![We Went Away 'cause You Went Crazy [Felfüggesztve]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhaBeojCPvYOY7sSCI52-Bn5oAJ6F6kWKEAPLKABE-SBKWHTpUiQc1kebeUiSp6pAZ7ibjAWjMFGXaDrSHVINBdL9AfNo3ld_vJ38f2BLrRVd5PgfPrYBE20zFyzyIrzpFS5-0sF7oofDI/s1600/away.png)
Ezer év után újra jelentkezünk a második évaddal. Habár az első fejezete kissé rövid lett, annál jobb lesz később, és reméljük, hogy legalább annyira tetszeni fog nektek, mint amennyire mi élvezzük a megírását.
Kíváncsian várjuk a véleményeiteket, a fejezetről meg az új fejlécről is!
We do believe in Larry, we do, we do!
xx, Mila&Doraa
Harry
Louis-val kézen fogva rohantunk ki a stúdió elé, ahol több
tucat ember várakozott ránk. A lehető leggyorsabban átverekedtünk magunkat a
sikítozó lányok és az egymást túlkiabáló riporterek tömegén, és beugrottunk az
első utunkba akadó taxiba.
- Ez nem volt semmi – lihegte Louis.
- Majdnem kitépték a hajam – bizonygattam göndör fürtjeim
közé túrva.
- Úristen, hova lett a pucslim? – nézett végig magán
kétségbeesetten barátom.
- Lou, nem is volt pucsid – világosítottam fel.
- Ja, akkor jó – lélegzett fel, mire elnevettem magam.
A taxist valószínűleg nem annyira szórakoztattuk, hiszen
miközben minket bámult a visszapillantó tükörben, hangosan megköszörülte a
torkát.
- Most hová? – érdeklődtem a mellettem ülőtől, aki egy
percig elgondolkodott, majd bediktálta címünket a sofőrnek.
Mikor megálltunk a hatalmas ház előtt, épp nyitottam volna
az ajtót, ám Louis megfogta a kezem.
- Csak beugrom valamiért, megyünk tovább – magyarázta, majd
már nyitotta is a ház kapuját. Én inkább kerültem a taxis tekintetét, amíg
Louis távol volt, aki szerencsére hamar visszaért.
- A reptérre, legyen szíves! – nézett a sofőrre, aki azonnal a gázra lépett.
Értetlenül néztem rá, ő azonban biztatóan rám mosolygott,
amivel azt sugallta, hogy bízzam csak rá magam, és én úgy tettem. Csendben
bámultunk ki az ablakon, és miközben London elsuhanó házait szemléltük, az járt
a fejemben, ami az elmúlt órában történt. Az életünk hatalmas fordulatot vett,
amikor bekerültünk az X faktorba, most azonban, hogy ezt megtettük, végképp,
helyrehozhatatlanul és fenekestül fordult fel minden.
Egy pillanatra bevillant a show vezetőjének arca, mikor a
tagadjuk-e, hogy nem csak baráti kapcsolat van köztünk kérdésre nemmel
feleltünk, amin halkan felnevettem. Louis kérdőn nézett rám, én azonban csak
szórakozottan megráztam a fejem, miközben azon töprengtem, mégis hová
tartunk.
A reptér előtt fékezett le a taxi, Louis kifizette a kért
összeget, majd leültetett a váróteremben, arra kérve, hogy ott várjam meg. Nem
volt tíz percnél tovább távol, ami alatt csupán egy szerény lány jött oda
hozzám aláírásért kuncsorogva.
Louis
Mióta közölték, hogy az adásnak vége, csak egy gondolat járt
a fejemben: Hogyan tovább? Aztán eszembe jutottak Harry szavai: Bárhová, csak
el innen… Mondjuk Hawaiira.
Elégedetten léptem el a pulttól, immáron jegyekkel a kezemben. A fiatal lány kedves mosollyal kívánt kellemes utat mögüle.
Elégedetten léptem el a pulttól, immáron jegyekkel a kezemben. A fiatal lány kedves mosollyal kívánt kellemes utat mögüle.
Mikor visszaértem a rám váró göndör hajúhoz, ő kíváncsi tekintettel nézett fel rám.
- Utazunk – néztem rá elégedetten.
- Mi? Hogy? Mi? Hová? – fogalmazta meg kérdéseit egymás
után.
- Utazunk, repülővel, mi ketten, Hawaiira – igyekeztem
mindenre válaszolni, miközben szélesen elvigyorodtam.
Elkerekedett szemekkel meredt rám, mire egyszerűen
átkaroltam a derekát, és terelni kezdtem.
- Ez most komoly?
- Halálosan – nyomtam kezébe a még otthonról elhozott
iratait.
- Te nem vagy normális… - kezdett bele, és látszólag nem
tudta, hogy nevessen vagy még jobban kiakadjon.
- De te így szeretsz! – fejeztem be a mondatot helyette,
majd egy puszit nyomtam az arcára, és átléptünk a kapun, ahonnan már nem volt
visszaút.
Már a repülőn ültünk egymás mellett, ám Harry továbbra is
csak azt hajtogatta, hogy nem vagyok normális, mire közöltem, hogy akkor ő sem,
mivel velem jön, meg hogy amúgy is az ő ötlete volt az egész.
- De én nem gondoltam komolyan – nézett rám.
- Én meg igen – helyeztem magam kényelembe. A rohanás
otthonról kimerített, azt hiszem, aludni fogok.
- Jó, de te nem vagy… - Befogtam a száját, mielőtt bármit is
mondhatott volna, és csak akkor engedtem el, amikor már láttam a tekintetén,
hogy képes csendben maradni.
A hangszórókon át utasítottak minket a biztonsági öv
bekapcsolására, majd a fontos tudnivalókat kezdtél sorolni. Én ezalatt Harry vállára dőltem, végtelen nyugodtság áradt
szét bennem. Meg szerelem.
- Jó lesz – néztem még fel a mellettem ülőre, aki egy apró
bólintással jelezte, hogy ő is így gondolja, miközben összekulcsolta az
ujjainkat.
A repülő ekkor indult el a kifutón, néhány perccel később
pedig már a felhők között repültünk.
Harry
Mikor már vagy fél órája tartott a repülő út, nem voltam benne biztos, hogy Louis elaludt, vagy csak pihen. Valójában egyik esetben sem akartam zavarni, csak arra voltam kíváncsi, tud-e valaki erről a kis utunkról... És hogy mikor is érünk már oda.
Kicsit megrántottam a vállam, ám semmi reakció. Mivel idő közben megtudtam, hogy San Fransiscoba tart a repülőgép, tehát messze volt még a cél, úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy felébreszteném Louis-t, magam is megpróbálok elaludni, hiszen hosszú, és eseménydús napon voltunk túl.
Kicsit megrántottam a vállam, ám semmi reakció. Mivel idő közben megtudtam, hogy San Fransiscoba tart a repülőgép, tehát messze volt még a cél, úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy felébreszteném Louis-t, magam is megpróbálok elaludni, hiszen hosszú, és eseménydús napon voltunk túl.
Alig vártam, hogy végre landoljunk, és bekapcsolhassam a telefonom. Nem, nem azt vártam, hogy bárkivel is megoszthassam, hogy eljöttünk... Nem. Muszáj volt látnom a rajongók véleményét.
Tudtam, hogy rengetegen nem fogják elfogadni, és számítottam rá, hogy a twitter követőim száma a felére csökken, ugyanakkor a Tumbrl hosszas tanulmányozása után reménykedtem benne, hogy azok, akik Larry rajongók voltak, kitartanak mellettünk, hogy romance lett a bromance-ből.
Abba már bele se mertem gondolni, hogy a menedzsment milyen idegbeteg lehet. Azok, akik a Nickelodeont bámuló nyolcéveseknek szántak bennünket, valószínűleg szerződésbontásra készültek. És bármennyire is szerettem volna, nem jelenthettem ki, hogy nem érdekel. Nem önmagam, és még csak nem is a pénz miatt. Egyedül Liam, Niall és Zayn érdekelt. Nem tehettük meg, hogy mindent elrontunk.
Mivel sikerült felhergelnem magam, esélyem sem volt elaludni. Kezdtem úgy érezni, hogy felelőtlen volt, amit tettünk.
Louis
Arra ébredtem, hogy a párnám mozgolódik. Megdörzsöltem a szemeim. Végtelenül fáradtnak éreztem magam. Felpillantva pedig egy rendkívül ideges Harryvel találtam magam szembe.
Kékeszöld szemeibe néztem, tenyeremet arcélére simítottam. Meglepődtem, amikor kezemet egyszerűen ellökte.
- Mi a baj? - kérdeztem halkan, és körbepillantottam. Senki sem figyelt ránk.
- Mi lesz a bandával?
- Mi lenne? Túltesszük magunkat a dolgon, visszamegyünk, és minden megy tovább...
Szívesen hozzáértem volna, de az előző után nem mertem. Nem értettem, mitől vált ennyire gondterheltté.
- Felejtsük el... Pár napig hadd foglalkozzunk csak egymással - kértem.
Bizonytalanul mosolyodott el.
- Gyere ide - tártam ki karjaim.
Felsőtestével elkezdett közeledni kezdett felém, ám a biztonsági öv félúton megállította. Elnevette magát. Gyorsan kikapcsolta az akadályt, akár csak én,. majd karjaimba vetette magát, arcát a nyakamba fúrta.
- Minden a legnagyobb rendben lesz. Meg fogják érteni... - biztosítottam.
- Végre azt csinálunk, amit csak akarunk - lelkesedett fel.
- Pontosan - szorítottam még jobban magamhoz.
- Bocs - morogta.
Képes voltam elhinni, hogy minden rendben lesz, a remény pedig eszeveszett mosolygásra késztetett.
Éreztem, ahogy megmozdul, majd ajkai már az enyémeket ostromolták. Hajába túrtam, és szabadabbnak éreztem magam, mint eddig bármikor.
Amilyen gyorsan nekem esett, olyan hamar el is távolodott tőlem. Sóhajtva visszadőltem a vállára aludni, bíztam benne, hogy már ő is megnyugodott.
