15. Showtime

Hello!
Mélységes sajnálattal állok elétek, amiért csak most van új rész. Higgyétek el, én igazán akartam, de ahányszor leültem gépelni, mindig mással kellett foglalkoznom...  De íme, meghoztuk, emiatt késünk is a moziból valószínűleg... Na de nem szaporítom a szót, kellemes olvasást, és várom a véleményeket és kritikákat!

Doraa

Harry

Nekem ez a cirkusz már sok, és jobb lesz nekünk barátokként külön szobában. - Akár ezt is mondhattam volna, hiszen számtalan mondat futott át a fejemen. Ami engem illetett, nem a rajongók miatt aggódtam, hiszen a twittert elnézve a kétharmaduk körbe fog táncolni a szobába örömében... Ami valójában aggasztott, az a családom véleménye volt. Anyáé, apáé és Gremmáé… A rokonságról nem is beszélve.
- Fel kell hívnom anyát – toltam el magam Louis-tól.

Abban reménykedtem, hogy még nem látta a videót, és én lehetek az, akitől megtudja. Amíg csöngött a telefon, bevonultam a fürdőszobába.
- Harry?
- Szia anya… Figyelj, ma már voltál gépközelben? – kérdeztem gombóccal a torkomban.
- Nem, miért? Nézzek meg neked valamit?
- Nem, nem… Valami nagyon fontosat kell elmondanom. Talán jobb lenne, ha leülnél.
- Jól van… - hallottam a bizonytalanságot a hangjában.
- Tudod mennyire közel állunk egymáshoz Louis-val, ugye?
- Történt vele valami?
- Nem, csak… Figyelj anya, én szeretem azt a fiút.
- Tudom, mindig olyan jól…
- Nem, anya. Szeretem. És ha most beírnád a nevem a keresőbe, akkor valószínűleg egy olyan videót dobna ki, amin… amin Louis-val csókolózom. – Szinte láttam magam előtt döbbent arcát. Nagyot nyeltem. – Nem is olyan régen ismertük be magunknak… Tegnap reggel a kamerával keltett, ott felejtettük a szobánkban, Anne vitte haza, a húga megszerezte, és nem sikerült diszkréten kezelnie…

- Tegnap miért nem mondtad? – kérdezte halkan.
- Tessék?
- Tegnap is telefonáltunk… Elmondhattad volna.
- Én igazából… Ezt személyesen szerettem volna megbeszélni… Kérlek, ne utálj! – A szemeim megteltek könnyel. Anya volt számomra a legfontosabb ember a világon.
- Ne butáskodj Harry, nem utállak. Szeretnélek megölelgetni.
- Köszönöm anya, szeretlek.
- Hol lesztek holnap? Odamegyek.
- Londonban.
- Reggel felhívlak.
- Rendben. Kérlek Gremmával is beszélj, vagy hozd őt is…
- Oké, Harry. Kitartás. Szia.
- Szeretlek.

Louis

Amíg Harry elvonult telefonálni, úgy döntöttem, én is felhívom a szüleimet. Előlük úgy sem menekülhetek…
Azzal fogadtak, hogy mégis mi ez a videó, és miután lenyugodtak – apu anya mellett állt, és folyton beleszólt a beszélgetésünkbe -, elmeséltem mindent. Örültek, hogy végre boldog vagyok, bár anya egy kicsit elkeseredett, amikor rájött, hogy így nem lesznek unokák. Nevetve tettem le a telefont.

- Louis… - nyílt a fürdő ajtaja.
- Nézd, Harry… - vágtam a szavába. – Tudom, hogy ez nehéz, és hogy nem így terveztük, de kérlek, maradj velem! Elképzelni sem tudod, mennyire szükségem van rád, és nagyon szeretlek… - A szavak csak úgy folytak belőlem, miközben felpattantam az ágyról, és közvetlenül előtte álltam meg. Arcát kezeim közé fogtam, és kérlelve néztem rá. Ő csak meredt rám, és nem mondta azonnal, hogy ő is szeret, mint minden alkalommal ezelőtt.

- Harry… Meg tudjuk oldani… Ha nem akarod, nem kell felvállalnunk, még letagadhatjuk. Nem számít… Csak… - kezdtem megijedni. Nem féltem a nagy szavaktól, nem féltem kimondani őket, mint eddig bárkinek. Őszintének éreztem őket, és azt akartam, hogy tudja, számomra nincs nála fontosabb.

Harry

Elmosolyodtam, Louis pedig értetlenül nézett rám.
- Olyan buta vagy – suttogtam, és megcsókoltam. Kétségbeesetten csókolt vissza, és úgy szorított, mintha az élete múlt volna rajta. – Nem tagadunk le semmit. Nem érdekel, ki mit mond. Nincs szükségem hazugságokra… Tudod, az az elvem, hogy bármit teszek, utána tükörbe tudjak nézni. És ha most mindenkinek hazudnék, akkor ez nem menne anélkül, hogy le ne akarjam köpni azt, amit látok. Persze ha te szeretnéd tartani magad a tervhez, amit…
- Nem, Harry – vigyorgott rám, és nem tudtam, honnan szedte ezt a hirtelen jókedvet, de rám is átragadt. – Azt akarom, hogy a mi kis directionerjeink tudják, mi a valóság. Előre várom a twitter trendeket…
Nevetve bólintottam.
- Tudod mit? Meg is nézem - kapta elő a telefonját, és együtt lehuppantunk a kanapéra. Amíg betöltöttek a trendek, szinte a körmünket rágtuk, majd elolvasva az első kettőt összenéztünk, és nevetésben törtünk ki.

#LarryStylinsonIsOfficial
#WaitingForLarrySexTape

- Azért azt nem szeretném, ha kikerülne a kezünk közül - motyogtam, mikor már tudtam beszélni a nevetéstől.
- Miért, lesz nekünk olyanunk? - húzogatta Louis a szemöldökét.
- Ha nem akarod, nem muszáj felvenni... - terült szét kaján vigyor az arcomon.
- Szóval nem bántad meg, hogy...
- Hogy bántam volna? - nevettem fel őszintén. - Sőt, ha nem lenne dolgunk, szívesen megismételném, itt és most.

Louis szemei boldogan csillogtak, miközben  ajkait az enyémekre nyomta. Karjaim nyaka köré fontam, míg ő a derekam ölelte, majd ahogy egymás ajkai marcangoltuk, egyik keze lecsúszott a fenekemre, aminek következtében belemosolyogtam a csókba.

- Asszem hányni fogok - hallottuk Niall hangját, ám ahelyett, hogy szétrebbentünk volna, csupán fejünket fordíttottuk felé.
- Legalább megtanulsz kopogni - vigyorgott rá Louis, mire hangosan felnevettem, szőke barátunk pedig halálra váltan menekült ki a szobából. Ismét felnevettünk, majd újra elmerültünk a csókolózás örömeiben.

Louis

Este a stúdióban a folyosón álltunk. A menedzserünk a helyes válaszokat próbálta a fejünkbe verni, ám mi egyáltalán nem figyeltünk rá. Harryvel lopott pillantásokat váltottunk, ám amikor egyikünk elkapta a másikunk tekintetét, megszűnt körülöttünk a világ. Arra eszméltem fel, hogy hozzám vágnak egy üres műanyag flakont.

- Figyeljetek már ide! Ez nem játék…
Folytatta még tovább is, ám ismételten figyelmen kívül hagytam, leszámítva azt, hogy az előbb igaza volt. Ez még nem játék, hiszen az csak most kezdődik. A göndörhöz léptem, és hátulról átöleltem, állam a vállára támasztva. Ha a tekintettel ölni lehetne, akkor mind a ketten a pokol legmélyebb bugyraiban sütnénk éppen palacsintát, szűrtem le az előttünk magyarázni próbáló menedzser tekintetéből.

Aztán jött egy lány, aki felháborodva közölte, hogy már csak öt perc van kezdésig, igyekezzünk.

Megfogtam Harry kezét, és magam után húztam a terembe, ahol már vették az esti élő adást. Éreztem, ahogy mindkettőnk keze izzadni kezdett az izgalomtól. Amikor egyedül maradtunk, a fülemhez hajolt.

- Biztos, hogy jó ez így? – suttogta.
- Igen – kacagtam.
- Muszáj kiállnunk oda? – túrt bele tökéletesen beállított hajába. Ezért a mozdulatért több szúrós tekintetet is kapott a körülöttünk szervezkedő és lézengő stábtól. Engem ez a mozdulat arra késztetett, hogy én is a hajába akarjam mélyeszteni ujjaimat, aztán pedig megismételni mindent, ami azon a felvételen van, ami miatt most itt ácsorgunk, izgulva, kételkedve, de cseppet sem zavarodottan.

Személy szerint sosem kedveltem a kibeszélő show-kat nézni, nem hogy részt venni benne.
- Igen, Harry, muszáj – szélesen vigyorogtam, igazán édes volt, ahogy a menekülésen gondolkodott.
- Nem mehetnénk inkább haza? – próbálkozott ismét.
- Minden rendben lesz…
- Jó, de nem lehetne inkább máshol rendben? Lépjünk le innen… Valahová messzire…
- Hová szeretnél menni? – kérdeztem, mire meglepődött.
- Mindegy… akárhová… Mondjuk Hawaii-ra. Mit tudom én…

 Gyors csókot nyomtam ajkaira, majd jelentőségteljesen néztem a szemébe.
- Menni fog.
Bizonytalanul bólintott.

A nézőtér felől taps hallatszott, miután felkonferáltak minket. Még utoljára hátranéztem az ott ácsorgó bandatársainkra, és menedzserünkre, akik nyugtalanul néztek minket. Nem sejtették, mire készülünk.
Szerelmemmel mindent tudóan néztünk össze, majd beléptünk a kamerák látószögébe.

VÉGE

DÍJ

Megkaptuk az első díjat  Little Miss Muffettől, nagyon köszönjük! Mila a  Bed Games-hez tette ki, én pedig ide.

10 dolog rólam:

- Imádok táncolni

- Mindig, mindenhol énekelek

- Rózsaszín a szobám fala

- Szeretnék egy farkaskutyát

- Ha megtetszik egy szám, napokig képes vagyok csak azt hallgatni

- A barátaim számomra a világon a legfontosabbak

- Amikor megláttam, hogy díjat kaptunk, örömtáncot jártam a szobában

- Élvezem, ha valakivel észérvekkel vitatkozok

- Kávé nélkül nem tudok felkelni, de rengeteg tejjel iszom, mert keserű

- Szeretnék japánul tanulni

A díjat pedig Edcunak küldeném tovább, az én kedvenc Larry Stylinson írómnak, a régebbi - You said forever - és az új - The Charmer - blogjáért egyaránt!

Doraa

14. Problem...

Bocsi, hogy csak most, de ha lustaságról van szó, Doraa legyőzhetetlen :D Ez a fejezet rövidke, de vészesen közeledünk a végéhez, és nem akarjuk gyorsan a nyakatokba zúdítani. Mi most megyünk pihenni a magyar riviérára, nektek pedig kellemes olvasást és jó hétvégét!

Ja, és persze boldog péntek tizenharmadikát!
x, Mila

Most látom, hogy eltüntettem a jobb oldali sidebart... hoppá... xddd bocsika, Doraa

Harry

Miután megoldottnak tekintettük a mini-szívinfarktust okozó problémát, eseménytelenül telt az út- már amennyire eseménytelenül telhet négy óra utazás a One Directionnel.

Mivel a hotel előtt rengetegen voltak, a hátsó bejáratot vettük igénybe. Miután elfoglaltuk a szobákat, mindannyian hozzánk csoportosultak. A gyűlés tárgya az újonnan begyűjtött fanbook volt. Végig lapoztuk, egy-két oldalon jót nevettünk, majd idejét láttuk egy kiadós ebédnek.

Később felhívtam anyát, hiszen már egy hete nem beszéltünk, a nap további része pedig úgy telt, mint bármelyik másik koncert előtt – már ha nem vesszük figyelembe, hogy mivel Anne szülővárosában voltunk, rábólintottunk, hogy Zayn szíve választottjának családjával töltse az időt.

A koncert után Niall és Liam elment egy helyi klubba, Zayn vacsorázni ment Anne-ékhez, én és Louis pedig fáradtan dőltünk be az ágyba – az, hogy együtt alszunk, egymás karjaiban, már teljesen természetesnek tűnt.

Másnap délelőtt – a változatosság kedvéért – hangos dörömbölésre keltünk.

Megint Louis botorkált ki az ajtóhoz.

- Figyelj, szedjétek össze magatokat, és gyertek a szobánkba – hallottam Niallt. – Nagy gáz van…

Tíz perccel később benyitottunk a szobába, és a következőkkel szembesültünk:

Zayn kisírt szemekkel ült a kanapén, a One Direction másik két ötöde pedig idegesen mászkált fel és alá,  míg menedzserünk a dohányzóasztalon dobolt ujjaival, és olyan fejet vágott, mint aki mindjárt felrobban.

Egy percig halotti csend uralkodott, míg végül Zayn felemelte a fejét, ám csak halk suttogásra volt képes.

- Én… sosem gondoltam volna...

- Nem a te hibád – motyogta menedzserünk.  – Foglaljatok helyet – mutatott a fekete hajú mellé ránk nézve.

- Mi történt? – kérdeztem riadtan.

- Amint ideér Stuart kisasszony, minden világos lesz.

- Anne? – néztünk össze Louis-val.

Louis

Egyre rémültebben gondolkodtam, hogy vajon mi lehet ekkora probléma. Aztán betipegett a szobába Anne, lehajtott fejjel.

- Na jó – pattantam fel.  – Valaki mondja már el, hogy mégis mi a franc történt!

- A kamera… A felvételek… - motyogta.

Kezdett nagyon rossz érzésem támadni.

- Mégis mi van velük? – kezdtem kiakadni.

- Mégis mi lenne? – emelte fel a hangját menedzserünk. – Az, hogy az undorítóan mézes-mázos enyelgésetek fenn van a neten, HQ minőségben.

A feje már vörös volt, és kis híján a haját tépte.

Visszarogytam a kanapéra. Harryre néztem, ő meg rám. Kétségbe volt esve.

- De hogyan… - nyögte elhalóan.

Erre Zayn még jobban összegörnyedt, Anne pedig majdnem elbőgte magát, még mindig az ajtóban ácsorogva.

- A hugom… megtalálta a gépet… és megszállott rajongótok, és… Én annyira sajnálom… - kezdtek hullani a könnyei.

- A sajnálattal nem megyünk semmire. Van valakinek bármilyen ötlete, hogy hogyan tehetnénk mindezt meg nem történtté? - menedzsmentünk vezetőjének szavait némaság követte.

 Harry kezéért nyúltam, és bátorítóan szorítottam meg. Nem a boldogságtól csillogtak a szemei.

- Sejtettem. Mostantól azt teszitek, amit mondok, mert ez így nem folyatódhat. A felvételt semmivé kell tenni, mielőtt elszabadulna az őrület.

Alig egy órával később már a szobánkban ültünk Harryvel. Sötét volt és idegtépő csend. Szorosan öleltem, arcát a nyakamba temette. Percek óta ültünk így, mozdulatlanul. Néha meg-megremegett. Nem tudtam eldönteni, hogy sír-e.

- Minden rendben lesz – suttogtam, miközben hátát simogattam, ám szavaimat én sem hittem el.

A terv az volt, hogy még ma este elmegyünk egy TV-stúdióba, és élő adásban kifejtjük, hogy ez az egész csak egy idióta fogadás volt, amit részegen követtünk el. Személy szerint engem nem igazán hatott meg, hogy kiderült a kapcsolatunk. Sokat gondolkodtam ezen, és be kellett látnom, előbb-utóbb úgy is kiderült volna.

És bár a rajongók miatt lehettünk azok, akik, most még sem érdekelt, mi a véleményük. Nem akartam tudomást venni a következményekről. Én csak őt akartam.

Az sem számított volna, ha… Sőt, talán még örültem is volna, ha felvállaljuk az egészet. De Harry álláspontjáról semmit sem tudtam. Fogalmam sem volt, mi jár a fejében.

Csak abban reménykedtem, hogy néhány pillanat múlva nem néz fel rám könnyes szemekkel és érzelemmentes tekintettel, hogy komoly hangon közölje, ez neki már sok, és jobb lesz nekünk barátokként, külön szobában.

13. The camera was still recording

Sziasztok! 
Meghaladtuk a hatezer látogatót, nagyon köszönjük! Íme a tizenharmadik fejezet, reméljük, tetszeni fog nektek, mert nekünk nagyon :D
xx

Louis

Megnyugodtam, amikor rám mosolygott. Gyönyörű volt. Ha mindig így reagál rá, semmi mást nem fogok tenni, mint ezt az egy szót ismételgetni.

Harry

- Szeretlek – mondta Louis olyan gyengéden, mint talán még soha semmit.

 - Én is – adtam egy puszit a szája sarkára, majd miután a fürdőszobából általam kerített nedves törölközővel megtisztálkodtunk, magunkra rángattam a takarót, és hamarosan elaludtunk.

- Harry! Jó reggelt! – hallottam, mire a fejemre húztam a paplant. – Felkelni! Hasadra süt a nap!

- Még fel sem kelt – morogtam. Louis egy mozdulattal lerántotta fejemről a védelmező textilt.

- Ki az ágyból! – visszahúztam a takarót a fejemre, mire éreztem, hogy Louis fölém mászik, két térdével közrefogva derekam, majd újra lehúzta rólam a takarót, és egy kamerával találtam szembe magam.

- Louis!

- Szexi az álmos hangod! – vigyorgott.

- Hagyjál – próbáltam meg eltolni őt, sikertelenül. Louis az éjjeliszekrényre tette a kamerát, majd puszikat kezdett el adni mindenhova, míg végül rá nem talált az ajkaimra, és a következő percekben el sem hagyta azokat.

Louis

Percek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek, hogy bár csókolózni jó, nem ezért keltettem fel. A kamera pedig még mindig vett minket.

Érte nyúltam, miután elváltam ajkaitól, és ismét őt kezdtem filmezni. Annyira édes volt, hogy meg kellett örökítenem. Iszonyat csúnyán nézett rám, összeszűkített szemekkel és vonallá préselt szájjal, de aztán elnevette magát.

- Na gyere már… Édesem… - kértem újra, az utolsó szót játékosan elnyújtva, miközben lemásztam róla, hiszen így ha akart volna, se tudott volna felkelni.

- Kizárt! – fordult a hasára, és próbált visszaaludni.

Elnevettem magam, és kikapcsoltam a kamerát.

- Akkor sajnos muszáj lesz egyedül megennem az összes palacsintát, és a városnézéshez meg keresnem kell valami bombázó csajt…

A reakció azonnali volt.

- Azt próbáld meg! – hajított felém egy párnát, ami eltalált volna, ha nem ugrom el előle.

Szélesen mosolyogva dőltem mellé, hogy a szemébe nézhessek.

- Na… Gyere… Nincs sok időnk, négyre próbára kell mennünk… - próbálkoztam utoljára.

- Jól van, jól van... Rendben… Csak még egy perc! – adta meg magát, és hozzám bújt.

Tíz perc múlva végre kimásztunk az ágyból, harminc perc múlva pedig elindultunk.

Autóval bementünk a belvárosba, és egy kisebb utcában leparkoltunk. Össze-vissza kóboroltunk a városban, boltok sokasága mellett elsétálva.

Harry szinte mindegyik előtt megállt egy pillanatra, én pedig alig tudtam megállni, hogy kezét megragadva ne vonszoljam tovább.

Harry

Louis-val együtt töltöttük a délelőttöt, sétáltunk a városban, gyönyörködtünk a boltok kirakatában – valószínűleg minden pénzemet elvertem volna, ha barátom nem rángat tovább, de így csak egy fonott bőrkarkötővel lettem gazdagabb - és minden ellenkezésére ő is -, vettünk néhány szuvenírt a családunknak, aztán leálltunk egy csapat rajongóval. Mikor végeztünk, úgy döntöttünk, visszasétálunk a hotelhez – az úton is remekül szórakoztunk, X-faktoros emlékeinket idéztük fel, útközben beültünk egy pizzázóba. Louis-val csak úgy repült az idő: mire visszaértünk, a srácok már a próbára szedelőzködtek. Mi is összeszedtük magunkat, és tízpercnyi meghitt csókolózás után a stadion felé vettük az irányt.

A próba jobban ment, mint valaha, Louis talán sosem alakított még ilyen jól, szemei minden percben csillogtak, hangja gyönyörűen csengett – és ez, ha lehet, az esti koncertre még jobb lett. Visszaérve az ideiglenes szállásunkra, fáradtan dőltem az összetolt ágyakba, és szinte azonnal elaludtam – Louis karjaiban.

Reggel iszonyatos robajra ébredtünk: három pár kéz verte ököllel a szobaajtót, amihez némi artikulálatlan üvöltés is társult. Louis kómásan állt fel – mit szépítsek a dolgon? Konkrétan legurult az ágyról – legalábbis a hanghatásból ítélve, a szememet túl lusta voltam kinyitni, majd szitkozódva, derekát dörzsölve ténfergett az ajtóhoz.

Ahogy kinyitotta, egy nagyon ideges Niall, egy vörös fejű Liam és egy szélesen vigyorgó Zayn tódult be a szobába. Valószínűleg meglepett képet vághattak, amikor szembesültek azzal, hogy az ágyaink össze vannak tolva és én félmeztelenül fekszem benne – erre is csak a beálló mély csendből következtetettem.

- Tudtátok, hogy a terv szerint úgy… három perc múlva indulunk? – érdeklődött udvariasan Niall, mire kipattantak a szemeim. – MIKOR? – ültem fel hirtelen.

Kiugrottan az ágyból, magamra kaptam az első ruhadarabot, amiben hasra estem, és ész nélkül kezdtem a bőröndömbe dobálni a szana-szét hagyott cuccainkat, ahogy Louis is. A fiúk általuk poénosnak ítélt beszólásokkal biztattak, mint például:

- Az óvszereket se hagyjátok itt!

- Síkosító?

- A takarítónő tuti örülne egy rejtélyes foltokban gazdag itt felejtett ruhadarabnak…

- Nem segítenétek? – érdeklődött idegesen szobatársam a zoknija párja után kutatva.

- Nem – rázta meg mosolyogva a fejét Liam, majd a másik két fiúval egyetemben távozott. – Lent találkozunk! Ha nem, másfél óra múlva indul egy vonat…

Louis

Amint a többiek magunkra hagytak minket, egymásra nézve röhögtük el magunkat, miközben mindent ész nélkül a bőröndökbe dobáltunk. Amint elkészültünk – a bőröndök becipzározása minimum annyi időt vett igénybe, mint maga a pakolás – lerohantunk a hallba. Már ekkor is hiányérzetem volt, de gondoltam, Harryt nem hagytam el, a karkötő a kezemen volt, a többi meg nem számít. Bepakoltunk a buszba, és indultunk is.

Amint elhagytuk a szálloda parkolóját, jutott eszembe, ami eddig nem.

- Srácok… - kezdtem megfontoltam. – Rohadtul vissza kéne fordulnunk…

Kérdőn néztek rám.

- Miért is? – vonta fel szemöldökét Harry.

- Kamera… - mondtam óvatosan.

- Miért számít az? Majd… - Hirtelen fagyott le. – A rohadt életbe!

- Mi a baj? – lépet hozzánk Zayn.

- Otthagytuk a kamerát… - kezdtem bele.

- Amin olyanok vannak, amit nem kéne látnia senkinek rajtuk kívül… - fejezte be helyettem Harry. Szegény nem kicsit volt kiakadva. Átöleltem a derekát, és nyugtatóan kezdtem simogatni.

- Várj csak! A többiek nem úgy volt, hogy később indulnak? Mármint Anne-ék… - jutott eszembe. Zayntől bólintást kaptam válaszul. – Hívd már fel, hogy keresse meg a kamerát! Száztizenkettes szoba… Kábé az ágy alatt.

- Oké, de akkor elmesélitek, mi van rajta, ami ennyire titkos… - vigyorgott szemtelenül.

- A meztelen hátsó feled – vigyorogtam rá, mire éreztem, hogy a karjaimban lévő kuncogni kezdett.

- Nem úgy volt, hogy letöröltétek? – nyúlt meg Zayn képe.

- Hááát… - húztam az agyát. Ekkor hallatszott mellőlem nevetés.

Zayn megcsóválta a fejét, és elvonult telefonálni. Harry egy sóhajtással a vállamra hallotta a fejét.

- Ez meleg volt… - jegyezte meg, miközben a karkötőjével babrált.

- Mi meleg? Mármint rajtatok kívül… - érkezett meg Niall is az ágyak irányából.

- Hahaha… Semmi különös… - grimaszoltam neki. Tekintete Harry csuklójára siklott.

- Megint új? – bökött fejével a karkötője felé. – Bár mintha már láttam volna valahol… - gondolkodott el.

Feltűrtem a pulcsim ujját, megmutatva, hogy nekem is ugyan olyan van.

- Húúú… Egyen karkötő? Ez már minimum egy eljegyzés… Hallod ezt, Liam? – kiáltotta a végét.

Szitkozódás hallatszott, gondolom, éppen játszott.

- Jó nekik… - érkezett a válasz.

- Na elintéztem – közölte Zayn, amikor letette a telefont a szokásos ’szeretlek’, ’nem, én szeretlek jobban’ kezdetű búcsúzkodás után.