ketten, Hawaiira – igyekeztem mindenre válaszolni, miközben szélesen elvigyorodtam.

Elkerekedett szemekkel meredt rám, mire egyszerűen átkaroltam a derekát, és terelni kezdtem.

- Ez most komoly?

- Halálosan – nyomtam kezébe a még otthonról elhozott iratait.

- Te nem vagy normális… - kezdett bele, és látszólag nem tudta, hogy nevessen vagy még jobban kiakadjon.

- De te így szeretsz! – fejeztem be a mondatot helyette, majd egy puszit nyomtam az arcára, és átléptünk a kapun, ahonnan már nem volt visszaút.

Már a repülőn ültünk egymás mellett, ám Harry továbbra is csak azt hajtogatta, hogy nem vagyok normális, mire közöltem, hogy akkor ő sem, mivel velem jön, meg hogy amúgy is az ő ötlete volt az egész.

- De én nem gondoltam komolyan – nézett rám.

- Én meg igen – helyeztem magam kényelembe. A rohanás otthonról kimerített, azt hiszem, aludni fogok.

- Jó, de te nem vagy… - Befogtam a száját, mielőtt bármit is mondhatott volna, és csak akkor engedtem el, amikor már láttam a tekintetén, hogy képes csendben maradni.

A hangszórókon át utasítottak minket a biztonsági öv bekapcsolására, majd a fontos tudnivalókat kezdtél sorolni. Én ezalatt Harry vállára dőltem, végtelen nyugodtság áradt szét bennem. Meg szerelem.

- Jó lesz – néztem még fel a mellettem ülőre, aki egy apró bólintással jelezte, hogy ő is így gondolja, miközben összekulcsolta az ujjainkat.

 A repülő ekkor indult el a kifutón, néhány perccel később pedig már a felhők között repültünk.

Harry

Mikor már vagy fél órája tartott a repülő út, nem voltam benne biztos, hogy Louis elaludt, vagy csak pihen. Valójában egyik esetben sem akartam zavarni, csak arra voltam kíváncsi, tud-e valaki erről a kis utunkról... És hogy mikor is érünk már oda.
 Kicsit megrántottam a vállam, ám semmi reakció. Mivel idő közben megtudtam, hogy San Fransiscoba tart a repülőgép, tehát messze volt még a cél, úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy felébreszteném Louis-t, magam is megpróbálok elaludni, hiszen hosszú, és eseménydús napon voltunk túl.

Alig vártam, hogy végre landoljunk, és bekapcsolhassam a telefonom. Nem, nem azt vártam, hogy bárkivel is megoszthassam, hogy eljöttünk... Nem. Muszáj volt látnom a rajongók véleményét.

Tudtam, hogy rengetegen nem fogják elfogadni, és számítottam rá, hogy a twitter követőim száma a felére csökken, ugyanakkor a Tumbrl hosszas tanulmányozása után reménykedtem benne, hogy azok, akik Larry rajongók voltak, kitartanak mellettünk, hogy romance lett a bromance-ből.

Abba már bele se mertem gondolni, hogy a menedzsment milyen idegbeteg lehet. Azok, akik a Nickelodeont  bámuló nyolcéveseknek szántak bennünket, valószínűleg szerződésbontásra készültek. És bármennyire is szerettem volna, nem jelenthettem ki, hogy nem érdekel. Nem önmagam, és még csak nem is a pénz miatt. Egyedül Liam, Niall és Zayn érdekelt. Nem tehettük meg, hogy mindent elrontunk.

 Mivel sikerült felhergelnem magam, esélyem sem volt elaludni. Kezdtem úgy érezni, hogy felelőtlen volt, amit tettünk.

Louis

Arra ébredtem, hogy a párnám mozgolódik. Megdörzsöltem a szemeim. Végtelenül fáradtnak éreztem magam. Felpillantva pedig egy rendkívül ideges Harryvel találtam magam szembe.

Kékeszöld szemeibe néztem, tenyeremet arcélére simítottam. Meglepődtem, amikor kezemet egyszerűen ellökte.

- Mi a baj? - kérdeztem halkan, és körbepillantottam. Senki sem figyelt ránk.

- Mi lesz a bandával?

- Mi lenne? Túltesszük magunkat a dolgon, visszamegyünk, és minden megy tovább...

Szívesen hozzáértem volna, de az előző után nem mertem. Nem értettem, mitől vált ennyire gondterheltté.

- Felejtsük el... Pár napig hadd foglalkozzunk csak egymással - kértem.

Bizonytalanul mosolyodott el.

- Gyere ide - tártam ki karjaim. 

Felsőtestével elkezdett közeledni kezdett felém, ám a biztonsági öv félúton megállította. Elnevette magát. Gyorsan kikapcsolta az akadályt, akár csak én,. majd karjaimba vetette magát, arcát a nyakamba fúrta.

- Minden a legnagyobb rendben lesz. Meg fogják érteni... - biztosítottam.

- Végre azt csinálunk, amit csak akarunk - lelkesedett fel.

- Pontosan - szorítottam még jobban magamhoz.

- Bocs - morogta.

Képes voltam elhinni, hogy minden rendben lesz, a remény pedig eszeveszett mosolygásra késztetett.

Éreztem, ahogy megmozdul, majd ajkai már az enyémeket ostromolták. Hajába túrtam, és szabadabbnak éreztem magam, mint eddig bármikor.

Amilyen gyorsan nekem esett, olyan hamar el is távolodott tőlem. Sóhajtva visszadőltem a vállára aludni, bíztam benne, hogy már ő is megnyugodott.

II. SEASON

SECOND SEASON:
WE WENT AWAY
COMING SOON
in two weeks

És most, kedves, imádott olvasóim, megkérlek titeket szépen, HOGY VEGYÉTEK RÁ DORAA-T, HOGY ÍRJUK TOVÁBB, MERT ANNYIRA PASSZÍV, MINT EGY ZSÁK KRUMPLI, PEDIG MOST, HOGY ELKEZDŐDÖTT AZ ISKOLA, REGGELTŐL DÉLUTÁNIG EGYMÁS NYAKÁN LÓGUNK.

Szóval hajrá.

xx, Mila

Új blog!

Sziasztok!





Indítottam egy új blogot, szintén Larryt. Ha gondoljátok, nézzetek be!

http://believemeyouneedme.blogspot.hu/

Doraa

DÍJ 2.

                                                         

                                                       

Sziasztok!

Csak most jutottam el idáig, hogy legyen időm kitenni a díjat, amit nagyon köszönünk Little Miss Muffetnek.


1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)

1.

1. Most voltam kinn LMFAO és The Subways koncerten Szigeten.
2. Van egy kezdő zenekarom
3. Mila, és egy másik barátnőm szerettette meg velem az 1D-t.
4. Nincs Twitterem - és igen, még élek.
5. Ha fáradt vagyok, nem vagyok képes értelmes mondatokat alkotni - nem este kéne írni...
6. Éppen az angol nyelvvizsgámra kéne készülnöm.
7. Imádom hangosan hallgatni a kedvenc zenéimet - amit remélem a szomszédok is szeretnek...
8. Képes lennék éjjel-nappal olvasni
9. A YWC miatt tanultam meg tűrhető sebességgel gépelni.
10. Tánctanár szeretnék lenni.
11. Mindig szerettem volna tudni, hogy ezeket, amiket ideírok, egyáltalán elolvassa-e valaki.

2.)

Mi volt életed legizgalmasabb pillanata?
- Hú... Talán életem első zenekaros fellépése. Úgy remegtem, hogy majdnem eldobtam a mikrofont.

Meséld el egy nagyon szép álmodat!
- Hát... nem igazán szoktam álmodni, és nem is igazán emlékszem rájuk...

Ha a gondolatolvasás és láthatatlanná-válás közt kéne választanod,melyik lenne a befutó?

- Egyértelműen a gondolatolvasás.

Mi szerettél volna lenni kiskorodban?

- Mindig is tánctanár, és mint említettem, ez mai napig nem változott.

Hová költöznél legszívesebben?

- Valahová Amerikába... Las Vegas... New York...

Mit szeretsz legjobban az írásban?

- Talán azt, amikor elkezdek írni, és egyszer csak úgy érzem, mint hogyha nem is én irányítanám a szavakat, mintha azok már előre meg lennének írva valahol, és én csak leírom őket.

Melyik a kedvenc csokid?

- Mogyorós Milka, minden mennyiségben.

Melyik a kedvenc könyved?

- Sok kedvencem van, vöröspöttyösek minden mennyiségben...

Milyen filmet láttál legutóbb?

- Harry Potter - Bölcsek köve (Hugommal maratonba kezdtünk)

Milyen nemzetiségű ember szeretnél lenni?

- Angol, Amerikai

3.

1. Honnan ismered az 1D-t?

2. Miért kezdtél bele az írásba?

3. Milyen zenét hallgatsz szívesen?

4. Ha egy lakatlan szigetre három dolgot vihetnél magaddal - az alap életszükségletekhez kellőktől eltekintve -, mik lennének azok?

5. Mit dolgoznál legszívesebben?

6. Milyen színű a szobád fala?

7. Ki a kedvenc színészed, miben játszik?

8. Hány éves vagy?

9. Mi az életedben a három legfontosabb dolog?

10. Melyik az az egy dolog, amit soha nem fogsz elfelejteni?

11. Van valamilyen háziállatod?

4.

Bori

Edcu
Allie

Több nem jut eszembe, így hármuknak küldeném tovább.

Doraa

15. Showtime

Hello!
Mélységes sajnálattal állok elétek, amiért csak most van új rész. Higgyétek el, én igazán akartam, de ahányszor leültem gépelni, mindig mással kellett foglalkoznom...  De íme, meghoztuk, emiatt késünk is a moziból valószínűleg... Na de nem szaporítom a szót, kellemes olvasást, és várom a véleményeket és kritikákat!

Doraa

Harry

Nekem ez a cirkusz már sok, és jobb lesz nekünk barátokként külön szobában. - Akár ezt is mondhattam volna, hiszen számtalan mondat futott át a fejemen. Ami engem illetett, nem a rajongók miatt aggódtam, hiszen a twittert elnézve a kétharmaduk körbe fog táncolni a szobába örömében... Ami valójában aggasztott, az a családom véleménye volt. Anyáé, apáé és Gremmáé… A rokonságról nem is beszélve.
- Fel kell hívnom anyát – toltam el magam Louis-tól.

Abban reménykedtem, hogy még nem látta a videót, és én lehetek az, akitől megtudja. Amíg csöngött a telefon, bevonultam a fürdőszobába.
- Harry?
- Szia anya… Figyelj, ma már voltál gépközelben? – kérdeztem gombóccal a torkomban.
- Nem, miért? Nézzek meg neked valamit?
- Nem, nem… Valami nagyon fontosat kell elmondanom. Talán jobb lenne, ha leülnél.
- Jól van… - hallottam a bizonytalanságot a hangjában.
- Tudod mennyire közel állunk egymáshoz Louis-val, ugye?
- Történt vele valami?
- Nem, csak… Figyelj anya, én szeretem azt a fiút.
- Tudom, mindig olyan jól…
- Nem, anya. Szeretem. És ha most beírnád a nevem a keresőbe, akkor valószínűleg egy olyan videót dobna ki, amin… amin Louis-val csókolózom. – Szinte láttam magam előtt döbbent arcát. Nagyot nyeltem. – Nem is olyan régen ismertük be magunknak… Tegnap reggel a kamerával keltett, ott felejtettük a szobánkban, Anne vitte haza, a húga megszerezte, és nem sikerült diszkréten kezelnie…

- Tegnap miért nem mondtad? – kérdezte halkan.
- Tessék?
- Tegnap is telefonáltunk… Elmondhattad volna.
- Én igazából… Ezt személyesen szerettem volna megbeszélni… Kérlek, ne utálj! – A szemeim megteltek könnyel. Anya volt számomra a legfontosabb ember a világon.
- Ne butáskodj Harry, nem utállak. Szeretnélek megölelgetni.
- Köszönöm anya, szeretlek.
- Hol lesztek holnap? Odamegyek.
- Londonban.
- Reggel felhívlak.
- Rendben. Kérlek Gremmával is beszélj, vagy hozd őt is…
- Oké, Harry. Kitartás. Szia.
- Szeretlek.

Louis

Amíg Harry elvonult telefonálni, úgy döntöttem, én is felhívom a szüleimet. Előlük úgy sem menekülhetek…
Azzal fogadtak, hogy mégis mi ez a videó, és miután lenyugodtak – apu anya mellett állt, és folyton beleszólt a beszélgetésünkbe -, elmeséltem mindent. Örültek, hogy végre boldog vagyok, bár anya egy kicsit elkeseredett, amikor rájött, hogy így nem lesznek unokák. Nevetve tettem le a telefont.

- Louis… - nyílt a fürdő ajtaja.
- Nézd, Harry… - vágtam a szavába. – Tudom, hogy ez nehéz, és hogy nem így terveztük, de kérlek, maradj velem! Elképzelni sem tudod, mennyire szükségem van rád, és nagyon szeretlek… - A szavak csak úgy folytak belőlem, miközben felpattantam az ágyról, és közvetlenül előtte álltam meg. Arcát kezeim közé fogtam, és kérlelve néztem rá. Ő csak meredt rám, és nem mondta azonnal, hogy ő is szeret, mint minden alkalommal ezelőtt.

- Harry… Meg tudjuk oldani… Ha nem akarod, nem kell felvállalnunk, még letagadhatjuk. Nem számít… Csak… - kezdtem megijedni. Nem féltem a nagy szavaktól, nem féltem kimondani őket, mint eddig bárkinek. Őszintének éreztem őket, és azt akartam, hogy tudja, számomra nincs nála fontosabb.

Harry

Elmosolyodtam, Louis pedig értetlenül nézett rám.
- Olyan buta vagy – suttogtam, és megcsókoltam. Kétségbeesetten csókolt vissza, és úgy szorított, mintha az élete múlt volna rajta. – Nem tagadunk le semmit. Nem érdekel, ki mit mond. Nincs szükségem hazugságokra… Tudod, az az elvem, hogy bármit teszek, utána tükörbe tudjak nézni. És ha most mindenkinek hazudnék, akkor ez nem menne anélkül, hogy le ne akarjam köpni azt, amit látok. Persze ha te szeretnéd tartani magad a tervhez, amit…
- Nem, Harry – vigyorgott rám, és nem tudtam, honnan szedte ezt a hirtelen jókedvet, de rám is átragadt. – Azt akarom, hogy a mi kis directionerjeink tudják, mi a valóság. Előre várom a twitter trendeket…
Nevetve bólintottam.
- Tudod mit? Meg is nézem - kapta elő a telefonját, és együtt lehuppantunk a kanapéra. Amíg betöltöttek a trendek, szinte a körmünket rágtuk, majd elolvasva az első kettőt összenéztünk, és nevetésben törtünk ki.

#LarryStylinsonIsOfficial
#WaitingForLarrySexTape

- Azért azt nem szeretném, ha kikerülne a kezünk közül - motyogtam, mikor már tudtam beszélni a nevetéstől.
- Miért, lesz nekünk olyanunk? - húzogatta Louis a szemöldökét.
- Ha nem akarod, nem muszáj felvenni... - terült szét kaján vigyor az arcomon.
- Szóval nem bántad meg, hogy...
- Hogy bántam volna? - nevettem fel őszintén. - Sőt, ha nem lenne dolgunk, szívesen megismételném, itt és most.

Louis szemei boldogan csillogtak, miközben  ajkait az enyémekre nyomta. Karjaim nyaka köré fontam, míg ő a derekam ölelte, majd ahogy egymás ajkai marcangoltuk, egyik keze lecsúszott a fenekemre, aminek következtében belemosolyogtam a csókba.

- Asszem hányni fogok - hallottuk Niall hangját, ám ahelyett, hogy szétrebbentünk volna, csupán fejünket fordíttottuk felé.
- Legalább megtanulsz kopogni - vigyorgott rá Louis, mire hangosan felnevettem, szőke barátunk pedig halálra váltan menekült ki a szobából. Ismét felnevettünk, majd újra elmerültünk a csókolózás örömeiben.

Louis

Este a stúdióban a folyosón álltunk. A menedzserünk a helyes válaszokat próbálta a fejünkbe verni, ám mi egyáltalán nem figyeltünk rá. Harryvel lopott pillantásokat váltottunk, ám amikor egyikünk elkapta a másikunk tekintetét, megszűnt körülöttünk a világ. Arra eszméltem fel, hogy hozzám vágnak egy üres műanyag flakont.

- Figyeljetek már ide! Ez nem játék…
Folytatta még tovább is, ám ismételten figyelmen kívül hagytam, leszámítva azt, hogy az előbb igaza volt. Ez még nem játék, hiszen az csak most kezdődik. A göndörhöz léptem, és hátulról átöleltem, állam a vállára támasztva. Ha a tekintettel ölni lehetne, akkor mind a ketten a pokol legmélyebb bugyraiban sütnénk éppen palacsintát, szűrtem le az előttünk magyarázni próbáló menedzser tekintetéből.

Aztán jött egy lány, aki felháborodva közölte, hogy már csak öt perc van kezdésig, igyekezzünk.

Megfogtam Harry kezét, és magam után húztam a terembe, ahol már vették az esti élő adást. Éreztem, ahogy mindkettőnk keze izzadni kezdett az izgalomtól. Amikor egyedül maradtunk, a fülemhez hajolt.

- Biztos, hogy jó ez így? – suttogta.
- Igen – kacagtam.
- Muszáj kiállnunk oda? – túrt bele tökéletesen beállított hajába. Ezért a mozdulatért több szúrós tekintetet is kapott a körülöttünk szervezkedő és lézengő stábtól. Engem ez a mozdulat arra késztetett, hogy én is a hajába akarjam mélyeszteni ujjaimat, aztán pedig megismételni mindent, ami azon a felvételen van, ami miatt most itt ácsorgunk, izgulva, kételkedve, de cseppet sem zavarodottan.

Személy szerint sosem kedveltem a kibeszélő show-kat nézni, nem hogy részt venni benne.
- Igen, Harry, muszáj – szélesen vigyorogtam, igazán édes volt, ahogy a menekülésen gondolkodott.
- Nem mehetnénk inkább haza? – próbálkozott ismét.
- Minden rendben lesz…
- Jó, de nem lehetne inkább máshol rendben? Lépjünk le innen… Valahová messzire…
- Hová szeretnél menni? – kérdeztem, mire meglepődött.
- Mindegy… akárhová… Mondjuk Hawaii-ra. Mit tudom én…

 Gyors csókot nyomtam ajkaira, majd jelentőségteljesen néztem a szemébe.
- Menni fog.
Bizonytalanul bólintott.

A nézőtér felől taps hallatszott, miután felkonferáltak minket. Még utoljára hátranéztem az ott ácsorgó bandatársainkra, és menedzserünkre, akik nyugtalanul néztek minket. Nem sejtették, mire készülünk.
Szerelmemmel mindent tudóan néztünk össze, majd beléptünk a kamerák látószögébe.

VÉGE

DÍJ

Megkaptuk az első díjat  Little Miss Muffettől, nagyon köszönjük! Mila a  Bed Games-hez tette ki, én pedig ide.

10 dolog rólam:

- Imádok táncolni

- Mindig, mindenhol énekelek

- Rózsaszín a szobám fala

- Szeretnék egy farkaskutyát

- Ha megtetszik egy szám, napokig képes vagyok csak azt hallgatni

- A barátaim számomra a világon a legfontosabbak

- Amikor megláttam, hogy díjat kaptunk, örömtáncot jártam a szobában

- Élvezem, ha valakivel észérvekkel vitatkozok

- Kávé nélkül nem tudok felkelni, de rengeteg tejjel iszom, mert keserű

- Szeretnék japánul tanulni

A díjat pedig Edcunak küldeném tovább, az én kedvenc Larry Stylinson írómnak, a régebbi - You said forever - és az új - The Charmer - blogjáért egyaránt!

Doraa

14. Problem...

Bocsi, hogy csak most, de ha lustaságról van szó, Doraa legyőzhetetlen :D Ez a fejezet rövidke, de vészesen közeledünk a végéhez, és nem akarjuk gyorsan a nyakatokba zúdítani. Mi most megyünk pihenni a magyar riviérára, nektek pedig kellemes olvasást és jó hétvégét!

Ja, és persze boldog péntek tizenharmadikát!
x, Mila

Most látom, hogy eltüntettem a jobb oldali sidebart... hoppá... xddd bocsika, Doraa

Harry

Miután megoldottnak tekintettük a mini-szívinfarktust okozó problémát, eseménytelenül telt az út- már amennyire eseménytelenül telhet négy óra utazás a One Directionnel.

Mivel a hotel előtt rengetegen voltak, a hátsó bejáratot vettük igénybe. Miután elfoglaltuk a szobákat, mindannyian hozzánk csoportosultak. A gyűlés tárgya az újonnan begyűjtött fanbook volt. Végig lapoztuk, egy-két oldalon jót nevettünk, majd idejét láttuk egy kiadós ebédnek.

Később felhívtam anyát, hiszen már egy hete nem beszéltünk, a nap további része pedig úgy telt, mint bármelyik másik koncert előtt – már ha nem vesszük figyelembe, hogy mivel Anne szülővárosában voltunk, rábólintottunk, hogy Zayn szíve választottjának családjával töltse az időt.

A koncert után Niall és Liam elment egy helyi klubba, Zayn vacsorázni ment Anne-ékhez, én és Louis pedig fáradtan dőltünk be az ágyba – az, hogy együtt alszunk, egymás karjaiban, már teljesen természetesnek tűnt.

Másnap délelőtt – a változatosság kedvéért – hangos dörömbölésre keltünk.

Megint Louis botorkált ki az ajtóhoz.

- Figyelj, szedjétek össze magatokat, és gyertek a szobánkba – hallottam Niallt. – Nagy gáz van…

Tíz perccel később benyitottunk a szobába, és a következőkkel szembesültünk:

Zayn kisírt szemekkel ült a kanapén, a One Direction másik két ötöde pedig idegesen mászkált fel és alá,  míg menedzserünk a dohányzóasztalon dobolt ujjaival, és olyan fejet vágott, mint aki mindjárt felrobban.

Egy percig halotti csend uralkodott, míg végül Zayn felemelte a fejét, ám csak halk suttogásra volt képes.

- Én… sosem gondoltam volna...

- Nem a te hibád – motyogta menedzserünk.  – Foglaljatok helyet – mutatott a fekete hajú mellé ránk nézve.

- Mi történt? – kérdeztem riadtan.

- Amint ideér Stuart kisasszony, minden világos lesz.

- Anne? – néztünk össze Louis-val.

Louis

Egyre rémültebben gondolkodtam, hogy vajon mi lehet ekkora probléma. Aztán betipegett a szobába Anne, lehajtott fejjel.

- Na jó – pattantam fel.  – Valaki mondja már el, hogy mégis mi a franc történt!

- A kamera… A felvételek… - motyogta.

Kezdett nagyon rossz érzésem támadni.

- Mégis mi van velük? – kezdtem kiakadni.

- Mégis mi lenne? – emelte fel a hangját menedzserünk. – Az, hogy az undorítóan mézes-mázos enyelgésetek fenn van a neten, HQ minőségben.

A feje már vörös volt, és kis híján a haját tépte.

Visszarogytam a kanapéra. Harryre néztem, ő meg rám. Kétségbe volt esve.

- De hogyan… - nyögte elhalóan.

Erre Zayn még jobban összegörnyedt, Anne pedig majdnem elbőgte magát, még mindig az ajtóban ácsorogva.

- A hugom… megtalálta a gépet… és megszállott rajongótok, és… Én annyira sajnálom… - kezdtek hullani a könnyei.

- A sajnálattal nem megyünk semmire. Van valakinek bármilyen ötlete, hogy hogyan tehetnénk mindezt meg nem történtté? - menedzsmentünk vezetőjének szavait némaság követte.

 Harry kezéért nyúltam, és bátorítóan szorítottam meg. Nem a boldogságtól csillogtak a szemei.

- Sejtettem. Mostantól azt teszitek, amit mondok, mert ez így nem folyatódhat. A felvételt semmivé kell tenni, mielőtt elszabadulna az őrület.

Alig egy órával később már a szobánkban ültünk Harryvel. Sötét volt és idegtépő csend. Szorosan öleltem, arcát a nyakamba temette. Percek óta ültünk így, mozdulatlanul. Néha meg-megremegett. Nem tudtam eldönteni, hogy sír-e.

- Minden rendben lesz – suttogtam, miközben hátát simogattam, ám szavaimat én sem hittem el.

A terv az volt, hogy még ma este elmegyünk egy TV-stúdióba, és élő adásban kifejtjük, hogy ez az egész csak egy idióta fogadás volt, amit részegen követtünk el. Személy szerint engem nem igazán hatott meg, hogy kiderült a kapcsolatunk. Sokat gondolkodtam ezen, és be kellett látnom, előbb-utóbb úgy is kiderült volna.

És bár a rajongók miatt lehettünk azok, akik, most még sem érdekelt, mi a véleményük. Nem akartam tudomást venni a következményekről. Én csak őt akartam.

Az sem számított volna, ha… Sőt, talán még örültem is volna, ha felvállaljuk az egészet. De Harry álláspontjáról semmit sem tudtam. Fogalmam sem volt, mi jár a fejében.

Csak abban reménykedtem, hogy néhány pillanat múlva nem néz fel rám könnyes szemekkel és érzelemmentes tekintettel, hogy komoly hangon közölje, ez neki már sok, és jobb lesz nekünk barátokként, külön szobában.

13. The camera was still recording

Sziasztok! 
Meghaladtuk a hatezer látogatót, nagyon köszönjük! Íme a tizenharmadik fejezet, reméljük, tetszeni fog nektek, mert nekünk nagyon :D
xx

Louis

Megnyugodtam, amikor rám mosolygott. Gyönyörű volt. Ha mindig így reagál rá, semmi mást nem fogok tenni, mint ezt az egy szót ismételgetni.

Harry

- Szeretlek – mondta Louis olyan gyengéden, mint talán még soha semmit.

 - Én is – adtam egy puszit a szája sarkára, majd miután a fürdőszobából általam kerített nedves törölközővel megtisztálkodtunk, magunkra rángattam a takarót, és hamarosan elaludtunk.

- Harry! Jó reggelt! – hallottam, mire a fejemre húztam a paplant. – Felkelni! Hasadra süt a nap!

- Még fel sem kelt – morogtam. Louis egy mozdulattal lerántotta fejemről a védelmező textilt.

- Ki az ágyból! – visszahúztam a takarót a fejemre, mire éreztem, hogy Louis fölém mászik, két térdével közrefogva derekam, majd újra lehúzta rólam a takarót, és egy kamerával találtam szembe magam.

- Louis!

- Szexi az álmos hangod! – vigyorgott.

- Hagyjál – próbáltam meg eltolni őt, sikertelenül. Louis az éjjeliszekrényre tette a kamerát, majd puszikat kezdett el adni mindenhova, míg végül rá nem talált az ajkaimra, és a következő percekben el sem hagyta azokat.

Louis

Percek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek, hogy bár csókolózni jó, nem ezért keltettem fel. A kamera pedig még mindig vett minket.

Érte nyúltam, miután elváltam ajkaitól, és ismét őt kezdtem filmezni. Annyira édes volt, hogy meg kellett örökítenem. Iszonyat csúnyán nézett rám, összeszűkített szemekkel és vonallá préselt szájjal, de aztán elnevette magát.

- Na gyere már… Édesem… - kértem újra, az utolsó szót játékosan elnyújtva, miközben lemásztam róla, hiszen így ha akart volna, se tudott volna felkelni.

- Kizárt! – fordult a hasára, és próbált visszaaludni.

Elnevettem magam, és kikapcsoltam a kamerát.

- Akkor sajnos muszáj lesz egyedül megennem az összes palacsintát, és a városnézéshez meg keresnem kell valami bombázó csajt…

A reakció azonnali volt.

- Azt próbáld meg! – hajított felém egy párnát, ami eltalált volna, ha nem ugrom el előle.

Szélesen mosolyogva dőltem mellé, hogy a szemébe nézhessek.

- Na… Gyere… Nincs sok időnk, négyre próbára kell mennünk… - próbálkoztam utoljára.

- Jól van, jól van... Rendben… Csak még egy perc! – adta meg magát, és hozzám bújt.

Tíz perc múlva végre kimásztunk az ágyból, harminc perc múlva pedig elindultunk.

Autóval bementünk a belvárosba, és egy kisebb utcában leparkoltunk. Össze-vissza kóboroltunk a városban, boltok sokasága mellett elsétálva.

Harry szinte mindegyik előtt megállt egy pillanatra, én pedig alig tudtam megállni, hogy kezét megragadva ne vonszoljam tovább.

Harry

Louis-val együtt töltöttük a délelőttöt, sétáltunk a városban, gyönyörködtünk a boltok kirakatában – valószínűleg minden pénzemet elvertem volna, ha barátom nem rángat tovább, de így csak egy fonott bőrkarkötővel lettem gazdagabb - és minden ellenkezésére ő is -, vettünk néhány szuvenírt a családunknak, aztán leálltunk egy csapat rajongóval. Mikor végeztünk, úgy döntöttünk, visszasétálunk a hotelhez – az úton is remekül szórakoztunk, X-faktoros emlékeinket idéztük fel, útközben beültünk egy pizzázóba. Louis-val csak úgy repült az idő: mire visszaértünk, a srácok már a próbára szedelőzködtek. Mi is összeszedtük magunkat, és tízpercnyi meghitt csókolózás után a stadion felé vettük az irányt.

A próba jobban ment, mint valaha, Louis talán sosem alakított még ilyen jól, szemei minden percben csillogtak, hangja gyönyörűen csengett – és ez, ha lehet, az esti koncertre még jobb lett. Visszaérve az ideiglenes szállásunkra, fáradtan dőltem az összetolt ágyakba, és szinte azonnal elaludtam – Louis karjaiban.

Reggel iszonyatos robajra ébredtünk: három pár kéz verte ököllel a szobaajtót, amihez némi artikulálatlan üvöltés is társult. Louis kómásan állt fel – mit szépítsek a dolgon? Konkrétan legurult az ágyról – legalábbis a hanghatásból ítélve, a szememet túl lusta voltam kinyitni, majd szitkozódva, derekát dörzsölve ténfergett az ajtóhoz.

Ahogy kinyitotta, egy nagyon ideges Niall, egy vörös fejű Liam és egy szélesen vigyorgó Zayn tódult be a szobába. Valószínűleg meglepett képet vághattak, amikor szembesültek azzal, hogy az ágyaink össze vannak tolva és én félmeztelenül fekszem benne – erre is csak a beálló mély csendből következtetettem.

- Tudtátok, hogy a terv szerint úgy… három perc múlva indulunk? – érdeklődött udvariasan Niall, mire kipattantak a szemeim. – MIKOR? – ültem fel hirtelen.

Kiugrottan az ágyból, magamra kaptam az első ruhadarabot, amiben hasra estem, és ész nélkül kezdtem a bőröndömbe dobálni a szana-szét hagyott cuccainkat, ahogy Louis is. A fiúk általuk poénosnak ítélt beszólásokkal biztattak, mint például:

- Az óvszereket se hagyjátok itt!

- Síkosító?

- A takarítónő tuti örülne egy rejtélyes foltokban gazdag itt felejtett ruhadarabnak…

- Nem segítenétek? – érdeklődött idegesen szobatársam a zoknija párja után kutatva.

- Nem – rázta meg mosolyogva a fejét Liam, majd a másik két fiúval egyetemben távozott. – Lent találkozunk! Ha nem, másfél óra múlva indul egy vonat…

Louis

Amint a többiek magunkra hagytak minket, egymásra nézve röhögtük el magunkat, miközben mindent ész nélkül a bőröndökbe dobáltunk. Amint elkészültünk – a bőröndök becipzározása minimum annyi időt vett igénybe, mint maga a pakolás – lerohantunk a hallba. Már ekkor is hiányérzetem volt, de gondoltam, Harryt nem hagytam el, a karkötő a kezemen volt, a többi meg nem számít. Bepakoltunk a buszba, és indultunk is.

Amint elhagytuk a szálloda parkolóját, jutott eszembe, ami eddig nem.

- Srácok… - kezdtem megfontoltam. – Rohadtul vissza kéne fordulnunk…

Kérdőn néztek rám.

- Miért is? – vonta fel szemöldökét Harry.

- Kamera… - mondtam óvatosan.

- Miért számít az? Majd… - Hirtelen fagyott le. – A rohadt életbe!

- Mi a baj? – lépet hozzánk Zayn.

- Otthagytuk a kamerát… - kezdtem bele.

- Amin olyanok vannak, amit nem kéne látnia senkinek rajtuk kívül… - fejezte be helyettem Harry. Szegény nem kicsit volt kiakadva. Átöleltem a derekát, és nyugtatóan kezdtem simogatni.

- Várj csak! A többiek nem úgy volt, hogy később indulnak? Mármint Anne-ék… - jutott eszembe. Zayntől bólintást kaptam válaszul. – Hívd már fel, hogy keresse meg a kamerát! Száztizenkettes szoba… Kábé az ágy alatt.

- Oké, de akkor elmesélitek, mi van rajta, ami ennyire titkos… - vigyorgott szemtelenül.

- A meztelen hátsó feled – vigyorogtam rá, mire éreztem, hogy a karjaimban lévő kuncogni kezdett.

- Nem úgy volt, hogy letöröltétek? – nyúlt meg Zayn képe.

- Hááát… - húztam az agyát. Ekkor hallatszott mellőlem nevetés.

Zayn megcsóválta a fejét, és elvonult telefonálni. Harry egy sóhajtással a vállamra hallotta a fejét.

- Ez meleg volt… - jegyezte meg, miközben a karkötőjével babrált.

- Mi meleg? Mármint rajtatok kívül… - érkezett meg Niall is az ágyak irányából.

- Hahaha… Semmi különös… - grimaszoltam neki. Tekintete Harry csuklójára siklott.

- Megint új? – bökött fejével a karkötője felé. – Bár mintha már láttam volna valahol… - gondolkodott el.

Feltűrtem a pulcsim ujját, megmutatva, hogy nekem is ugyan olyan van.

- Húúú… Egyen karkötő? Ez már minimum egy eljegyzés… Hallod ezt, Liam? – kiáltotta a végét.

Szitkozódás hallatszott, gondolom, éppen játszott.

- Jó nekik… - érkezett a válasz.

- Na elintéztem – közölte Zayn, amikor letette a telefont a szokásos ’szeretlek’, ’nem, én szeretlek jobban’ kezdetű búcsúzkodás után.

12. Why haven't we done it before?

Sziasztok!

Végre itt az új fejezet! Bocsi a hosszabb szünetért, de reméljük, ez a rész kárpótolni fog titeket.

(Elárulom, hogy nagyon sokat szenvedtem azzal, hogy rávegyem magam a megírásra, és miközben írtam, végig mászkáltak előttem a munkások - lakás felújítunk -, szóval vicces volt... XD D.)

Csak hogy egy kicsit bevezessünk titeket a kullisszatitkokba, eláruljuk, hogy a javítás úgy történt, hogy Mila miközben átnézte, VESSZŐ, felolvasta a telefonba.
"A mellkasomon támaszkodott meg, és ajkaimra hajolt. Először meglepődtem, aztán kezeimet a fenekén keresztül derekára...... anyuciii hallasz?"
majd
D.: amúgy nem gondolod hogy Harry túl gyorsan elmegy?
M.: hátöö... de.
D.: akkor írj bele még valamit
M.: uh, én nem!

Jó olvasást, és várjuk a véleményeket! :D

Doraa & Mila

Harry

- Komolyan mondtam – törte meg Louis a csendet, és megfogta a kezem.

- Le kell ülnöm – lépett az egyik szabad székhez Niall.

- És ez úgy… mióta? – hebegte Liam, miközben helyet foglalt a szőke mellett.

És ezzel a kihallgatás megkezdődött…

Este végre kettesben lehettünk Louis-val. Bezárkóztunk a szobába, és egymáson kívül semmivel sem foglalkoztunk. Beszélgettünk, csókolóztunk vagy csak csendben feküdtünk egymás mellett, hallgatva a másik szuszogását.

Az idilli pillanatot a gyomrom korgása rombolta össze, szóval úgy döntöttünk, hogy – ma már másodszorra – vacsorázunk.

Amíg vártunk, majd evés közben is tévét néztünk. Miután végeztünk betámadtuk a fürdőt – külön-külön – majd azon kaptam magam, hogy megint egymás mellett fekszünk.

Louis

Az ágyon feküdtem a hátamon, csukott szemmel, amikor éreztem, hogy Harry mellém feküdt. Pár másodpercig még élveztem a békés csendet, aztán rávettem magam, hogy felnézzek. Eléggé meglepődtem, amikor az eddig mellettem fekvő hirtelen megmozdult, lábát átvetette a derekamon, és egyszerűen a csípőmre ült. A mellkasomon támaszkodott meg, és ajkaimra hajolt.

Először meglepődtem, aztán kezeimet a fenekén keresztül derekára simítottam, miközben nyelvem a szájába vándorolt. Csak boxer és póló volt rajta – amit nem tudom, miért vett fel, hiszen szinte mindig a nélkül, vagy egyáltalán ruha nélkül alszik.

Ám még ezt a ruha mennyiséget is soknak találtam. Megragadtam felsője alját. Egy pillanatra elszakította száját a bőrömtől, így végre szemébe nézhettem. A vágy ott lobogott a tekintetében, de az arcáról bizonytalanságot olvastam le.

Kisimítottam az arcába lógó tincseket, majd arcélén is végig futtattam ujjaimat. Belemozdult az érintésembe, és becsukta szemeit, melyek a következő pillanatban már fel is pattantak, amikor egyetlen mozdulattal felrántottam a felsőtestét fedő anyagot.

Engedelmesen hagyta, hogy kibújtassam belőle, majd finoman a hátára löktem, és magam alá gyűrtem. Egyre gyorsabban vette a levegőt, és mintha megrémült volna attól, hogy elvesztette az irányítást.

Újra megcsókoltam, és teljesen hozzásimultam. Felnyögött, ahogy én is.

Amikor áttértem a nyakára először megmerevedett, majd ajkait halk sóhajok hagyták el. Kezei a hátamon siklottak végig, a testem égett, és tudtam, hogy ha nem állok le, mindez már nem lesz elég.

- Louis – hallottam rekedt hangját. A vágy végigszáguldott a testemen, egy bizonyos pontban összpontosult. Feltérdeltem a feje mellett támaszkodva. Amikor rájöttem, hogy térdem lábai között van, igen érzékeny ponthoz simulva azt hittem megőrülök.

- Igen? – mosolyogtam rá. Kipirulva feküdt alattam, zilált hajjal, szabálytalanul kapkodta a levedőt.

- Én… Nem tudom… - kezdte, de nem folytatta. Teljesen kétségbe volt esve. Kételkedő arckifejezése széles mosolyra késztetett.

- Mit nem tudsz? – vontam fel a szemöldököm.

Harry

Amikor Louisra másztam még fogalmam sem volt, mit fogok tenni, csak hagytam, hogy a vágy irányítson. Vadul faltam ajkait, ám amikor ő került felülre elbizonytalanodtam. Louis ismét birtokba vette a számat, majd éreztem, ahogy rám nehezedik.

Nem gondoltam volna, hogy tovább akar menni, magamról meg végképp nem tudtam, mit szeretnék, de váratlanul ért, amikor azon kaptam magam, hogy kezeim feneke felé csúsztak.

- Louis – krákogtam, mire felemelkedett rólam. Az egyik combja az enyémek között volt, olyan helyen, amitől majdnem felnyögtem.

- Igen? – mosolygott.

- Én nem tudom… - szakadt fel belőlem. Tényleg nem tudtam. Majd felégetett a vágy, ugyanakkor kétségbe voltam esve. Rengeteg kérdés kavargott a fejemben – Mit? Hogy? Most komolyan?

- Mit nem tudsz?

Végighúztam az ujjaim az oldalán, a pólója alatt, aminek hatására megborzongott.

- Én fé… Azt hiszem, félek – motyogtam.

- Félsz? – kérdezte nevetve. – Nem harapok.

- Louis – emeltem égnek a tekintetem.

- Harry. Mindketten egyformán tapasztalatlanok vagyunk, nyilván. Semmi olyat nem kell tenned, amit nem szeretnél. Bízz bennem.

Idegesen beharaptam az alsó ajkamat, aztán bizonytalanul bólintottam, mire hozzám hajolt, ám én is ugyanekkor mozdultam felé, így feje összekoccant az enyémmel. Rögtön hátrébb húzódott, és feljajdulva a fejéhez kapott, ahogy én is. Egyszerre nevettünk fel, és amikor immáron óvatosabban közeledett, és megcsókolt, éreztem hogy teljesen feloldódtam. Jobb kezével apró köröket rajzolt a mellkasomon. Közelebb akartam érezni magamhoz.

Lerángattam róla a pólót, és áthajítottam a szobán. Felkönyököltem, hogy elérjem, és finoman megharaptam a fülcimpáját, mire hangosan sóhajtott fel.

Amikor a keze lassan a mellkasomról a hasamon keresztül lecsúszott, úgy éreztem, mentem szétrobbanok a bennem tomboló érzésektől.

Louis

Semmit sem akartam ráerőltetni, de biztos voltam benne, hogy amire vágytam azt ő is élvezte volna.

A fejemben soha, még csak meg sem fordult, hogy én bármikor is egy fiúval kerülnék ilyen helyzetbe, így abból indultam ki, hogy ami nekem jó lenne, az nyilván neki is az. Egyetlen apró bólintása boldogsággal öntött el, azonnal nekiestem, ismét. Egyetlen célom az volt, hogy örömet szerezzek neki.

Meglepődtem, hogy az előbbi tétovázása után, mennyire felbátorodott. Amikor pedig a fülemhez hajolt, egyenesen felnyögtem a meglepettségtől. Úgy döntöttem, nincs értelme tovább húzni az időt.

A nyakához hajoltam, és miközben nyelvem a kulcscsontja körül kalandozott, addig kezemet lassan de határozottan merevedésére simítottam. Fejét hátravetette, teste megfeszült – bár a boxere még mindig rajta volt, kezével pedig biztos pontot keresve derekamat találta meg, amivel csak azt érte el, hogy amúgy sem távol lévő testünk még közelebb préselődött egymáshoz.

A gyönyör, amit az arcáról le lehetett olvasni mérhetetlenül boldoggá tett, ám én még kínozni akartam.

Kissé felemelkedtem, ami csalódott morgást váltott ki belőle. Csókokkal kezdtem hinteni a mellkasát, és igyekeztem egyetlen apró kis helyet sem kihagyni. Imádtam a bőre illatát.

 Lassan haladtam lefelé, ő pedig egyre szabálytalanabbul kapkodta a levegőt, és tehetetlenül vergődött alattam.

- Louis… - túrt a hajamba, amikor boxeralsójának szegélyéhez értem.

Felültem, és kétoldalt mellette térdelve néztem le rá.

- Mit szeretnél? – néztem le rá tettetett nyugalommal, apró mosollyal a szám szélén.

Valójában úgy éreztem, hogy ha két másodpercen belül nem vetem rá magam, én belehalok a vágyba. Csak bámultam a csukott szemeit, szana-szét álló göndör haját, elnyílt ajkait, és a mellkasát, ami szaporán emelkedett és süllyedt. Az utóbbi időben rengeteget edzett, ami látszott is rajta. Néha meg-meg feszülő izmainak látványa megőrjített - nem mint ha azelőtt nem lett volna ellenállhatatlan.

- Hm? – bíztattam a válaszadásra, és miközben megtámaszkodtam mellette, kezeim ’véletlenül’ finoman végigsiklottak az oldalán.

Harry

- Ne kínozz már tovább! – szaladt ki a számon, és abban a pillanatban amint kimondtam, meg is bántam. Nem az elszólás miatt, sokkal inkább azért, mert így hangosan is beismertem, hogy teljesen elgyengültem, vagy inkább elvette az eszemet - igen, ez sok mindenre válasz lenne.

Amikor úgy döntött, hogy újra játszadozni szeretne, megelégeltem a dolgot, hevesen rántottam le magamhoz. Szájon csókoltam, majd én tepertem magam alá.

Egyenes vonalban húztam végig ajkaimat a nyakán, a mellkasán, majd a hasán, míg el nem értem a kék-fehér csíkozású boxere szegélyét.

Felpillantottam rá, és csábító arcát látva eldöntöttem, hogy mindenkinek meg kell mutatnom, kié: apró foltokkal ’díszíttetem’ a nyakát, aztán újra az ajkait kezdtem el marcangolni – komolyan mondom, ez megunhatatlan-, a kezem pedig közben besiklott az egyetlen rajta maradt ruhanemű alá.

Louis hangosan nyögött fel, és éreztem, ahogy megmerevedik alattam. Kicsit eltávolodtam az arcától, és miközben megszabadítottam a zavaró ruhadarabtól, megnyaltam az ajkaim.

- Harry ha… - krákogta, és látszólag kissé zavarban volt. Megráztam a fejem, majd mélyen a szemébe néztem, miközben kezemet lassan, majd egyre gyorsabban mozgatni kezdtem férfiasságán. Louis egyik keze a hátamon járt fel és alá, a másikkal pedig a lepedőt markolta görcsösen.

- Harry! – hallottam nevem, mire lehajoltam hozzá, bár amúgy sem jutott túl sok levegőhöz. Alig értem ajkaihoz, felnyögött, majd végigsöpörtek rajta az élvezet hullámai.

Louis

Lihegve élveztem a testemben lassan csillapodó gyönyört. Furcsán éreztem magam. Nem mertem felnyitni a szemeim. Pár hónapja még egyenesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy Harryvel ilyesmit tegyek. Most pedig itt fekszem alatta, és…

Mikor éreztem, hogy kicsit arrébb helyezkedik, felnéztem, egyenesen a csillogó szemeibe. És hirtelen minden tökéletesen helyesnek tűnt.

Ekkor eszméltem csak rá, hogy rajta még a boxere is rajta van. Gondolkodás nélkül ültem fel, őt pedig löktem a hátára. Fölékerekedtem, és alsója lerántása után azonnal ajkainak estem, kezemet pedig merevedésére simítottam. Hirtelen cselekedeteim miatt eddig reagálni sem volt ideje, ám erre már egyértelmű hangokkal fejezte ki – valószínűleg akarata ellenére -, hogy mennyire élvezi.

A karom alatt átnyúlva húzott magához egyre jobban, ujjait egyre erősebben vájta a bőrömbe. Tudtam, hogy valószínűleg ha rövid ideig is, de ennek nyoma marad, ám nem bántam.

A füle mögötti érzékeny részt kezdtem csókolgatni, hogy hagyjam levegőhöz jutni.

Aztán teste megfeszült, amikor a gyönyör végigszáguldott rajta. Az, hogy a hátamba markolt enyhe kifejezés, ám erre akkor egyáltalán nem figyeltem.

Legördültem róla, de továbbra is szorosan mellette maradtam. Lehunyt szemmel pihegett mellettem. Nem tudtam megállni, hogy ne túrjak bele így is kusza hajába. Végigsimítottam az arcán, mire rám nézett ragyogó kék szemeivel.

- Ez… - kezdte, de arckifejezéséből kitaláltam, mire gondolt.

- Igen… - nevettem el magam.

- Miért nem csináltuk ezt előbb? – nézett újra fel, és vigyorodott el ő is szavai képtelenségén.

Megfogtam a kezét, majd percekig csak csendben feküdtünk, egyedül a hüvelykujjam mozdult, amivel kézfejét simogattam.

- Szeretlek – suttogtam hirtelen, minden megfontolás nélkül. Majd miután kimondtam, ébredtem csak rá szavaim jelentőségérre.

Azt rég tudom, hogy jóval több van köztünk, mint barátság, ám ezt eddig bonyolultnak és furcsának gondoltam. Ám lehetséges, hogy ennyire egyszerű lenne?

11. Are you serious?

Üdv ismét!
Végre idáig is eljutottunk, ebben a fejezetben már ismét fellelhető a történet elejét jellemző őrültség, és a lehetetlen poénok. Jó olvasást, véleményeket várjuk... :)

Doraa

Louis

- Oké. Köszönjük a reggeli látogatást és a kellemes ébresztést, szia – kezdtem Zaynt kitolni az ajtón.

- Na de srácok… - méltatlankodott. Már csak pár méter volt hátra. – Amúgy nemsokára megérkezik a riporter, szóval lassan itt az ideje, hogy összeszedjétek magatokat – hadarta még el, mielőtt rácsaptam az ajtót, és alaposan be is zártam azt.

- Elment? – nyögte Harry a takaró alól.

- El – bólintottam, bár ezt nem láthatta. Fáradtan sóhajtott fel.

- És ezennel a titkolózás csodálatos kezdetét láthattuk.

- Előbb-utóbb úgyis megtudta volna, ahogy Liam és Niall is meg fogja, amennyiben nem vakok. Illetve ő előbb tudta, mint mi, szóval nem számít – ültem le mellé az ágyra őt győzködve. – Amúgy fel kéne kelned.

- Ki van zárva – burkolózott bele Harry a takarójába még inkább. Szélesen elvigyorodtam, és rávetettem magamat. Egészen addig csiklandoztam, amíg csapkodva, nevetve és dobálózva a szavakkal meg nem ígérte, hogy kimászik az ágyból. Amikor végre abbahagytam kínzását, felült, és igyekezett nagyon csúnyán nézni rám.

- Úgy utállak – vágta a képembe.

- Nem igaz – vigyorodtam el, majd ajkaira tapadtam, és visszadöntöttem a párnák közé. Amikor átölelte a derekamat, és végigsimított a gerincem mentén, már kezdtem elhinni, hogy valóban nagyon utál.

Aztán valahogy mégiscsak mindketten kikászálódtunk a puha és hívogató ágyból, és miután összeszedtük magunkat, szigorúan nem kéz a kézben Zayn megfojtására indultunk.

A szobájában találtunk rá, és az üres pezsgősüvegről és rózsaszirmokról hamar rájöttünk, hogy ő sem töltötte egyedül az éjszakát.

Kezdtem tisztára titkos ügynöknek érezni magam, amikor elrejtőztem a fal mellett. Anne ekkor lépett ki a fürdőből egy szál férfiingben.

- Szia, jó reggelt, ahogy látom biztos az volt, nem láttad Zaynt? – mosolyogtam rá kedvesen. Harry mögöttem majdnem hangosan kezdett el kacagni, ám a kérdezett meg sem lepődött, sőt, kedvesen visszamosolygott.

- Bent van a fürdőben.

- Köszönöm, hálám üldöz, további szép napot – integettem neki, és osontam tovább a fürdő felé, miközben előkészítettem a gyilkos fegyvert: egy fényképezőgépet.

Harry

A reggeli nyelvbirkózás után letusoltunk - külön-külön -, felöltöztünk, majd bosszúálló hadjáratra indultunk. Az óvatlan Zayn nem zárta be az ajtót, szóval egyszerű kilincs lenyomással bejutottunk a romantika sújtotta övezetbe, és hamar szembetaláltuk magunkat Anne-nel, aki - mintha ez természetes lenne - közölte, hogy Zayn a fürdőben található. Louis el is indult, én meg ott maradtam az egy szál ingben ácsorgó Anne-nel. Hm.

- Szóval... Milyen volt az este? - tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott.

- Jó volt. Kár, hogy olyan hamar leléptetek. Mi volt a baj?
- Á, csak... Fáradtak  voltunk. Minden oké - hadartam.

- És veletek Zaynnel? Meddig maradtatok?
- Nem tudom, elég későn  jöttünk el onnan. Vagy korán, attól függ, honnan nézzük - nevetett.

Zavartan elmosolyodtam, és megvakartam a tarkóm.

A kínos csöndet Zayn üvöltése szakította félbe – „LOUIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIS!" -, majd egy szál törölközővel a derekán rohant ki a fürdőből, az idősebb fiú pedig utána.

- Most mi van? - vigyorgott Louis. - Csak kicsit megörvendeztetem a rajongókat!

- Menj innen azzal a kamerával! Vagy tudod, mit? Gyere ide vele, és add a kezembe, hadd töröljem ki a videót!
- Azt már nem! - vigyorgott Louis, és majdnem fellökött, ahogy kirohant a szobából, Zayn pedig utána vetette magát. Még mindig egyetlen törölközőben. Anne-nel gyorsan utánuk siettünk
Louis nem bízta a véletlenre. A lépcsőház felé vette az irányt, Zayn pedig elszántan követte.

Louis

Egészen a szálloda hátsó kijáratáig rohantam, utánam Zayn, utána Anne és a sort zárta Harry.

A jelenet egy vígjátékba is beleillett volna, főleg ha számításba vesszük, hogy az újságtól érkező riporter mellett rohantunk el.

Az ajtóban megálltam, és mielőtt még üldözőm elmarhatta volna a gépet, magasra tartottam, és védtem az életem árán is.

- Te hallgatsz, én meg nem adom véletlenül oda az újságíróknak a felvételt - tettem szerintem fair ajánlatot.

Ekkor jött meg a menedzsment a testőrökkel együtt. Felparancsoltak minket a szobába, majd miután mindenkin volt ruha, a kiéhezett riporterek elé vetettek minket.

Az ügyet lazán kimagyaráztuk valami lényegtelen hülyeséggel, és reflexből válaszolgattunk a szokásos kérdésekre. Aztán jött, amire eddig nem találtunk ki választ.

- Kapcsolatban vagytok vagy egyedülállóak? - mosolygott kedvesen a riporter.

Én egyből Harryre néztem, aki pedig rám, míg Zayn mindkettőnkre.

- Nekem van barátnőm - mosolygott a mellettem lévő fekete hajú jobban, mint amennyire kellett volna neki.
- Nekem viszont nincs - válaszolt Liam is.

- Szabad vagyok... - vallotta be Niall.

- Én... nekem pedig... fogalmam sincs... - motyogott Harry.

- Ez mit jelent? -  faggatták tovább balszerencséjére.

- Azt, hogy nem tudom - zárta le a kérdést

- És te Louis? - nézett rám a nő pletykaéhes tekintettel.

- Én éppen próbálok együtt lenni valakivel.
- Csak próbálsz?

- Igen, mert nem olyan egyszerű, mint azt hittem - mosolyodtam el, és észrevétlenül Harryre néztem.

Harry

Az interjú végeztével visszamentünk a szállodához, majd a cuccainkat összeszedve beszálltunk a turnébuszba. Louis-val és Zaynnel leültünk az asztal köré, és a telefonjainkat kezdtük el nyomkodni – amikor is megjelent Liam és Nial.
- Nem gondolod – nézett Liam Louis-ra – hogy valamibe be kéne avatnod minket?
Lou kérdőn nézett rá.
- Valakivel próbálok együtt lenni? – idézte Niall.
A kólát amit épp ittam, kis híján kiköptem, Zayn pedig elvigyorodott, és egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk.
- Öh… - nyögte Louis, miközben a két fiú továbbra is várakozóan nézett rá. Zayn újra elmerült a twitterezésben.
- Zayn, téged nem is érdekel? - csattant fel Niall. A visszhangok mestere csak egy másodpercig nézett fel, majd az ajkába harapott, újabb mosolyt elfojtva.
- Nos? – sürgette Liam Louis-t, aki kétségbe esve nézett rám.

Louis

Csak értelmetlen szavak hadoválására voltam képes, amíg gondolkodtam a helyes válaszon – már ha egyáltalán van olyan.
- Na jó – adtam meg magam, mire láttam, hogy Harry szemei elkerekednek, miközben a telefonját nagyon bámulva éppen valami értelmetlen szöveget pötyög be.
- Szerelmes vagyok – vigyorodtam el. – A többit tőle kérdezzétek – intettem fejemmel a mellettem ülő felé, mire mozdulatlanná merevedett.
- Honnan tudjam, hogy kit szeretsz? – háborodott fel, Zayn pedig már alig bírta visszafogni a nevetését.
- Még mindig fogalmad sincs róla, az éjszaka után se, te kis butus? – néztem rá rosszallóan. Egy pillanatra ujjaimat göndör fürtjei közé temettem, majd a kezem combjára simítottam. Tudtam én, hogy színésznek kéne mennem…
Harry először sápadt, aztán pirult – mindeközben iszonyatosan aranyos volt -, majd csak ezek után próbálta meg ellökni a kezemet. Zayn nem bírta tovább, kipukkadt belőle a nevetés. Felnéztem Niallre és Liamre.
Komolyan. Azokat az arckifejezéseket meg kellett volna örökíteni.

Harry

- Na jó, Louis, komolyan! – kérte Niall. – Tényleg érdekel.
Letettem a telefonom az asztalra, majd kérdőn a mellettem ülőre néztem, aki aprót bólintott. Nem akartunk, és nem is tudtunk volna hazudni a legjobb barátainknak. Nemes egyszerűséggel kezembe fogtam Louis arcát, és megcsókoltam ajkait. Szinte hallani lehetett, ahogy leesett a fiúk álla. Adtam még egy gyors szájra puszit neki, majd széles mosollyal pislogtunk a szőkére és Liamre, akik hatalmas szemeket meresztettek ránk – de azért egy pillanatra Zayn szája is tátva maradt.
- Komolyan mondtam – törte meg Louis a csendet, és megfogta a kezem.