10. Almost perfect

Hello!
Íme itt az új fejezet! Jelentem bioszból is levizsgáztunk, már csak egy töri szóbeli áll a rendszeres frissítés útjába... (Észrevettük a "mikooor lesz már új feji" témájú kritikákat, és igyekszünk!)
És akkor lássuk a 2/5 1D további szerencsétlenkedéseit! (Véleményeket továbbra is várjuk...)


Doraa

Louis

- Nem - szólalt meg mély, rekedtes hangon.

Elmosolyodtam, és lazítottam a karjain a nyakam körül, majd könyökénél fogva a kanapéhoz húztam. Nehezen akart elengedni.

- Bármennyire is jó érzés így ácsorogni, egyáltalán nem segít a beszélgetésben, amiért hazajöttünk - juttattam eszébe a zavaró tényt.

A kanapéra ült, hátával a karfának támaszkodva, én pedig vele szembe. Mindketten felhúzott lábbakkal gubbasztottunk, hogy véletlenül se érjük a másikhoz. Iszonyúan idegesített.

Gyorsan átfutottam a fejemben minden lehetősséget. A kapcsolatot, ami kialakult köztünk, nem lehetett eltörölni a banda miatt. Az érzéseim pedig, ha beleőrülök a felejtésbe, sem szűntek volna meg. De ha felvállaljuk, kitör a tömeghisztéria.

- Muszáj hallgatnunk róla - mondtam ki hangosan a következtetésemet. - Veled akarok lenni, téged akarlak, és nem azt mondom, hogy titkolózzunk... Egyszerűen csak ne csókolózunk nyilvánosan... Bár lehet, az eddigi poénjaink után már nem lepődne meg senki... Mármint... Amennyire azok poénok voltak...

És ekkor már tudtam, hogy minden ölelés, játékos érintés ide vezetett, ahol most vagyunk.

A következő őrült gondolatom pedig az volt, hogy egyiket sem bántam meg, sőt... Meg akartam ismételni azokat, ahányszor csak a velem szemben ülő hagyja.
Ám eddig olyan könnyű volt őt megérinteni. Csak kinyújtottam a kezem, és ő ott volt. Most pedig minden mozdulat súlyossá és veszélyessé vált. Nem tudtam, hogyan reagálna. Hiába maradnánk csak barátok, képtelen lennék úgy viselkedni, amennyiben azok nem ölelkeznek vagy csókolóznak. Minden megváltozott. Ami eddig természetes volt, mind idegenné vált. Úgy tűnt, mintha azon gondolkodnék, mi lenne, ha először érezném forró bőrét a tenyerem alatt.

Harry

- Louis... - Átfutott a fejemen, hogy megfogjam a kezét, de aztán inkább mégsem tettem. - Azt hiszem, igazad van. Mindenben. Mármint... Nem érdekel, hogy minek hívjuk, ha velem vagy - mondtam ki olyan könnyedén, mintha a legutóbbi interjúról beszéltünk volna. - És tudod mit? Legszívesebben világgá kürtölném, hogy szeretlek, és hogy szeretsz. De tulajdonképpen tudod miért nem érdekes? Mert akivel a leginkább meg szeretném osztani, az úgy is te vagy. És persze, nem hinném, hogy oda akartunk volna állni Liam meg Niall elé, megfogni egymás kezét, hogy képzeljétek, együtt vagyunk! Csak... Csak szeretni akarlak. És hogy hagyd, hogy szeresselek.

Mindeközben az ujjaimmal malmoztam, és nagyon próbáltam úgy előadni az egészet, hogy ne tűnjek, vagy legalább ne érezzem magam totál idiótának. Minek utána Louis nem válaszolt, éreztem, hogy rá kéne emelnem a tekintetem, de ez olyan nehéznek bizonyult, mint még soha.

Valahogy az ujjaim sem akarták abbahagyni a feszültség-levezető mozgást. Végül Louis segített, megfogta a kezeimet, és ekkor már kénytelen voltam a szemébe nézni.
- Nyugi - mosolyodott el, majd lassan, óvatosan közel hajolt hozzám.

Éreztem, hogy ahogy én sem, ő sem biztos a dolgában, nem igazán tudja, hogyan kell kezelni egy ilyesféle helyzetet. Aztán ahogy látta, hogy nem próbálok ellenkezni, a kezeit az enyémekről az arcomra tette, és lágyan megcsókolt.

Nem mondhatnám, hogy meglepetésként ért vagy ilyesmi, hiszen a hosszas bevezető után számítottam rá, de hirtelen mégsem tudtam, hogyan reagáljak. Louis szerencsére adott időt, hogy valamennyire megszokjam a helyzetet, és átkaroljam a derekát. Egyik kezével a nyakamat kezdte cirógatni, és ahogy elmélyült a csókunk, nem bírta - vagy inkább nem akarta - tovább tartani magát, és finoman hozzám simult.

Néhány másodpercre eltávolodtunk egymástól - csak annyira, hogy egymás szemeibe nézhessünk -, majd újra egymás ajkainak estünk, ám ezúttal már nem olyan finomkodóan. Ebben a csókban már benne volt minden elnyomott érzelem, az összes elfojtott vágy, minden, ami eddig nem törhetett a felszínre. Egyszerre volt őrjítő és felszabadító. Belemosolyogtam a csókba. Ő is. Aztán hátrébb húzódott, megtámaszkodott mellettem a karfán, és végre igazán felszabadultan elnevettük magunkat. Az ő keze azért még mindig a tarkómat, az enyém pedig az ő derekát simogatta. 

Louis

Tökéletes volt. Aztán észrevettem, hogy tulajdonképpen alig férünk el a kanapén. Felpattantam, mire Harry kérdőn felhúzta a szemöldökeit. Széles vigyorral felé nyújtottam a kezem, amit meg is ragadott. Erőteljesen felrántottam a kanapéról, de vigyáztam, hogy ne csapódjon nekem teljes erővel. Magam után húztam az ágyamig, majd hátradőltem, őt is magammal rántva. A szobában visszhangzott a nevetése, és a szemei ragyogtak, amikor rám nézett. Ismét ajkaira tapadtam.

Mikor levegőt kapkodva elváltunk egymástól, legördült rólam, így mind a ketten a plafont néztük pár pillanatig. Oldalra fordítottam a fejem.

- És amúgy hogy vagy mostanában? - tettem fel a sablon kérdést, ami jelen pillanatban iszonyat viccesen hangzott. Az oldalára fordult, és úgy nézett rám, mint aki nem hiszi el, hogy ezt tényleg kimondtam, majd kipukkadt belőle a nevetés.

Visszafordult, és ismét a hátán fekve válaszolt vidáman.

- Igazán jól, köszi, hogy kérdezted - válaszolt aztán mégis, amin pedig én kezdtem kuncogni.

- Valóban? - kerekedtem fölé. A lábaink teljesen összegabalyodtak, a könyökeimen támaszkodtam a feje mellett.

- Valóban - bólogatott kisgyerekként, mint aki rájött, most árulta el legféltettebb titkát.

Erre puszikat kezdtem el adni neki mindenhová, ahol csak értem. A homlokára, az arcára, az orrára, egészen addig, amíg meg nem elégelte. Egyik kezét a tarkómra simította, majd erőteljesen lehúzott magához egy újabb csókra. Sosem éreztem magam ennyire felszabadultan ez előtt.

Ismét elváltam tőle, mielőtt elragadott volna a vágy, és többet akartam volna. Az ismét olyan dolog, amiről beszélnünk kell majd, de nem most, amikor mellette fekszem az oldalamon, még mindig szorosan mellettem van, a tenyeremet illeszti az övéhez, és ujjaimmal játszik.

Összekulcsoltam kezeinket, majd a kézfejére leheltem apró puszit. A szemébe néztem, és tetszett, hogy végre nyoma sem volt az alig egy órával ezelőtti könnyeinek. 

Harry

A csönd végre nem feszült volt, hanem egyenesen olyan, mint tegnap vagy azelőtt. Aztán az idilli pillanatot sikerült szétzúznom egy hatalmas ásítással. Louis pedig a változatosság kedvéért szélesen elvigyorodott.

- Álmosak vagyunk, álmosak vagyunk? - érdeklődött.

- Dehogyis! - ráztam meg a fejem, ám újabbat ásítottam.

Megadóan felültem az ágyban, adtam a szájára még egy puszit, majd a fürdő felé vettem az irányt.

- Ne gyere utánam! - fordultam vissza széles mosollyal, mire ő megjátszott felháborodottsággal csettintett.

Ahogy magamra engedtem a meleg vizet, mintha az elmúlt nap feszültségeit is mind lemostam volna magamról.

Gyors fogmosás után megszárítottam a hajam, majd kikecmeregtem a fürdőszobából. Belebújtam egy utamba akadó tiszta boxerba, és belezuhantam az üres, tiszta ágyba. Félálomban hallottam, ahogy Louis is elvonul zuhanyozni, majd meg sem lepődtem különösebben, amikor éreztem, hogy besüpped mögöttem az ágy, és a hátamhoz simul. Átölelte a derekam, és adott még egy puszit a vállamra.
- Jó éjt - motyogtam, majd szinte azonnal álomba merültem.

Reggel felettébb meglepő dologra ébredtem.

- TUUUUUUUUDTAM! - kiabálta Zayn az ágy lábánál állva. - Tuuudtam, tuuudtam, annyira tudtam! - Még örömtáncot is járt.

- Mi történt? - érdeklődtem rekedten.

- Zayn tudta - állapította meg Louis.

- Mit is?

- Fiúk... Ne már. Az egyik ágy be van vetve, te a másikban vagy - nézett rám -, te pedig most ugrottál ki belőle - fordult Louishoz.

- Louis, miért engedsz be mindenféle jöttmentet a szobánkba? - fordultam vissza a fal felé.

- Nem kérdezte, hogy bejöhet-e - magyarázta.

- Ugyan már, ne mondjátok, hogy titkolni akartátok. A srácok elől. Előlem! - bár a fejemre húztam a párnát, hallani lehetett a hangján, hogy a vigyor az arcán letörölhetetlen.

9. You went crazy

Hello!

És igen! Igaz, hogy holnap vizsgázunk, és igaz, hogy egyikünk se  tud semmit, még is sikerült kijavítani az új fejezetet! Ezennel hivatalosan is elérkeztünk a történet címadó részéhez.
Jó olvasást, és várom a véleményeket!

Doraa

Louis

Beszólásom egy szokásos poénnak indult, ám valami egészen más lett belőle. Másodpercekig ültem lefagyva, magam elé meredve. A szívem ezerrel dobogott, még akkor is, amikor kérdőn a mellettem ülőre néztem.

- Menj már utána! – szólt rám Zayn erőteljesen, mire azonnal felpattantam és igyekeztem a kijárat felé. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz most, de semmi más nem járt az eszemben, mint ajkai az enyémekre simulva.

Egyáltalán merre mehetett? Kiléptem az épület elé, szerencsére azonnal megláttam néhány méterrel arrébb, a falnak támaszkodva.

- Harry – szólítottam meg, de fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Magyarázatot vártam egy olyan kérdésre, amit még magamnak feltenni is rettegtem, nem hogy neki.

Újra elismételtem a nevét. Szörnyen festett. Annyira magányosnak és elhagyatottnak látszott, amilyennek sose szerettem volna látni. Át akartam ölelni és megvigasztalni.

Nem nézett rám még akkor sem, amikor megkértem. Könnyek folytak végig az arcán. Nem akartam olyat tenni, ami ennyire megviseli. De mégis mit tettem?

Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen semmi másra sem vágyom, mint hogy megcsókoljam.

A fal segítségével ejtettem foglyul, hogy ne szökhessen meg. Eltüntettem a sós cseppeket, és ajkaimat az övéire nyomtam. Amikor nem ellenkezett, felbátorodva öletem át a derekát, és húztam még inkább magamhoz, de eltolt.

- Louis… ezt… meg kéne beszélnünk. – Éreztem, ahogy eltávolodik tőlem.

- Nem akarok beszélni – közöltem vele komolyan. Persze tudtam, hogy muszáj lesz, jelen pillanatban azonban nem tudtam, mit is mondhatnék.

- Louis – szólt rám, és látszólag kezdett ideges lenni. És még mindig szomorú volt.

- Én is szeretlek – mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott. Aztán rájöttem, hogy valójában ez a pár szó volt az, ami minden érzelmemet lefedte. Az egész ennyire egyszerű. Mindig is eszesnek, kedvesnek, szeretetreméltónak és gyönyörűnek tartottam. Illetve ott, abban a pillanatban, piszkosul vágytam rá.

Úgy vettem észre, ez volt az, amire legkevésbé sem számított. Szemei kételkedve bámultak rám. Én pedig semmi másra nem voltam képes, mint szelíden mosolyogni rá.

Azt, hogy még egyszer megcsókolom, inkább nem kockáztattam meg. Időre volt szüksége, ahogy nekem is.

Harry

Gondolkodnom kellett, de mégsem állhattam ott percekig némán.

- Mi lenne, ha visszamennénk a hotelba folytatni ezt a beszélgetést? – kérdeztem fojtott hangon. – Te hívj egy taxit, én meg lemegyek a cuccainkért és szólni a többieknek.

Aprót bólintva vette elő a telefonját. Mikor leértem, Zayn ölében már újra ott ült Anne, és kedvesen cirógatták egymást.

Igyekeztem minél gyorsabban összeszedni a dzsekijeinket, mintha ott sem lennék, ám persze ez nem sikerült. Zayn megkopogtatta a vállam.

- Igen? - fordultam felé, ő pedig csak kérdőn vigyorgott. Égnek emeltem a tekintetem.

- Ennyire egyértelmű volt? - csúszott ki a számon.

- Nem tudom - vonta meg a vállát. - Nekem igen.

- Micsoda? - ráncolta homlokát Anne.

- Hagyjuk, cica - mosolygott az ölében ülő lányra Zayn, én pedig egy 'majd megbeszéljük, Zayn'-nel és egy 'további jó szórakozást'-tal ott hagytam őket.

Felbaktattam a lépcsőn, és a fal mellett ácsorogva egy igen elmélyült Louist találtam. Más azt mondaná, bután meredt maga elé, de én ismertem ezt a tekintetet - ahogy minden mást is rajta -, és tudtam, hogy valamin komolyan gondolkodik. Nem akartam megzavarni, és hirtelen nem is tudtam, miről beszélhetnénk, mert mégsem mehet oda az ember fia a haverjához azzal, hogy na figyi, most akkor mi szerelmesek vagyunk? Tehát szótlanul a kezébe nyomtam a fekete dzsekijét, és fel-alá kezdtem járkálni a járda szegélyén.

A gondolat, ami leginkább foglalkoztatott - mily meglepő, - a jövő volt. De igaziból nem azon töprengtem, hogy most mi lesz köztünk Louis-val. Mármint persze, nem hagyott nyugodni az sem, hogy mennyire gondolta komolyan vagy mennyire fogja holnap komolyan gondolni, de ami igazán zavart, az a távolabbi jövő volt. Úgy értem, ha mi ketten most komolyan... folytatjuk ezt a... dolgot, akkor oké, hogy Niall és Liam jól fogják fogadni - Zayn reakcióján már nem kellett agyalnom-, hiszen ők a barátaink, és szeretnek minket, na de a rajongók? A családunk? A menedzsment és mindenki más? Mi lesz így? Mi lesz kettőnkkel? Mi lesz a bandával?

Néhány órának tűnő perc után megérkezett a taxi. Louis előre ült, én hátra, bediktáltam a szálloda címét, és bármilyen értelmes gondolatfoszlányt mellőzve bámultam az ablaküveg túl felén elsuhanó sötéten ásító házakat.

A hotel elé érve Louis fizetett, majd továbbra is halálos csöndben fellifteztünk a szobánkhoz. Louis-nál volt a kulcs, kinyitotta az ajtót, ledobta a dzsekijét a földre, majd önmagát a kanapéra. Halkan csuktam be az ajtót, majd miután elfordítottam a kulcsot, hirtelen nem tudtam, mihez kezdjek. Ilyen még sosem fordult elő köztünk, de kezdett kínossá válni a hallgatás.

- Ugye nem akarod egész éjjel ezt csinálni? - kérdezte Louis anélkül, hogy rám nézett volna.

- Mit? - játszottam az értetlent, mire végre rám pillantott, és égnek emelte a szemét.

- Ugye nem akarsz hallgatási fogadalmat tenni?

- Csak ha te sem - vigyorodtam el, mire végre az ő arcizmai is ellazultak.

- Szóval idejössz, vagy két méteres távolságról fogunk beszélgetni?

Hozzá hasonlóan levágtam a dzsekim a szoba közepébe, és a kanapé karfáján átlendülve csapódtam be mellé. Törökülésbe helyezkedtem, és kerestem a szavakat.

Neki előbb sikerült megtalálnia a hangját.

- Nézd, Harry, hogy ha átgondoltad, és... rájöttél, hogy... vagy...

De úgy látszik, a szavakat mégis én találtam meg előbb.

- Louis. Mióta megismertelek, egy vicces, odaadó, kitartó, önzetlen, kedves fiúnak tartalak. Ahogy bekerültél az életembe, úgy lettél a legjobb barátom. Sosem volt semmi, amit ne szerettem volna rajtad, még a legidegesítőbb szokásaidat is imádom, hogy mindig a szavamba vágsz, hogy néha úgy visítasz, mint egy malac, és hogy néha horkolsz. Minden apró dolog hiányzik, ha nem vagy velem. És eddig nem tudtam, mi ez... - És a mondatok csak jöttek és jöttek, és képtelen voltam megálljt parancsolni az eddig kimondatlan szavaknak. - Vagy is, mi van? Dehogynem tudtam. Csak nem mertem elhinni. Vagy nevet adni neki, arról nem is beszélve, hogy szavakba önteni. Szóval most, hogy valamilyen szinten készen állok rá... Ha azt akarod kérdezni, hogy megbántam-e vagy meggondoltam-e magam, a helyzet az, hogy nem, és nem is fogom, szóval ha most megijesztettelek, akkor itt az utolsó alkalom, hogy kimenj azon az ajtón - mutattam a hófehér tölgyfaajtóra - anélkül, hogy összetörnéd a szívem.

Louis

A szóáradata először meglepett, majd a boldogság robbanásszerűen áradt szét a végtagjaimban.

- Te teljesen megőrültél... - mondtam, ami elsőként eszembe jutott. Megbotránkozó tekintetét látva, lehet nem ez volt a legjobb ötlet. Felpattant az ágyról, és ő indult az ajtó felé.

- Teljesen megőrültél, ha azt hiszed, hogy képes lennék itt hagyni téged – fejeztem be az elkezdett mondatom, mire megállt a szoba közepén. – Ami pedig azt illeti, én sem tudom, hogy mióta érzek így. Mióta vágyom arra, hogy átöleljelek, vagy mióta dobban a szívem hatalmasat, ahányszor csak rám mosolyogsz. De ha megkérdeznéd, azt válaszolnám, mindig is tudtam, hogy szükségem van rád. Egyszerűen csak nem számított, hogy barátságnak vagy szerelemnek nevezzük, amíg mellettem vagy. Persze azért az utóbbi sokkal több lehetőséget tartogat…

Egy pillanatig bizonytalanul mosolyogtam a szőnyegre, amit kitartóan bámultam, de aztán felnéztem az álldogáló fiúra, és rögtön megkomolyodtam.

Felálltam az ágyról, és mögé sétáltam. Nem mertem megérinteni. Messze volt, a gondolatai között, távol tőlem.

- Nézd, Harry... Tudom hogy rengeteg a kérdés, de nem lehetne, hogy együtt találjuk meg rájuk a válaszokat?

Hallgatott, én pedig továbbra is esetlenül álldogáltam a háta mögött. Beletúrtam a hajamba. Lehet, hogy...

- Illetve nem muszáj mostantól idétlen párocskaként viselkednünk... Ha szeretnéd, továbbra is maradhatunk barátok... - kezdtem védekezni.

Először a fejét kezdte el ingatni, nemet intve, majd megpördült a tengelye körül. Karjait a nyakam köré fonta, és arcát a nyakamba rejtette.

Ez a reakció mit sem segített abban, hogy kitaláljam, mire gondol. Nagyon szerettem volna a fejébe látni. Megtudni, hogy azt várja, öleljem át, vagy pedig éppen búcsúzik. Nem tudtam volna mit kezdeni azzal, ha elviszi innen a cuccait, és ismét Zayn költözik be a helyére.

Azt sem tudtam eldönteni, hogy pillanatnyilag hogyan érez, mivel továbbra sem hagyta el szó az ajkait, azon kívül, hogy:

- Louis... - Igazából suttogásnak sem volt tekinthető, én még is hallottam, köszönhetően annak, hogy milyen közel volt hozzám.

El akart engedni, ám mielőtt ezt megtehette volna, végre megmozdítottam a karjaimat, és szorosan magamhoz húztam. Mélyet sóhajtott, és éreztem, ahogy megnyugszik. Az egész teste, ami eddig mereven feszült, menekülésre készen, lassan felengedett a karjaim között.

- Ha elengedlek, megpróbálsz megint elrohanni? - tettem fel az első és legfontosabb kérdést, amire választ vártam.

8. Could you hold it?

Üdv ismét!

Na végre meghoztuk az új fejezetet, bocsi a késésért - igen, észrevettem,  hogy összegyűlt a hat komment -, csak kedden írjuk a töri vizsgát, így eléggé el vagyunk havazva, de igyekszünk.

A kommentekről jutott eszembe, azt hiszem, eddig nem említettem, hogy ez a történet semmi több, mint Mila 1D mániája és az unalmas tanórák következménye. E kettő hatására írtunk tele kézzel másfél A4-es füzetet, majd,  hogy ne vesszen kárba, gépeltem le, és most, amint barátnőm kijavítja, tesszük is fel.

A mostani rész kicsit rövid lett, viszont annál eseménydúsabb, szóval várjuk a megjegyzéseket!

Jó olvasást!

Doraa

Harry

Amikor szembesültem a tükörképemmel, kicsit sem voltam boldog. Nagy masnik, virágok és szívecskék csúfítottak az arcomat, és a jobb alkaromon valami elmebeteg gyermekmondóka éktelenkedett.

A tettes nevét üvöltöttem.

- Mi van? - támolygott a fürdőszobába Louis a tarkóját vakargatva, nagyon álmos szemekkel.

- Ezt mégis mikor alkottad ide?
- Mit? - pislogott rám ártatlan tekintettel.

- Komolyan? - grimaszoltam.
- Nem értem, miről beszélünk - ásított.

 Mély levegőt vettem, és mivel reggel lévén nem éltem át a humort, csöndben elkezdtem lesikálni magamról Louis mesterművét.

Egy bögre kávéval, egy óra készülődéssel és egy újabb óra válaszolgatással később ismét felhőtlen volt a hangulat, és a fiúkkal beültünk a turnébuszba egy kicsit kockulni. Persze ezerrel ment a versengés, és tuti biztos csaltak, amiért megint nem én nyertem. 
Az újabb szörnyű jelekkel inkább nem törődtem - természetesnek vettük Louis-val, hogy egymás ölében fetrengünk, szinte folyamatos volt a fizikai érintkezésünk, és ahányszor vetettem rá egy pillantást, úgy éreztem, rögvest elolvadok.
Próbáltam meggyőzni magam, hogy ez a baráti szeretet. Tényleg próbáltam. Minden erőmmel.
Ő meg egyszerűen fogta magát, elkapta a pillantásom, és rám mosolygott. Idétlenül visszavigyorogtam, majd összefüggéstelen mondatokat kezdtem hadarni Zaynnek, aki csak szótlanul vigyorgott mellettem, és hol rám, hol Louis-ra pillantott.

A napot masszív semmittevéssel töltöttük, végre nem kellett sehova rohanni, sehova készülni, semmit sem írni vagy tervezni, és ilyen már rég nem fordult elő. Szóval csak ittuk egymás után a cappucinokat, tömtük magunkba az egészségtelen nassolnivalókat, és olyan jókat nevettünk, hogy belefájdult a hasunk.

Aztán ahogy elkezdett sötétedni, magunkra kaptunk néhány ruhát, megigazítottuk a hajunkat, és ellentmondás nem tűrően intettünk búcsút a kis magángárdánknak.

Liam végzett egy kisebb kutatást, és kiválasztotta a számára legszimpatikusabb helyet. Ötöcskén levonultunk oda, és a bemelegítő kör után tökéletes hangulatba kerültünk. Csupán néhány rajongónak sikerült kiszimatolnia, hol vagyunk, de teljesen tisztelettudóak voltak, mi meg cserébe jó fejek.

Louis

Az egész napos kikapcsolódás még az esti alvásnál is jobban feltöltött energiával. Igyekeztem minél többet beszélni Harryvel, esetleg minél többször megnevettetni őt, nehogy megint eltávolodjunk egymástól.

Szinte minden pillanatban hozzáértem, mert ezt akartam. Vagyis inkább vágytam arra, hogy a bőröm az övéhez érjem, még ha csak a kivételesen testét fedő szöveten keresztül is.

Szerettem, ahogy esetlenül néha rám mosolyog, és abszolúte nem érdekelt, hogy a többiek esetleg mit látnak mindebből és mit nem.

Az esti bulizásnak vidámsággal néztem elébe, ám csajozni kivételesen egyáltalán nem volt kedvem. Liam egész jó kis helyet talált, a fények villogtak mindenütt, a zene pont olyan hangosan bömbölt, hogy az ember még éppen ne süketüljön meg, a piát pedig a pultos gyorsan a kezembe nyomta.

Húzásra ittam meg, majd kerestünk egy félreeső asztalt, ahová mind a hatan leülhettünk volna, ha lettünk volna annyian.
Ám ekkor nem várt személy érkezett. Az új sminkesünk, akit leginkább csak látásból és köszönésből ismertem, jelent meg az asztal mellett. Zayn felállva fogadta, és apró csókot nyomott a szájára, ezzel egyértelművé téve, hogy a velünk szemben ülő lány Anne.

Miután minden formaságon túlestünk, finoman elkezdtük vallatni a lányt, hogy vajon milyen hamar hagyja faképnél barátunkat - csalódnom kellett.

Ugyanis rá kellett jönnöm, hogy ők bizony totálisan beleestek egymásba, ami pedig azt jelenti, hogy már Zayn is képes volt megtalálni az igazit, én pedig még mindig nem.

Tekintetem Harryre tévedt, aki szintén elgondolkodott valamin. Aztán a srácok hoztak még egy kör piát, valami kevertet és iszonyat erőset, a hölgynek pedig valami színes díszített löttyöt.

- Ha megbocsátotok, kimennék a mosdóba - állt fel Anne az asztaltól pár perc múlva, ahol már csak én, Harry, meg a pasija ültünk.

- És ha nem bocsátunk meg? - vetettem oda.
Negédesen nézett rám.
- Akkor is.

- Megfognád? - kérdezte, és az italát Zayn kezébe adta. Az alacsony asztalra, amin roppant illetlenül fenn volt a lábam, talán azért nem tette le, mert az előbb is véletlen majdnem lerúgtam a hamutartót.

- Persze - válaszolt a kérdezett magától értetődően.

- Köszönöm - kapott ezért egy puszit a szájára. - Szeretlek.

- Jól kifogtad - ismertem be hangosan, miután a lány elment.

- Én is megyek, mindjárt jövök - állt fel Harry is.

Harry

                                      

- Megfognád? - nyomtam Louis kezébe a poharamat, és válaszra sem várva álltam fel.
- És a puszim meg a szeretlek hol marad? - háborgott Louis. 
Nem tudnám megmondani, hogy mi játszódott le a fejemben, vagy hogy lejátszódott-e egyáltalán valami. A piára is foghatnám, de igaziból semmi köze nem volt hozzá.

A mindennapok megszokottságával hajoltam le hozzá. 
- Szeretlek - leheltem, majd ajkaimat az övéire nyomtam. Csak egy pillanatig tartott, de mintha... Minta belém csapott volna az áram, és eufóriát vezetett volna belém. 
Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy meg akarom várni a reakcióját, szóval azonnal megpördültem - Zayn mindent tudó mosolya így sem kerülhette el a figyelmem -, és sietősen távoztam a kijárat irányába. Szükségem volt néhány percre, hogy felfogjam, mit is tettem. És hova is fog ez vezetni... És mennyi időn belül...

Kései - vagy épp korai - óra lévén az utca üres volt, sehol egy lélek. A falnak támasztottam a fejem, és mélyeket lélegeztem. Nem értettem, hogy ezt miért veszem komolyan. Louis-val eddig is folyton puszilgattuk, meg ölelgettük egymást, és bármit mondtunk a másiknak, elpoénkodtuk... De most... 
- Harry - hallottam Louis hangját a hátam mögül.

Nem fordultam meg. Vártam, hogy elkezdjen kiabálni, hogy mégis mit gondoltam, vagy mondjon valami frappáns viccet, és nevessünk a dolgon... De semmi ilyesmi nem történt.

- Harry - ismételte, és közelebb lépett hozzám. - Harry - kezdett bele harmadszorra is. - Ezt meg kellene beszélnünk.
Továbbra sem reagáltam, de ő azért folytatta.

- Nézd, én nem igazán... Tudom, hogy... Nem tudom hova tenni... Mármint... Ez most mennyire volt komoly?
Még mindig képtelen voltam megszólalni. Nagyot nyeltem, ő pedig közvetlen mögém lépett.

- Harry... Kérlek, nézz rám.
Amíg ki nem kellett nyitnom a szemeimet, nem is gondoltam volna, hogy sírok.

Amikor összekapcsolódott a tekintetünk a falhoz nyomott - jobb szó híján -, letörölte a könnyeket az arcomról, és nemes egyszerűséggel... megcsókolt.

7. Mistake

Sziasztok!
Mivel meg van az öt komment, itt az új fejezet, reméljem, tetszeni fog. Köszönjük a megjegyzéseket, a következő fejezet hat darab után jön! :)
Mila

Louis
 
Niallék szobáját választottuk ki áldozatnak, ott gyűltünk össze, és pizzát eszünk ebédre. Természetesen órás veszekedés alakult ki abból, hogy milyen feltétest vegyünk, így hát ötfélét rendeltünk végül.

Míg várakoztunk a kiszállításra, elérkezettnek éreztem az időt, hogy feltegyem az egész nap fejemben motoszkáló kérdést. Lábaimat lazán Harry ölébe dobva elterültem a kanapén, és édesen Zaynre mosolyogtam. Egyelőre még nem sejtette a végzetét.

- Zayn! – rám nézett. - Mesélnél nekem valamit egy bizonyos Anne-ről...

- Hát... Csak egy ismerősöm - vetette oda mű lazán.

- Én speciel egyetlen ismerősömmel sem sms-ezem órákig arról a témáról, hogy ki szeret jobban kit, illetve nem huszonhat üzenetben kívánok neki jó éjszakát - cukkoltam tovább.

- Csak nem... - kezdte a mondatot Niall, amit Liam fejezett be.

- Barátnőd van?

Fekete hajú barátunk felsóhajtott, és olyan fejet vágott, mint egy kisgyerek, akit rajtakaptak a csínyen.

- Jah...

- És.. nem kéne nekünk úgy például bemutatnod? - lelkesedett Harry. Ez főként onnan látszott, hogy előrébb csúszott a kanapén - ezzel majdnem lelökve a lábamat- és kíváncsian előrébb hajolt, hogy biztos semmiről se maradjon le.

- Az az igazság... hogy... hogy már ismeritek...

Zayn egyre jobban zavarban volt én meg feltűnően kezdtem durcázni, és magam alá húztam a lábam.

- És mégis ki az? - tettem fel a kérdést.

- Hát... az... egyik sminkesünk - nyögte ki végre.

Pillanatnyi döbbent csend, majd nevetés, amit kopogás zavart meg. Végre megjött a pizza is, mindenki nekilátott a sajátjának. Harry észrevette a duzzogásom, és miközben a kezébe vett egy szeletet, visszapakolta a lábaimat az ölébe.

- A tiéd milyen? - kérdeztem tőle.

- Finom - vonta meg a vállát. - Kérsz?

Az arcomba tolta a pizza szeletét, én pedig jó nagyot haraptam belőle.

- Tényleg finom.

Cserébe ő is megkóstolta az enyémet, hogy ne maradjak adósa.

Harry
 

Azt követőn, hogy telezabáltuk magunkat pizzával, felmerült, hogy próbára kellene mennünk. Összeszedtük tehát magunkat, és a menedzsmenttel együtt célba vettük a helyi stadiont. Gyorsnak vagy zökkenőmentesnek nem épp mondható beéneklés után birtokba vettük a színpadot, majd miután lenyomtuk a számok felét, szünetet tartottunk. Nagyjából két liter teát ittunk meg fejenként, majd - meg nem tudnám mondani, ki kezdte - körbe-körbe kezdtünk rohangálni a nézőtéren egymás után.

A szünet után a More Than Thisszel folytattuk a próbát. Igen sűrűn pislogtam Louis felé, és rendkívüli büszkeséggel töltött el, hogy mennyit fejlődött az első közös fellépésünk óta.

Mikor észrevette, hogy nézem, felvette a szemkontaktust, és egymásnak énekeltük a refrén szavait - I can't love you more than this... Aztán a szám végére persze, mint általában mindent, ezt is totálisan elhülyültük, és egymás nyakában kötöttünk ki. A fiúk a hasukat fogták a nevetéstől, Paul viszont már nem annyira, szóval próbáltuk a tőlünk telhető legnagyobb komolysággal végigénekelni a maradék nyolc dalt.

Mivel még hosszú óráink voltak a koncert kezdetéig, úgy döntöttünk, szétnézünk a városban.

Szívünk szerint végigsétáltunk volna az utcákon, ám ezzel kapcsolatban némi akadályba ütköztünk volna - gondolok itt pár ezer tini lányra -, szóval autóval furikáztak el minket a város látványosságaihoz.

Miután Louis-val újra minden rendben volt köztünk, felszabadultan beszélgettünk az autóban a többiekkel, és persze minden harmadik mondat után visszatértünk Zayn kapcsolatához. Nem annyira örült neki.

Mikor aztán rövidebb szünet állt be a beszélgetésbe, és az ablakon bámultam kifelé, Louis megkocogtatta a vállam. Kérdőn felé fordultam.

- Szeretlek - közölte tényszerűen.

- Én is - paskoltam meg a combját.

Louis

Mikor Harry a combomon felejtette kezét egy pillanatra, kellemes borzongás fogott el. Egyszerűen jó érzés volt kimondani, és még jobb volt visszahallani, hogy szeret. Elégedettséggel töltött el. Átöleltem a vállát, egészen addig, amíg vissza nem érkeztünk a stadionba. Ott már elszabadult az őrület. Visongó lányok, őrült rajongók mindenütt. Persze hogy szeretjük őket, és hálával tartozunk nekik, mert miattuk állhatunk pár perc múlva a színpadon, ám mégis volt egy olyan sejtésem, hogyha most kimennék közéjük, még a gatyámat is letépnék rólam.Ezeket a gondolataimat a többiekkel is megosztottam, ők pedig nevetve értettek mélységesen egyet.
Odabent a csapatunkat szanaszét szórták stylisokhoz, sminkesekhez, fodrászokhoz. Ez volt az a rész, amikor legtöbbször egy kicsit egyedül maradtam, és végre kikapcsolhattam az agyam. Egyszerűen nem volt más dolgom, mint hogy a színpadra lépjek, és önmagam legyek. A koncert energikusan zajlott le, a tömeg velünk együtt üvöltötte a dalokat, és minden a helyén volt. Néha lopva Harryre mosolyogtam, de sosem nézett vissza, énekelt teljes szívéből, a szövegre és a dallamra koncentrálva. Minden jól ment, az utolsó dal legvégéig. Az utolsó refrén volt hátra, amikor nem tudom, mi történt. Vagy a szöveget vagy a dallamot ronthatta el, én csak azt hallottam, hogy a dalt a többiek viszik tovább, Harry pedig elhallgat.
Miután lejöttünk a színpadról, nem volt túl boldog, bár a koncertet sikeresen fejeztük be, a hibáját észre sem lehetett venni.
- Mi történt? - érintettem meg a könyökét. Ha egy egyszerű baki lett volna, már nevetett volna önmagán, és ő lenne a leghangosabb, aki elmagyarázza, hogy az direkt úgy volt. De most hallgatott.
- Én... - kezdte, de aztán nem folytatta. - Nem tudom... A fejét rázta, majd a nyakam köré kulcsolta karjait. Pár másodpercig tartott csak, amíg visszaöleltem, majd a többiek után siettünk az öltözőbe. - Este buli? - ordított a levegőbe Niall. - Igeeen! És épp itt az idő, hogy elhívd, és közelebbről is megismerjünk egy bizonyos Anne-t... - kontrázott Liam Zayn felé fordulva. - Úgy sem úszom meg, mi? - próbálkozott azért a mi kis hősszerelmesünk.

- Ki van zárva! - szálltam be én is a beszélgetésbe széles vigyorral. Miközben elhaladtam Harry mellett, magától értetődőnek tűnt, hogy kezemet végighúztam a derekán. Magunkra kapkodtuk a ruhát egy gyors fürdés után, majd belevetettük magunkat az éjszakába.

Harry

Nem tudom, mi történt az I want alatt, ránéztem Louisra, aki elmélyülten, fülig érő mosollyal fürkészte a közönséget, és hirtelen elfelejtettem, hogy most hol is vagyok és mit is kéne tennem. Egyre jobban megijedtem a magamon észlelt jelektől. Miután befejeztük a koncertet, Louis próbált érdeklődni, hogy mi történt, miért Niall és Liam vitte tovább a számot, de képtelen voltam válaszolni. Nem akartam, de nem is igazán tudtam,. A késői bulihoz pedig inkább kevesebb kedvem volt, mint több, főleg, hogy másnap nyolckor kellett megjelennünk egy rádióstúdióban. Az aggályaimat meg is osztottam a többiekkel.
- Ne már, Harry - nyafogott Liam. - Minden helyen elmentünk bulizni, pont ezt hagyjuk ki? 
- Nem azt mondtam, hogy ne bulizzunk, csak hogy nem ma. Holnaputánig itt vagyunk, holnap este is elmehetünk. Hulla fáradt vagyok, és nem is vagyok a topon.
- Holnapután reggel indulunk tovább - jegyezte meg Zayn. - Nem hiszem, hogy bárki örülne, ha másnaposan indulnánk útnak.
- Bár annak se örülnének, ha másnaposan adnánk interjút... - állt Louis a pártomra.
- Szóval halasszuk el? - sóhajtott fel Niall. - Pedig úgy megjött a parti hangulatom.
- Neked mindig az van, Niall - nevetett fel Zayn.
- Na jó, menjünk holnap - mondta ki a végszót Liam, mire megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
Szerettem én is a többiekkel bulizni, de ez az este tényleg nem lett volna rá alkalmas. Sokkal inkább vágytam arra, hogy valami vígjátékot nézve punnyadhassak a szállodai ágyamban. Ennek jegyében én a hotel előtt nem is álltam meg a lányoknak - a biztonsági embereink nagy örömére -, és amíg a többiek átverekedték magukat a rajongókon, átcuccoltam Louis szobájába, Zayn holmijait pedig az egyszemélyesbe cipeltem - persze az ő korábbi beleegyezésével.
Mikor Louis benyitott a szobába, én már rendelt vacsoránkat falatozva ültem a kanapén, és nyomogattam a távirányítót.
- Filmezünk? - érdeklődött mintegy mellesleg Louis.
- Aha - feleltem egykedvűen. 
- Na és mit nézünk? - próbálta életben tartani a beszélgetést.
- Igazából szerelem? - vetettem fel, miközben Louis lehuppant mellém.
- Na azt még egyszer meg nem nézem veled. 
- Most miért? - Mielőtt válaszolhatott volna, folytattam: - Csak szexre kellesz?
- Jó, oké - vonta meg a vállát, és kényelmesen feldobta a lábait az asztalra.

Nem sokat kommunikáltunk a film alatt, és bár érdekes volt, az én szemem már-már leragadt néhány jelenet alatt.

Louis

Amikor a szobámba benyitva Zayn helyett Harryt találtam, enyhén meglepett, de a dolog egyáltalán nem zavart... Sőt... Mellé helyezkedtem, és próbáltam beszélgetést kezdeményezni, de szemlátomást a fáradtság nem csak ürügy volt. Nagyokat pislogott egészen addig, amíg arra nem lettem figyelmes, hogy feje a vállamra dőlt. Nem volt éppen kényelmes pozíció, de nem mertem megmozdulni, mert attól féltem felébred. Azt pedig semmi esetre sem szerettem volna, hagy pihenjen csak, ráfér.
A film nem volt túl érdekes, helyette inkább Harryre koncentráltam. A lassan fel-le mozgó mellkasára, és a dezodorja illatára. A tekintetem az asztalra siklott. Észrevettem az ottfelejtett filctollat, ami még az előző autogramosztogatáskor maradhatott a kezemben. Ügyeskedve elértem, és művészi precizitással kezdtem el rajzolni a vállamon alvó arcára. A szuszogása csiklandozta a nyakam, amikor mocorgásomnak hála még jobban rám nehezedett, és egyben hozzám simult. Apró sóhajtás hagyta el az ajkait. Szépet álmodhatott. Aztán a film véget ért, természetesen gyönyörű happy enddel. A karomat már egyáltalán nem éreztem, így megkíséreltem kellemesebb pozíciót felvenni, de ekkor már láttam, hogy Harry ébredezett.
- Jó reggelt! - mosolyogtam rá. Erre ijedten kapta fel a fejét. - Már is reggel van? - esett kétségbe. Iszonyat édes... Akarom mondani laza és férfias mozdulattal dörgölte meg szemeit, és körbenézett a sötét szobában.
- Louis! - boxolt bele a vállamba. Egyszerűen nevettem rajta. - Igen, amúgy nekem tetszett a film, amit választottál... És neked?
Gyilkos tekintettel nézett rám, majd elsétált az ágyáig, ledobálta magáról a cuccait, és arccal előre vetve magát a párnák közt landolt. Magamban még jót kuncogtam rajta. Miután tettem egy kitérőt a fürdőszobába, az ágyamhoz sétáltam, és épp lefeküdtem volna, amikor láttam, hogy a szomszéd ágyon fekvő egyébként meztelen srác fázósan húzza magához a lábait, teljesen összegörnyedve. Persze hogy a takarója alatt helyett a takaróján variációt választotta. Még puhább az ágy, meg minden, értem én, de azért mégis csak... Megragadtam az ágytakarómat, és egy laza mozdulattal ráhajítottam. Morgott valamit, miközben kényelmesen elhelyezkedett. Aztán végre én is lefeküdtem aludni. Reggel pedig a nevem ordítására keltem.

6. Talk

Sziasztok!
Íme itt is az új fejezet, viszont a következőt csak öt komment után fogom feltenni, mivel tényleg szörnyen kíváncsi vagyok, mit gondoltok a történetről...
Doraa

Harry

Nem találtam szavakat. Tátva maradt a szám.

Ha Zayn lettem volna, valószínűleg elszívtam volna egy cigit. Ha otthon lettem volna, minden bizonnyal elmentem volna kiszellőztetni a fejem. Ám mivel én nem dohányoztam, a rajongókkal való találkozásra pedig jelen helyzetben a legkevésbé sem voltam kompatibilis, nekiálltam csöndben összepakolni a maradék cuccomat. Aztán kopogtattak az ajtón, és választ sem várva Zayn lépett be rajta.

- Hagyjuk - kértem, mivel már a tekintetéből kiolvashattam, hogy nem zsebkendőt kérni jött.

- Harry... Figyelj... Nem akarok beleszólni, de meg kéne beszélnetek...

- Tudom, de nincs kivel beszélni, ez egy idióta! Az elmúlt pár napban annyira megkattant, hogy rá sem lehet ismerni. Olyan címeres marhaságokat hord össze, hogy csak lesek.

- És akkor? Szerinted mi a megoldás?

- Hát hogy bocsánatot kér - mondtam az egyértelműt.

- És ha nem fog?

- Fog. Ha meg még sem, akkor rábaszott.

- Harry...

- Fogd meg a bőröndjét légyszi, és induljunk - vágtam a szavába, ő meg csalódottan ugyan, de eleget tett kérésemnek.

Louis

Miután leértem, rögtön a buszhoz siettem, és kényelmesen elhelyezkedtem. Niall és Liam még mindig a tegnap este viccesebbnél viccesebb jeleneteit tárgyalták, melyben, ha jól hallottam, igen nagy szerepet játszott egy bizonyos szemetes konténer.

Kivételesen nem szálltam be a beszélgetésbe, hanem a fülhallgatót a fülembe dugtam, maximumra hangosítottam a zenét, és kibámultam az ablakon.

Persze az elsuhanó táj nélkül nem volt túl érdekes - a busz egyhelyben állt-, de akkor is jobban éreztem magam.

Aztán hirtelen a srácok mellém pattantak - ez alatt pedig azt értem, hogy Liam szó szerint az ölemben landolt lovagló ülésben –elvették a telefonom, amiről a zenét hallgattam, és édes hangnemben kezdtek arról faggatni, hogy:

- Mi a hézag, tesó?

- Mióta beszéltek ti így? - nevettem ki őket.

- Zayn tanította! - újságolta Niall nagy lelkesen.

Határozottan nem lepődtem meg.

- Mikor indulunk?

- Úgy fél óra - nézett a csuklójára Liam.

- Csúcs - motyogtam. Legkevésbé sem volt kedvem most órákat tölteni Harrytől néhány méterre.

Lehet, hogy megbántottam, de csak az igazat mondtam. Mindegy is, nem számít – gondoltam, bár tisztában voltam vele, hogy előbb-utóbb meg kell majd beszélnünk.

A srácokat a fél utazáson egy kamerával boldogítottam. Mindenkit alaposan kifaggattam, hogy mit üzen az utókornak, illetve hasonló értékes témákról. Közben megkaptunk a következő napi menetrendeket is. Munka, munka hátán... Mikor fogok én így csajozni?

Harry

Megkértem Zaynt, hogy ezúttal hadd legyen enyém az egyszemélyes szoba. Nem volt boldog, de belement (Louis véleményét meg egyszerűen csak nem kértem ki).

A hotel előtt kiosztottunk néhány autogramot, odabent pedig - mielőtt Louis számára világossá válhatott volna, hogy nem leszek vele egy szobában - előresiettem, és a szobámba bezárkózva olyan dolgokkal ütöttem el az időt, mint netezés, tévézés és nassolás. Ezekbe olyannyira sikerült belemerülnöm, hogy mire észrevettem, odakint már a hold ragyogott. Szóval ideje volt vacsorázni.

A sima sült csirke mellett döntöttem, amit hamarosan fel is hozott a szobapincér. Fél órával később teli hassal, elégedetten olvastam egy kezem ügyébe akadó könyvet a kanapén, amikor kopogtak az ajtón.

Majd meg is próbáltak behatolni, ami hála a zárnak, nem sikerült.

- Bejöhetek? - érdeklődött Louis fojtott hangon.

- Az attól függ - sétáltam az ajtóhoz.

- Beszéljük meg! - kérte. Válasz helyett kitártam előtte az ajtót.

- Hát tudod, Harry... Figyeljizéénnemakartalakmegbántanicsakfelhúztáléskicsúszottaszámondenemgondoltamkomolyanésamúgyissajnáloméstéényleghülyevoltamés…

- Levegőt is vegyél - figyelmeztettem.

- Ne haragudj - fúrta tekintetét az enyémbe további magyarázkodás helyett. Én meg egy pillanatig úgy éreztem, hogy el tudnék olvadni, és Louis karjaiba omlani. 

Romlott lehetett a csirke, nyújtok is majd be panaszt - gondoltam.

- Nem haragszom - nyögtem ki, mikor végre sikerült visszaszállnom a földre. - Csak szarul esett, és jogtalannak éreztem a kioktatásod.

- Sajnálom. Tényleg. Csak bekattant az agyam, mikor megláttam, hogy részegen egy buliban egy irodában akarsz... Nem szoktam ehhez hozzá. Te nem ilyen vagy.

- Naná, hogy nem. Nem tudom, mi ütött belém, mikor megláttam, hogy veled van Amelie, egyszerűen elöntött a düh...

- Béke? - mosolygott rám félénken, és felém nyújtotta jobbját.

- Béke - bólintottam, majd a kezét megragadva magamhoz húztam, átöleltem, és megveregettem a hátát.

Louis

Miután elengedtük egymást, leültünk az ágyra egymással szemben. Több hétnyi elnyomott probléma szakadt ki belőlem, a távol lévő család és barátok, az összezártság, a folytonos utazás mind fárasztó tud lenni egy idő után. Beszélgettünk, és sört ittunk. Annak hatására aztán meglett a hangulat is, és annyit nevettünk, mint már nagyon rég nem.

Este tizenegy felé mentem vissza a szobámba, vigyázva, hogy nehogy felkeltsem Zaynt nagy jókedvemben. Ha jól láttam, aludt, de a telefonja villogott, és rezgett. Nem ébredt fel rá, ezért odaosontam - csak egyszer rúgtam bele az ágy szélébe. Az SMS-t valami lány küldte, és semmi több nem volt az üzenetben, mint hogy 'jó éjszakát'.

Ám amint visszaléptem, beérkezett üzenetek sokaságát láttam ugyanettől a lánytól. Azt hiszem, lesz miről beszélgetni Zaynnel...

Gyorsan lezuhanyoztam, és mosolyogva másztam be az ágyamba. Azt hiszem, régen éreztem ekkora békességet.

Másnap reggel a legszebb álmomból riasztott fel a telefoncsörgés. Zayn kipattant az ágyból, és bevonult a fürdőbe, én pedig a fejemre pakoltam a párnát, és igyekeztem visszaaludni. Erre viszont egy cseppnyi esélyem sem volt, mivel hamarosan az egész banda a szobában volt, visítva, nyávogva és egy vödör hidegvízzel.

Miközben megtörölköztem, azt állították, hogy ez a tegnap reggel miatti bosszú, és megérdemeltem. Személy szerint ettől nem lettem kevésbé nedves, de ha ezzel kisebb a bűntudatuk...

Miután mindenki felöltözött, úgy döntöttünk meglógunk Paul elől, és beülünk egy közeli kis kávézóba a téli hideg elől. Persze mindebből az lett, hogy amint kiértünk a szállodából, azonnal hógolyókkal kezdtük dobálni egymást, senkit sem kímélve. Mikor már megelégeltem, hogy a kezem kezd jégcsappá változni, Harry mögé osontam, és mindkét tenyerem a nyakához nyomtam.

Persze puszta kedvességből, hátha túlságosan melege van.

Harry

Louis-val rengeteg témát kibeszéltünk, amelyeket hanyagoltunk az utóbbi néhány hétben, de persze végül ez is ökörködésbe fulladt, mint általában minden. Szőlőt dobáltunk egymás szájába, majd magköpő versenyt tartottunk. Zseniálisak voltunk, mint mindig - és természetesen én nyertem.

Miután feltakarítottuk a maradványokat, Louis visszasomfordált a szobájába, én pedig gyors fogmosás után bevetődtem az ágyba.

Reggel Liam azzal ébresztett, hogy úgy döntött, ma mi keltjük Louis-t a tegnapi miatt. Habár nekem nem volt részem a sípos ébresztőben, azért Louis mindig megérdemel egy kis tréfát, szóval egy vödör vízzel felszerelkezve rontottunk be a szobájába, és - csodák csodájára, Zayn ma nem legutolsóként kelt fel - az álomszuszékot visítozva, nyivákolva, ugrálva, ugatva és egyéb idegesítő hangokkal örvendeztetve ébresztettük.

A nyakában kikötő vödörnyi víz már csak hab volt a tortán, de sajnos nem hatotta meg eléggé.

Miután ezen is túltettük magunkat, effektíven kiszöktünk kávézni. Amiből persze ezúttal sem kávézás lett, hanem hó csata.

Nem tudnám megmondani, hogy miért, de amikor Louis kezeit a nyakamon éreztem, didergés helyett melegség öntött el. A kezeit elkapva szembefordítottam magammal - és megint csak meghatározhatatlan okokból - az orrához dörgöltem a sajátomat.

- Eszkimó puszi? - érdeklődött mosolyogva. Vigyorral az arcomon vontam meg a vállam, amikor mennydörgő hang szólalt meg.

- Mégis mit képzeltek, mi a fenét műveltek? - csattant élesen Ted, az egyik biztonsági őrünk hangja.

- Hógolyózunk - világosította fel készségesen Liam. - Beszállsz?

- Nagyon vicces. Befelé.

- Ugyan már - unszolta Niall. - Senki nem fog elrabolni vagy ilyesmi.

- Még csak rajongók sincsenek itt! - kontrázott Zayn.

- Azt hiszed? - vonta fel Ted a szemöldökét, és az út túloldalára biccentett, ahol valóban ácsorgott egy kisebb csapat elszánt tini lány.

Mielőtt Ted megakadályozhatta volna, a fiúkkal átrohantunk az úton, és nekiálltunk képeket készíteni illetve autogramot osztani a nagyjából tucatnyi lánynak. Ted maga előtt összefont karral nézte végig a kis magánakciónkat, ám amikor a lányokkal is hó csatázni kezdtünk, közbelépett, és visszaterelt miket a hotelba.

A friss élményeket kitárgyalva masíroztunk fel a szobáinkba.