II. / 4. Me too

BOLDOG  KARÁCSONYT  MINDENKINEK! :D

Mára csak sikerült összehozni a fejezetet, és nem váratunk tovább titeket.
Jó olvasást, és kellemes ünnepeket!

Doraa

WE WISH YOU A LARRY CHRISTMAS AND A 1DERFUL NEW YEAR.

Mila

Louis

- Menjünk… - tettem hozzá kicsivel később, mikor kezem már a boxere alatt járt, és igen csak nagy problémái voltak.

Kezeivel a hajamat túrta össze, a lehető legalaposabban.

- Akkor most ezt abbahagyom, felöltözünk, és odamegyünk a büféhez – vázoltam a tervet.

Eltávolodtam tőle, a szűk hely miatt kissé nehézkesen felálltam, és ruháimat elrendezve nyúltam volna a fülke zárja felé, mikor csuklómat megragadva ölébe rántott.

- Próbáld csak meg – nézett rám komolyan felháborodva, majd nemvárt szenvedéllyel nekem esett.

Harry

Tudtam, hogy Louis nem hagyna ott, ám biztos, ami biztos, gondoskodtam róla, hogy ne is tudjon. Csókolózás közben feltápászkodtam, így őt is álló helyzetbe tornázva, és a fülke ajtajának préseltem, az ő karjai pedig nyakam köré fonódtak. Ajkaitól elszakadva az arcát, majd a nyakát csókolgattam, majd finoman a fülcimpájába haraptam, mire elfojtott egy nyögést.

Derekán nyugvó kezeimmel közben tevékenykedni kezdtem: az egyiket fenekére simítottam, a másikkal pedig a pólója alá merészkedtem, és derekát kezdtem el cirógatni, majd a gerincvonalát, amitől libabőr jelent meg a karján.

Vigyorogva rövid csókot nyomtam ajkára, aztán nyakát kezdtem szívni, miközben kezeim megtalálták övcsatját.

- Nem éhes voltál? – vigyorgott, ahogy lehúztam a farmerja sliccét.

- Azt nem mondtam, hogy mire – suttogtam a szájába, mire elvigyorodott.

Ahogy ágyékára simítottam a kezem, egyértelművé vált, hogy nem én voltam az egyetlen, akinek nem a fejében volt a vértérfogata túlnyomó része.

- Lehet, hogy indulnunk kéne, ha nem akarjuk lekésni a repülőt – mormoltam a fülébe, kezemet a boxerén pihentetve.

- Nem érdekel – vágta rá. – Ráérünk, nem?

Léptem egyet hátra, ezzel leülve a WC fedelére, így egy magasságba kerültem Louis csípőjével. Lehajolt, és ajkaimra hajolva a hajamba túrt.

Kezét az ölemre simította, de a vállainál fogva eltoltam, így felegyenesedésre késztetve.

Louis

Hátamat a fülke ajtajának döntöttem. Harry ajkai arrafelé jártak, amerre eddig soha sem. Hátravetett fejjel, és fennakadó szemekkel élveztem kényeztetését.

- Harry, ezt nem… - nyögtem, próbáltam a lehető legérthetőbben.

- Nem akarod? – motyogta halkan, mikor kissé eltávolodott.
Idegesített, hogy nem nézett a szemembe.

- Dehogynem – simítottam végig arca két oldalán, ezzel késztetve, hogy rám nézzen. – De nem muszáj…

Amint ez a pár szó elhagyta ajkaimat, abban a pillanatban a térdemig rántotta a nadrágomat az alsómmal együtt.

- Harry… Ha… - próbálkoztam még, ám eszében sem volt megállni.

Egyre közelebb és közelebb hajolt, én pedig pusztán a látványtól el tudtam volna élvezni.

Körülölelt a forróság, és nedves volt és forró. A lélegzetem elakadt, a szívem pedig ezerrel vert. Ettől a pillanattól kezdve a számat nem igen hagyták el értelmes szavak, csupán élvezettel teli nyögések és zihálás.

Elégített már ki szájjal lány. Nem is egyszer. Ez valahogy mégis egészen más volt, de nem Harry érezhető tapasztalatlansága miatt.

Ujjaimmal a fejbőrét masszíroztam, míg ő idegesítően lassan hajszolt a gyönyör felé. Hirtelen elszakadt tőlem. Ő is lihegett.

- Jóllaktam. Most már mehetünk...
Azt hiszem, ilyen csúnyán még az életbe nem néztem rá azelőtt. Elnevette magát.
Olyan gyorsan mozdultam meg, hogy láttam a tekintetében az ijedtséget. Oldalasan az ölébe ültem, és keményen csókoltam édes ajkait, miközben kezem már a nadrágjában járt.



Harry


Csak húzni akartam Louis agyát, de nem hagyta, hogy befejezzem, amit elkezdtem. Szinte szó szerint az ölembe ugrott, és keze megtalálta azt a testrészemet, amely már-már szétrobbanni készült.
Hátradőltem, fejem a falnak vetettem, és elégedetten felmordultam, ahogy Louis utánam hajolt, és finoman ajkaim kezdte marcangolni.
Megborzongtam, ahogy keze a boxerem alá simult, hidegnek éreztem őt a csupasz bőrömön. Ahogy Lou markába fogta férfiasságom, alsó ajkába haraptam, hogy elfojtsak egy nyögést. Felhúzta a pólóm, és a mellkasomat kezdte el puszilgatni, majd lecsúszott az ölemből, és áttért a hasamra.
Őrjítő lassúsággal simogatta le a boxerem, csókokkal hintve a szabaddá vált felületet.
- Lou - csúsztattam bal kezem az álla alá. - Nem azért csináltam, hogy te is... - nem tudtam befejezni, ugyanis arrébb tolta a kezem, és nem csak a kezével, hanem nyelvével is cirógatni kezdte érzékeny pontom, aminek következtében az értelmes szavaim egy sóhajjal keresztezett nyögés formájában törtek felsínre.
Ahogy férfiasságom egyre nagyobb része tűnt el a szájában, egyre nehezebb volt csendben maradnom, a hang, amit kiadtam, leginkább morgáshoz hasonlított.



Louis


Igyekeztem a lehető legnagyobb élvezetet nyújtani neki, még akkor is, hogyha ez az egész lehetetlenül furcsa volt. Tetszett, hogy ilyen hatással vagyok rá.
Hallottam, ahogy a nehéz ajtó a falnak csapódik... Várjunk csak...
Kezemet Harry szájára tapasztottam, és egy pillanatra abbahagytam a kényeztetését. Hallgatóztam. Az egyik WC fülke ajtaja becsapódott, majd kattant a zár.
Elvigyorodtam, bűntársam pedig épp a kezemet próbálta meg eltávolítani az arcáról. Vállvonogatva hajoltam ismét férfiassága felé, ám megakadályozta, hogy elérjem célomat. Tenyerem helyett most a fejemet próbálta eltolni magától. Szabad kezemmel elkaptam csuklóit, majd újra nekiálltam annak, amit az előbb félbe hagytam.

Tehetetlenül adta fel a próbálkozást, és engedett fel. Immáron ő szorította szájára a tenyerem, ezzel próbálva meggátolni, hogy ajkai közül kétes hangok törjenek elő.
Eszembe jutott, hogy ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondja, hogy ma a san franciscoi reptéren fogok térdelni, egy WC fülkében, először kinevetem, aztán meg elküldöm orvoshoz beutalóért a bolondok házába. Ettől a gondolattól majdnem elnevettem magam, de ez bizonyos tényezők miatt lehetetlen volt.
És most, mégis semmilyen más hely nem jutott eszembe, ahol szívesebben lennék. A testemben őrült módjára tombolt a szenvedély, és a kielégülés utáni vágy erősebb volt minden másnál.
A kinti ajtó becsapódott, és tudtam, hogy ismét kettesben vagyunk, Mikor elvettem a kezem Harry szájáról, fuldoklóként kapott levegőért.



Harry


Mikor Louis a kezét újra izgalmasabb dolgokra kezdte használni, mint a szám befogása, azt hittem, megőrülök. Kezem az álla alá csúsztatva késztettem, hogy felegyenesedjen, amit értetlen tekintettel fogadott. Ahogy elég magasan volt hozzá, ajkaira tapadtam, felállva a falnak löktem, és míg egyik kezemmel a hideg csempére támaszkodtam, a másikkal újra megtaláltam merevedését, amit hamarosan ő is megtett az enyémmel. Mivel már elég felfokozott állapotban voltam, nem kellett sok idő, hogy Louis hevesen mozgó keze, és hol ajkaim, hol nyakam cirógató ajkai megtegyék a hatásukat. Szájába nyögve élveztem el, az ő kényeztetését pedig még folytattam néhány másodpercig, hogy rajta is végigsöpörjenek az élvezet hullámai, és hangosan fújtasson a nyakamba.
Rövid ideig még egymást ölelve vártuk, hogy csillapodjon a légzésünk, aztán mindketten széles mosollyal az arcunkon szedtük rendbe magunkat. Mielőtt kiléptünk volna a reptér folyosójára, még váltottunk egy utolsó, mindent elmondó csókot, majd a váróterem felé indultunk.
- Mondtam már, hogy szeretlek? - nézett rám komiszul.
- Én is - feleltem egyszerűen.
A Honoluluba tartó repülő indulásáig hátralévő bő fél órában egymás vállára hajtott fejjel próbáltunk ébren maradni. Túl fáradt voltam a beszélgetéshez, de szerencsére a gondolkodáshoz is, így semmi más nem járt a fejemben, mint Louis jellegzetes illata, ami áradt a nyakából.

II./3. There are no limits

Sziasztok!

Végre itt vagyunk ismét, ezentúl ígérem, összeszedem magamat, és igyekszem a lehető leghamarabb hozni a frisset. Remélem, a fejezet tartalma némiképp kárpótol titeket, és nem feledkeztetek még el rólunk teljesen...
A véleményeket továbbra is várjuk, hiszen csak miattatok csináljuk, és veszem rá magam a gépelésre.
Jó olvasást!

Doraa

Harry

- Félreérted – ráztam meg a fejem, majd megragadtam a csuklóját, és az egyik beugró felé kezdtem húzni, ugyanis így is minket bámult az emberek fele, és nem akartam az újságok címlapján végezni. – Nem kettőnkről van szó. Nem az a baj, hogy felvállaltuk, hanem az, hogy ahelyett, hogy ott állnánk, és tartanánk a hátunkat és vállalnánk a felelősséget, kiugrunk Hawaii-ra, és hagyjuk, hogy Niallék szívjanak helyettünk! – fakadtam ki, és szemeim könnyesek voltak a felgyülemlett idegességtől és kétségbeeséstől.

Louis

Harry összeszorította ajkait és lehajtotta a fejét, mint minden alkalommal, amikor a sírás kerülgette. Ismertem már annyira, hogy észrevegyem.

- Az egész menedzsment ideges és dühös. Mérgükben össze-vissza dobálóznak a szavakkal. Tudod jól, hogy az ítélet csak akkor hangzik el, ha már lenyugodtak. Addig pedig miért kéne ott lennünk? – próbáltam megértetni vele. – Illetve te is tisztában vagy vele, hogy ha most kiállunk a kamerák elé, és mosolygunk, csak még nagyobb visszhangot ver az egész ügy. Viszont ha pár napig meghúzzuk magunkat…

Éppen megszólalt volna, de befogtam a száját, és kétségbeesve magyaráztam tovább, mélyen szemeibe nézve, hátha felfogja, hogy nem tudunk mit tenni.

- Szeretlek, veled akarok lenni, és ezzel senkinek sem ártunk, vagy okozunk kárt. A srácok az első pillanattól kezdve támogatnak minket, és jót szeretnének nekünk. Szerinted ez nem így van? Szerinted nem tennék meg mindent, ami ehhez szükséges, kérdés nélkül? Épp úgy, ahogy mi is megtettük értük, többször is. Nincs semmi, ami jobb lenne, ha ott maradtunk volna, legfeljebb csak rosszabb. És mindezek után, ha most itt hagysz, őszintén, fogalmam sincs, hogy mit csinálok. Nem azért mentünk ezen keresztül, hogy most feladjuk.

Szinte megállás nélkül hadartam, ezért kapkodva szedtem a levegőt, mikor kifogytam a szavakból. Kezem elvettem a szájáról, és tehetetlenül ejtettem le testem mellé. A mellkasom szúrt, a szívem dübörgött a sok magamból kiadott indulattól.

Tényleg ötletem sem volt, mi lett volna, ha akkor fogja magát, sarkon fordul, és elhagy. Abban biztos voltam, hogy úgy összetörtem volna, mint még soha

Harry

Néhány másodpercig csendben néztem arcát, és csak az agyam kattogását hallottam. Majd az ajkamba haraptam, és szó nélkül vágtam hátraarcot.

Abban a másodpercben ragadta meg a csuklóm. Mikor tekintete találkozott az enyémmel, elvesztem benne.

- Most tényleg itt hagysz? – kérdezte érzelemmentes hangon, de szemeiben könnyek csillogtak.

- Tulajdonképp elkísérhetsz visszaváltani a jegyet – lebegtettem meg a kezemben szorongatott Londonba szóló repjegyet.

Arcán robbanásszerűen terült szét a megkönnyebbülés, és habozás nélkül ugrott a nyakamba. Mosolyogva szorítottam őt magamhoz. Aggályaim nem múltak el, de be kellett látnom, hogy néhány szempontból tényleg igaza van. Tényleg hasznos lehet, ha néhány napra eltűnünk, ami ha Londonban maradunk, lehetetlen. Még így is csak reménykedhettünk abban, hogy a sajtó nem szúr ki minket néhány órával a landolásunk után Honoluban.

Ahogy kibontakoztam az öleléséből, azonnal ajkaim felé hajolt, de megállítottam.

- Egy reptér közepén két csókolózó fiú feltűnő jelenség, még akkor is, ha nem a One Direction tagjai- mosolyogtam rá, mire ismét megfogta a csuklóm, és húzni kezdett maga után.

- Hová megyünk? Vissza kéne váltani a… - odaértünk a mosdóhoz, ahol nemes egyszerűséggel berángatott egy fülkébe, és a szót belém fojtva enyémre tapasztotta a száját. A csókba belemosolyogva túrtam a hajába.

Louis

Nem érdekelt, hogy egy reptéren vagyunk, az meg, hogy egy óra múlva felszáll a gépünk, végképp nem. Akartam őt, most azonnal. Éppen ezért egy percet sem tétováztam.

Amint becsaptam a fülke ajtaját magunk mögött, rögtön ajkaira vetettem magam, amit legnagyobb örömmel viszonzott. Szorosan hozzásimultam – az óriásnak nem mondható területen amúgy sem volt esélyem messze lenni tőle.

Csókoltam, haraptam, ahol csak forró bőréhez jutottam, ő pedig próbálta visszatartani a torkából feltörő nyögéseket. A hátam mögé nyúlva lecsaptam a WC tetejét, majd fordítottam magunkon egyet, és hátralöktem őt rá. Azt hiszem, rájött, mit tervezek, mert nem lepődött meg, amikor lovagló ülésben ereszkedtem lábaira.

A fenekembe markolt, nekem pedig széles mosoly ült ki arcomra.
 - Tudod. Harry, én annyira…

- Én is. De nem lehetne, hogy másra használd a szád? – fakadt ki. Nevetésem visszhangzott a csempézett helyiségben.

Arcomat a nyakába temettem, és miközben lassú csípőmozgásba kezdtem, alkottam egy szép vörös foltot a nyakára, a kulcscsontja fölé. Ténykedésem nem maradt reakció nélkül, és a nadrágjaink szöveteinek súrlódása szinte az őrületbe kergetett.

Ekkor hallottam, hogy nyílt a mosdó ajtaja. Ezúttal feltörő kuncogásomat fojtottam el azzal, hogy a nyakába hajoltam. Harry kezei tovább cirógatták a hátamat, még én szorosan öleltem át a nyakát. Egyértelmű volt, hogy mindkettőnknek nem kis baja van…

Harry

Az első néhány másodpercben nem tudtam, hogy csak azért rángatott-e be a fülkébe, hogy megcsókolhasson, de amikor testét az enyémhez préselte egyértelművé vált, hogy nem. Nem voltam benne egészen biztos, hogy jó ötlet – sőt, de már alapból San Fransiscoban voltunk, szóval a józan ész rég nem szabott határokat.

Mikor az ölembe ült, mohón simítottam kezeim a fenekére, és húztam még közelebb magamhoz.

- Tudod – szakította el ajkait az enyémektől - , Harry én annyira…

- Én is – fojtottam belé a szót. – De nem lehetne, hogy másra használd a szád?

Hangosan felnevetett, aztán arcát a nyakamba temetve kezdte csípőjét az enyémnek dörgölni, majd a nyakamat szívta.

Ahogy a kinti ajtó nyílása hallatszott, bennem megállt a szusz, Louis azonban rendkívül jól szórakozott.

Hátát kezdtem simogatni, amivel valójában az volt a célom, hogy mindkettőnket lenyugtassam, ám mikor arcát nyakamba fúrta, és csókolgatni kezdte azt, egyértelművé vált, hogy ő nem tervez lenyugodni.

- Lou… - suttogtam.

Hamarosan ismét ajtócsukódás hallatszott, ami azt jelentette, hogy ismét kettesben voltunk.

Louis a derekamat szorította, és a fülem mögötti érzékeny részt kezdte kényeztetni.

- Úristen – nyögtem. – Egy repülőtér mosdójában vagyunk - emlékeztettem, de közben önkénytelenül a hajába túrtam, mire elégedetten morgott fel.

Louis

Teljes mértékben hidegen hagyott légyottunk helyszíne, a lebukás veszélye csak még inkább felpezsdítette a vérem. Kezeim megtalálták a pólója szegélyét, már a következő pillanatban a bőrét érintettem alatta. Tetszett, hogy készségesen simult a karjaimba.

Hallottuk, ahogy ismét egyedül maradtunk a mosdóban.

Eltávolodtam tőle, és öléből lemászva térdeltem a lábai közé. Feltűrt felsője alól kilátszó hasfalát kezdtem csókokkal hinteni, a nadrágjáig haladva. Felnézve rá láttam a szemében a pajkost csillogást.

Nekiálltam kibontani az övét, a gatyájában lévő dudor miatt kissé nehézkesen lehúztam a sliccét, majd a számat boxerére nyomtam.

- Louis... - nyögte.

Megszakítva előző tevékenységemet néztem fel rá. Két tenyere közé fogta a fejem, és felhúzta magához, szorosan ajkaimra tapadt.

- Éhes vagyok - közölte lazán.

- Most? - vontam fel a szemöldököm, akkor meghallottam gyomra korgását.

- Most - bólintott, de már vigyorgott.

- Jó, szerezzünk kaját - vontam vállat beleegyezően, ám közben kezemmel simítottam végig legérzékenyebb pontján.

Élvezettel teli nyögés volt a reakciója.

Túl a húszezer látogatón! 
Köszönjük!

Mila

II./2. I'm going home

Nem igazán tudok bármit is hozzáfűzni, szóval inkább bemásolom a fejezet végének begépeléssel kapcsolatos beszélgetésünket, ami talán nektek is segít majd megérteni :D Amúgy reméljük, tetszik a fejezet, meg minden, igyekszünk a következővel! A véleményeket pedig várjuk! :) xx

Mila: ki mondja h valamit muszáj tenni?
Doraa: te
Mila: ezt nem értem
Doraa: én se
Doraa: oké szóval
én: mi a francot csinálsz?

te: hazamegyek

én: de... (tiltakozás, félbeszakítod)

te: f@szság volt, dolgunk van, valamit muszáj csinálni, nem hagyhatjuk hogy blablabla

én: Na és mit b@zdmeg?! felejtsük el, tagadjuk le blablabla (lehetetlen opciók)

Harry

Ami azt illeti, Louis nem nyugtatott meg maradéktalanul. Nem attól féltem, hogy a fiúk nem értik meg, hanem, hogy a világ. Mikor ajkai az enyémeket simogatták, hiába volt földöntúli érzés, csak az járt a fejemben, hogy mennyien látnak, és mit gondolhatnak.

- De… - kezdtem, mikor Lou visszafeküdt a vállamra.

- Nyugi – fojtotta belém a szót.

- De att…

- Harry, nyugodj már meg – egyenesedett fel. Nem voltam képes elhinni, hogy ennyire hidegen hagyja a banda jövője. A banda, ami az életünk volt, amely nélkül egymást sem ismernénk. – Az igazi rajongók így is szeretni fognak.

- Nem a rajongókról beszélek – emeltem fel a hangom, mire többen is felénk fordultak, ezért halkabban folytattam. – Hiába szeretnek, ha a munkaadóink kirúgnak, a TV-k nem játszák a videóinkat, a rádiók pedig a dalainkat. Nem szerveznek nekünk több koncertet…

- Akkor majd énekelünk az utcán, és a YouTube-ra tesszük fel a telefonunkkal készített videókat.

- Louis! – Iszonyúan idegesített a hozzáállása. – Bármennyire is szeretnénk, ez nem kettőnkről szól, hanem a One Directionről!

- Csak nem szeretnéd eléggé.

- Hát ezt nem hiszem el – tápászkodtam fel. – Fogalmad sincs, miről beszélek.

- Azt hittem, te is csak velem akarsz lenni, ahogy én veled.

- De önző, amit csinálunk!

- Inkább vagyok önző, mint hogy hazudjak a világnak.

Idegesen hátat fordítottam Louis-nak, és elindultam a folyosón.

Louis

Nem értettem. Annyira nem. Ezek után valahogy már nem éreztem magam fáradtnak. Csal ültem a helyemen, és bámultam ki az ablakon. Siralmasan festhettem, és úgy is éreztem magam. Lerúgtam a cipőimet, és felhúztam a lábaim.

Minden, amire valaha vágytam, az az volt, hogy énekelhessek, és meghallgassanak. Ez már teljesült. Nem akkor, amikor harmadikok lettünk az X-faktorban, nem akkor, amikor meghívtak az első TV-showba, és nem is akkor, amikor kijött az első lemezünk.

Az, amiről mindig is álmodtam, akkor vált valóra, amikor először kiálltam a színpadra. Az a sok ember, aki mind engem nézett… A mentorok… Soha sem izgultam még életemben annyira, és soha sem voltam annyira boldog azelőtt.

Aztán persze jöttek a srácok, a fellépések, felkérések százai, rajongók ezrei. Amit imádtam, és rendkívül hálás vagyok nekik, és mindenért, ami az előbb felsoroltakkal együtt járt, a pénz, a hírnév, de mindig is az éneklés maradt a legfontosabb. És hogy önmagam lehessek.

Most is csak erre vágyom. Illetve Harryre. Az ő hiánya talán elviselhetetlenebb lenne, mint bármi másé. Fogalmam sincs, mikor szerettem belé ennyire…

És épp ezért nem értettem. A srácok úgy is elfogadnak. Az őszinte rajongóink is, sőt, velünk maradnak, és támogatnak. Ám az utóbbi nem is fontos. Hiába ők az oka annak, hogy megélhetünk pusztán a zenélésből, nem féltem őket elveszíteni.

Maximum egy kisebb házba költöznénk, kevesebb luxussal, de sokkal több nyugalommal és békével.

A hangunk, bármit teszünk, a miénk marad. A barátaink kitartanak mellettünk, akárcsak a rokonaink…

Ekkor ébredtem rá, hogy az egyetlen, amit elveszíthetünk, az egyetlen, amit Harry félt, az a hírneve. És szíve szerint bármikor azt választaná helyettem. Meg is teszi, éppen most.

Harry

Megálltam a folyosó végén, és úgy tettem, mintha tüzetesen vizsgálnám a falra helyezett táblát, amiről egyébként semmi mást nem fogtam fel, mint hogy betűk voltak egymás után. Kezeim olyan erősen szorítottam ökölbe, hogy körmeim a tenyerembe mélyedtek.

Nem hittem el, hogy Louis-t ennyire nem érdekli a One Direction sorsa, amiért nem csak mi, de a többiek is évekig dolgoztak, amiért feladtuk a tanulást és a magánéletünket.

Nekem megérné ugyan mindezt eldobni Louis-ért… De a srácok nem tehetnek semmiről, ők nem érdemlik meg, hogy romba dőljön a karrierjük. És az a menedzsment, aki már a félreérthető tweeteket is töröltette velünk… Nem voltam róla meggyőződve, hogy bárki meg tudná győzni az egész csapatot, hogy továbbra is megéri foglalkozni velünk.

- Uram, elnézést, minden rendben? – lépett hozzám egy fiatal stewardess.

- Öhm… Persze. Elnézést – kerültem meg őt, és visszamentem a helyemre. Leültem – szigorúan a nélkül, hogy Louis-ra néztem volna -, elővettem a telefonomat, fülembe dugtam a fülhallgatókat, és bömböltetni kezdtem a zenét.

Louis

Egészen az átszállásig néma csendben ültünk egymás mellett. Harry egyszerűen nem vett tudomást rólam, én pedig jobb híján engedtem visszatérő fáradtságomnak, és álomvilágban töltöttem a hátralévő órákat.

Mikor felébredtem a stewardess hölgy keltegetésére, Harry már nem volt mellettem. Táskámat felkapva rohantam a kijárat felé, az embereket szinte félrelökve. Hová tűnt? Odakint már korom sötét volt, szóval hiába reménykedtem, hogy meglátom göndör hajkoronáját, meg kellett várom, míg beérünk az épületbe.

Fel-alá rohangáltam a reptéren, mint egy idióta. Nem volt a kijáratnál, sem a csomagfelvevőnél, sem a váróban. Többeket kis híján fellökve szlalomoztam a tömegben, de tudtam, alig van esélyem kiszúrni a rengeteg ember között.

Az apró boltokba egyesével bementem, majd már jöttem is ki. Néhány szembejövő tini lány szemében láttam a felismerést, ám nem foglalkoztam senkivel.

Már épp elhatalmasodott volna rajtam a kétségbeesés meg a félelem, mikor megláttam a göndör fürtöket a reptér hatalmas előcsarnokában. Épp a jegypénztártól távozott.

Odafutottam hozzá, és kezét megragadva idegesen meredtem rá.

- Mégis mi a francot csinálsz?

- Hazamegyek – közölte a legnagyobb egyszerűséggel.

- De…

- Semmi de. Hatalmas őrültség volt még csak rágondolni is. Dolgunk van otthon. Valamit muszáj tenni… Nem hagyhatjuk, hogy…

- És mégis mit? Vonjuk vissza az egészet? Tagadjuk le, felejtsük el, nevessünk a hülye tréfán? Mind ketten tudtuk, mit jelent felvállalni. Pontosan tudtuk, mik várnak ránk. És most, hogy talán bekövetkeznek, megfutamodsz?


Harry

Miután Louis az egész utat végigaludta, és meg sem próbálta megbeszélni velem a dolgot, mikor leszálltunk San Franciscoban, felpattantam a helyemről, leszáguldottam a gépről, és a repülőtéren az első utam a pénztárhoz vezetett.

Kihasználtam a hírnevem - hazudnék, ha azt mondanám, hogy először -, a sor elejére furakodtam, és mély levegőt véve kértem egy jegyet a legközelebbi londoni járatra.

Nem csak önző és meggondolatlan lett volna ez a kiruccanás, de ha Louis-t ennyire félreismertem, és ennyire nem érdekli, mi lenne a többiekkel, már nem is volt annyi kedvem csinálni ezt az egészet.

Másfél órám volt a gépig, szóval úgy döntöttem, elbújok a mosdóban, nehogy Louis utánam jöjjön. Persze a következő lépésnél kapta el a karom.

- Mégis mi a francot csinálsz? - szinte üvöltött.

- Hazamegyek - lengettem meg a kezemben tartott repjegyet, mire egyből tiltakozni kezdett, ám szavába vágtam, és kifejtettem, micsoda ostobaság volt az ötlet.

- Valamit muszáj tenni... Nem hagyhatjuk, hogy...

- És mégis mit? - lépett közelebb, és olyan opciókat kezdett el sorolni, melyek nevetségesen elképzelhetetlenek voltak.

II./1. Go anywhere

Sziasztok! 

Ezer év után újra jelentkezünk a második évaddal. Habár az első fejezete kissé rövid lett, annál jobb lesz később, és reméljük, hogy legalább annyira tetszeni fog nektek, mint amennyire mi élvezzük a megírását.
Kíváncsian várjuk a véleményeiteket, a fejezetről meg az új fejlécről is!

We do believe in Larry, we do, we do!

xx, Mila&Doraa

Harry

Louis-val kézen fogva rohantunk ki a stúdió elé, ahol több tucat ember várakozott ránk. A lehető leggyorsabban átverekedtünk magunkat a sikítozó lányok és az egymást túlkiabáló riporterek tömegén, és beugrottunk az első utunkba akadó taxiba.

- Ez nem volt semmi – lihegte Louis.

- Majdnem kitépték a hajam – bizonygattam göndör fürtjeim közé túrva.

- Úristen, hova lett a pucslim? – nézett végig magán kétségbeesetten barátom.

- Lou, nem is volt pucsid – világosítottam fel.

- Ja, akkor jó – lélegzett fel, mire elnevettem magam.

A taxist valószínűleg nem annyira szórakoztattuk, hiszen miközben minket bámult a visszapillantó tükörben, hangosan megköszörülte a torkát.

- Most hová? – érdeklődtem a mellettem ülőtől, aki egy percig elgondolkodott, majd bediktálta címünket a sofőrnek.

Mikor megálltunk a hatalmas ház előtt, épp nyitottam volna az ajtót, ám Louis megfogta a kezem.

- Csak beugrom valamiért, megyünk tovább – magyarázta, majd már nyitotta is a ház kapuját. Én inkább kerültem a taxis tekintetét, amíg Louis távol volt, aki szerencsére hamar visszaért.

- A reptérre, legyen szíves! – nézett a sofőrre, aki azonnal a gázra lépett.

Értetlenül néztem rá, ő azonban biztatóan rám mosolygott, amivel azt sugallta, hogy bízzam csak rá magam, és én úgy tettem. Csendben bámultunk ki az ablakon, és miközben London elsuhanó házait szemléltük, az járt a fejemben, ami az elmúlt órában történt. Az életünk hatalmas fordulatot vett, amikor bekerültünk az X faktorba, most azonban, hogy ezt megtettük, végképp, helyrehozhatatlanul és fenekestül fordult fel minden.

Egy pillanatra bevillant a show vezetőjének arca, mikor a tagadjuk-e, hogy nem csak baráti kapcsolat van köztünk kérdésre nemmel feleltünk, amin halkan felnevettem. Louis kérdőn nézett rám, én azonban csak szórakozottan megráztam a fejem, miközben azon töprengtem, mégis hová tartunk.

A reptér előtt fékezett le a taxi, Louis kifizette a kért összeget, majd leültetett a váróteremben, arra kérve, hogy ott várjam meg. Nem volt tíz percnél tovább távol, ami alatt csupán egy szerény lány jött oda hozzám aláírásért kuncsorogva.

Louis

Mióta közölték, hogy az adásnak vége, csak egy gondolat járt a fejemben: Hogyan tovább? Aztán eszembe jutottak Harry szavai: Bárhová, csak el innen… Mondjuk Hawaiira.
 Elégedetten léptem el a pulttól, immáron jegyekkel a kezemben. A fiatal lány kedves mosollyal kívánt kellemes utat mögüle.

Mikor visszaértem a rám váró göndör hajúhoz, ő kíváncsi tekintettel nézett fel rám.

- Utazunk – néztem rá elégedetten.

- Mi? Hogy? Mi? Hová? – fogalmazta meg kérdéseit egymás után.

- Utazunk, repülővel, mi ketten, Hawaiira – igyekeztem mindenre válaszolni, miközben szélesen elvigyorodtam.

Elkerekedett szemekkel meredt rám, mire egyszerűen átkaroltam a derekát, és terelni kezdtem.

- Ez most komoly?

- Halálosan – nyomtam kezébe a még otthonról elhozott iratait.

- Te nem vagy normális… - kezdett bele, és látszólag nem tudta, hogy nevessen vagy még jobban kiakadjon.

- De te így szeretsz! – fejeztem be a mondatot helyette, majd egy puszit nyomtam az arcára, és átléptünk a kapun, ahonnan már nem volt visszaút.

Már a repülőn ültünk egymás mellett, ám Harry továbbra is csak azt hajtogatta, hogy nem vagyok normális, mire közöltem, hogy akkor ő sem, mivel velem jön, meg hogy amúgy is az ő ötlete volt az egész.

- De én nem gondoltam komolyan – nézett rám.

- Én meg igen – helyeztem magam kényelembe. A rohanás otthonról kimerített, azt hiszem, aludni fogok.

- Jó, de te nem vagy… - Befogtam a száját, mielőtt bármit is mondhatott volna, és csak akkor engedtem el, amikor már láttam a tekintetén, hogy képes csendben maradni.

A hangszórókon át utasítottak minket a biztonsági öv bekapcsolására, majd a fontos tudnivalókat kezdtél sorolni. Én ezalatt Harry vállára dőltem, végtelen nyugodtság áradt szét bennem. Meg szerelem.

- Jó lesz – néztem még fel a mellettem ülőre, aki egy apró bólintással jelezte, hogy ő is így gondolja, miközben összekulcsolta az ujjainkat.

 A repülő ekkor indult el a kifutón, néhány perccel később pedig már a felhők között repültünk.

Harry

Mikor már vagy fél órája tartott a repülő út, nem voltam benne biztos, hogy Louis elaludt, vagy csak pihen. Valójában egyik esetben sem akartam zavarni, csak arra voltam kíváncsi, tud-e valaki erről a kis utunkról... És hogy mikor is érünk már oda.
 Kicsit megrántottam a vállam, ám semmi reakció. Mivel idő közben megtudtam, hogy San Fransiscoba tart a repülőgép, tehát messze volt még a cél, úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy felébreszteném Louis-t, magam is megpróbálok elaludni, hiszen hosszú, és eseménydús napon voltunk túl.

Alig vártam, hogy végre landoljunk, és bekapcsolhassam a telefonom. Nem, nem azt vártam, hogy bárkivel is megoszthassam, hogy eljöttünk... Nem. Muszáj volt látnom a rajongók véleményét.

Tudtam, hogy rengetegen nem fogják elfogadni, és számítottam rá, hogy a twitter követőim száma a felére csökken, ugyanakkor a Tumbrl hosszas tanulmányozása után reménykedtem benne, hogy azok, akik Larry rajongók voltak, kitartanak mellettünk, hogy romance lett a bromance-ből.

Abba már bele se mertem gondolni, hogy a menedzsment milyen idegbeteg lehet. Azok, akik a Nickelodeont  bámuló nyolcéveseknek szántak bennünket, valószínűleg szerződésbontásra készültek. És bármennyire is szerettem volna, nem jelenthettem ki, hogy nem érdekel. Nem önmagam, és még csak nem is a pénz miatt. Egyedül Liam, Niall és Zayn érdekelt. Nem tehettük meg, hogy mindent elrontunk.

 Mivel sikerült felhergelnem magam, esélyem sem volt elaludni. Kezdtem úgy érezni, hogy felelőtlen volt, amit tettünk.

Louis

Arra ébredtem, hogy a párnám mozgolódik. Megdörzsöltem a szemeim. Végtelenül fáradtnak éreztem magam. Felpillantva pedig egy rendkívül ideges Harryvel találtam magam szembe.

Kékeszöld szemeibe néztem, tenyeremet arcélére simítottam. Meglepődtem, amikor kezemet egyszerűen ellökte.

- Mi a baj? - kérdeztem halkan, és körbepillantottam. Senki sem figyelt ránk.

- Mi lesz a bandával?

- Mi lenne? Túltesszük magunkat a dolgon, visszamegyünk, és minden megy tovább...

Szívesen hozzáértem volna, de az előző után nem mertem. Nem értettem, mitől vált ennyire gondterheltté.

- Felejtsük el... Pár napig hadd foglalkozzunk csak egymással - kértem.

Bizonytalanul mosolyodott el.

- Gyere ide - tártam ki karjaim. 

Felsőtestével elkezdett közeledni kezdett felém, ám a biztonsági öv félúton megállította. Elnevette magát. Gyorsan kikapcsolta az akadályt, akár csak én,. majd karjaimba vetette magát, arcát a nyakamba fúrta.

- Minden a legnagyobb rendben lesz. Meg fogják érteni... - biztosítottam.

- Végre azt csinálunk, amit csak akarunk - lelkesedett fel.

- Pontosan - szorítottam még jobban magamhoz.

- Bocs - morogta.

Képes voltam elhinni, hogy minden rendben lesz, a remény pedig eszeveszett mosolygásra késztetett.

Éreztem, ahogy megmozdul, majd ajkai már az enyémeket ostromolták. Hajába túrtam, és szabadabbnak éreztem magam, mint eddig bármikor.

Amilyen gyorsan nekem esett, olyan hamar el is távolodott tőlem. Sóhajtva visszadőltem a vállára aludni, bíztam benne, hogy már ő is megnyugodott.